El: rossz emlékek a Videoton szlovák ellenfeléről

2012.06.25. 15:14
null
Két éve a Pasienkyben, albérletben játszik a Slovan
Címkék
A Videoton a szlovák futballtörténelem legsikeresebb csapatával találkozik az Európa-liga második selejtezőkörében. A Slovan Bratislava az előző idényt csak a harmadik helyen zárta a szlovák élvonalban, a Zilina 8, a Spartak Trnava 6 ponttal előzte meg. A Szlovák Kupában a negyeddöntőben bukott el, az El első körében az MTK-val találkozó Senica búcsúztatta tizenegyesekkel.

Az 1919-ben megalapított Slovan Bratislava északi szomszédunk legsikeresebb futballklubja, a csehszlovák bajnokságot nyolcszor, az 1993-ban kiírt önálló szlovák ligát kilencszer nyerte meg. Fennállása során volt 1. CsSK Bratislava, SK Bratislava, Sokol NV Bratislava is, mielőtt 1953-ban felvette a Slovan elnevezést.

A második világháború utáni első nemzetközi tétmérkőzését a Ferencvárossal játszotta, s hazai pályán kikapott 1–0-ra. A visszavágón aztán Budapesten nyert 2–1-re, és elhódította a Közép-európai Kupát. A ferencvárosiakkal 1992-ben emlékezetes párharcot vívtak a BEK-ben, a szlovák rendőri rohamok miatt máig keserű párharcban Pozsonyban 4–1-es Slovan-győzelem született, a magyarországi visszavágó 0–0 lett.

Azóta enyhült a viszony a klub és a magyar csapatok között, az elmúlt egy évben a Győr és a Pápa is játszott felkészülési mérkőzést az égszínkékekkel, akiknek jelenleg Vladimír Weiss a vezetőedzője – a szakember volt a 2010-es világbajnokságon a csoportkörből Olaszországot megelőzve továbbjutó, a nyolcaddöntőben Hollandiától kikapó szlovák válogatott szövetségi kapitánya.

A mostani csapatban több szlovák válogatott mellett argentin és elefántcsontparti légiós is szerepel.

Az 1969-ben KEK-győztes Slovan jelenleg a Pasienky-stadionban játszik, saját stadionját 2010-ben lebontatta, hogy egy új, az UEFA igényeinek megfelelő stadiont építsen a helyére. Stadionokkal ugyanis északi szomszédunk sem áll valami jól.

SÁNDOR GYÖRGY: NAGYON ERŐS ELLENFELET KAPTUNK
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
31 perce

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
31 perce

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
41 perce

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
1 órája

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
1 órája

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
1 órája

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
2 órája

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik