El: Pedróval vagy Giroud-val B-csapat lenne a Chelsea? – M. Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 12:52
Marko Nikolics szerint a Chelsea-nek nemcsak a játékoskerete, de az edzője is világklasszis kategóriát képvisel. Kovácsik Ádám már nagyon várja a csütörtöki meccset, mert a Stamford Bridge-en nem léphetett pályára, pedig a londoni alakulat az egyik kedvence. A Vidi FC vezetőedzője és kapusa beszélt a rájuk váró mérkőzésről.

A Chelsea ellen idei utolsó Európa-liga csoportmérkőzésére készül a Vidi FC, ráadásul a székesfehérvári gárdának pontszerzés esetén még a továbbjutásra is lehet esélye. A csapat vezetőedzője, Marko Nikolics a Groupama Arénában rendezett sajtótájékoztatón elmondta: boldog, hogy ekkora mérkőzésen vehet részt.Marko Nikolics a Groupama Arénában rendezett sajtótájékoztatón elmondta: boldog, hogy ekkora mérkőzésen vehet részt.

„Amikor elkezdődött a szezon, amikor megtörtént a sorsolás, talán senki nem számított arra, hogy az utolsó meccsen esélyünk lehet a továbbjutásra. A lehető legnehezebb ellenféllel játszunk, de a srácok képesek a csodára, ezt már bizonyították eddig is. Sokan beszélnek arról, hogy semmi esélyünk sincs, ami szerintem a csapatnak plusz motiváció: a játékosok meg akarják mutatni, hogy nem így van. A világ egyik legjobb együttesével nézünk farkasszemet, nemcsak a keret, hanem az edző is világklasszis kategória. Nézegetem a címlapokat természetesen, hogy vajon milyen Chelsea jön, ki utazik és ki nem. De szerintem nem lehet B-csapatról beszélni akkor, ha Pedro, Giroud vagy Loftus-Cheek ott lesz a kezdőben, hiszen a világ legtöbb csapatában alapembernek számítanának.”

A szakember kijelentette: van esély a továbbjutásra, de természetesen a másik meccs eredményétől is függ a sorsuk.

„A fő koncentráció a saját játékunkon lesz, nem a másik találkozót fogjuk figyelni. Ez nyilván függ az eredmény alakulásától is: ha vezet a Chelsea kettő-nullára, akkor nincs is értelme. De alakulhat úgy, hogy mi döntetlenre állunk és akkor a hatvan-hetvenedik perc környékén megnézzük, mi a helyzet a másik pályán. Persze, a lelátóról úgyis jön majd az információ, ha szeretnénk, ha nem, úgyhogy képben leszünk.”

A Vidi kapusa, Kovácsik Ádám is nagyon várja már a meccset, el is árulta, hogy miért.

„A Stamford Bridge-en a sérülésem miatt csak a kispadon ülhettem, miközben a Chelsea az egyik kedvenc csapatom. Nem gondolnám, hogy speciális készülésre van szükség, ugyanolyan mérkőzés lesz, mint a többi, egy fantasztikus csapat ellen. Mindenki száz százalékot fog nyújtani, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég. Hatalmas dolgot értünk el Európában, de nem elégszünk meg ennyivel, szeretnénk feltenni az i-re a pontot.”

Arról is kérdezték: amióta kiderült, hogy a Chelsea-t fogadják, hány jegyigénylés futott be hozzá?

„Rengeteg: olyan barátok és ismerősök is keresnek, akik évek óta nem hallattak magukról, de ilyenkor ez normális. Szeptemberben leadtuk a jegyigényeket, azóta nem foglalkozom vele, nem vagyok én jegyüzér. Azóta kizárom ezt, próbálok csak a mérkőzésre koncentrálni.”

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
L-CSOPORT
December 13.

18.55: PAOK–BATE Boriszov
18.55: Vidi FC–Chelsea

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 5
10–1 +9 15
2. BATE Boriszov 5 2 3 6–8 –2 6
3. VIDI FC 5 2 3 3–5 –2 6
4. PAOK 5 1 4 4–9 –5 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik