El: norvég játékvezető a Fradi Rijeka elleni visszavágóján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.21. 10:09
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében norvég játékvezetői négyes működik közre a Ferencváros Rijeka elleni Európa-liga-selejtezőjének visszavágóján.

A vezetőbíró a pakisztáni felmenőkkel is bíró Svein-Erik Edvartsen lesz, aki 35 éves, és Hamarban lakik. 2006-ban lett élvonalbeli kerettag, 2007 és 2008 között már volt FIFA-kerettag, majd 2013-tól újra vezethet nemzetközi meccseket.

Edvartsen már járt Magyarországon, ő volt a tartalék játékvezető, amikor az Újpest négy nullára kikapott a Vaduztól.

Segítői Magnus Lundberg és Reinar Gundersen, a negyedik játékvezetői feladatkört Anders Johansen tölti be. Az ellenőr a svájci Martin Iseli lesz.

Azt már korábban megírtuk, hogy a Győr Göteborg elleni visszavágóján a lengyel Bartosz Frankowski fújja a sípot, a Diósgyőr–Liteksz Lovecs meccset pedig a svájci Nikolaj Hänni vezeti. A DVSC-Teva–Cliftonville BL-selejtezőn a szerb Vlado Glodjovics dirigál.

Két magyar játékvezető csapat is szerepet kap a visszavágókon: az Andó-Szabó Sándor, Szpisják Zsolt, Medovarszki János, Iványi Zoltán négyes az FK Krasznodar–Sillamäe Kalev, a Fábián Mihály, Erős Gábor, Viszokai László, Erdős József alkotta négyes pedig a Haugesund–FK Sarajevo selejtezőn működik közre. Előbbiek munkáját az örmény Gevorg Hovhanniszjan, utóbbiakét pedig az osztrák Robert Sedlacek ellenőrzi.

Huszár István a Siroki Brijeg–Mladá Boleslav, Esterházy Márton pedig a Crusaders–Brommapojkarna meccsen lesz UEFA-ellenőr.

 

Legfrissebb hírek

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
5 órája

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
13 órája

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
14 órája

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
15 órája

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
2025.07.08. 12:09

Telt ház várható a Paks Európa-liga-nyitányán, de...

Európa-liga
2025.07.08. 10:09

Ülőröplabda: megnyerte az Ezüst Európa-ligát férfiválogatottunk

Röplabda
2025.07.01. 16:51

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20
Ezek is érdekelhetik