Újpest: baki parádé helyett bakiparádé

2018.07.12. 18:50
null
Az Újpest jól kezdett, de alulmaradt Bakiban (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest is megkezdte szereplését a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében, és az azeri Neftci vendégeként kétgólos vereséget szenvedett.

 

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Neftci PFK (azeri)–Újpest FC 3–1 (B. Dabo 24., 72., Mahmudov 92., ill. Nagy D. 9.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem indult jól.

Az Újpest vezetőedzőjének, Nebojsa Vignjevicsnek már egy nappal a Neftci elleni Európa-liga-selejtező előtt azzal kellett szembesülnie, hogy ketten biztosan nem lépnek pályára az Azerbajdzsánba elutazó kerettagok közül. Nem sokkal azután ugyanis, hogy az együttest szállító különgép megérkezett Bakiba, kiderült, két labdarúgó, Alassane Diallo és Obinna Nwobodo sem kapta meg a beutazáshoz szükséges vízumpapírokat – ezért csütörtök reggel mindketten visszautaztak Magyarországra –, vagyis a szerb szakember annak tudatában tartott edzést a mérkőzés időpontjában, hogy másnap csak négy mezőnyjátékos ülhet le a kispadra. Közülük, pontosabban a párharcot váró kerettagok közül egyedül Viktor Angelov nem futballozott a tavasszal Újpesten (a macedón támadó kölcsönben a Rabotnicskit erősítette), így ha valamiben, abban azért bízni lehetett, hogy a lilák összeszokott csapatot alkotnak majd az azeri bajnokság bronzérmese ellen.

Nebojsa Vignjevicsnek ez volt az első nemzetközi kupameccse az újpesti kispadon, igaz, nem rajta múlt, hogy már nem négy évvel korábban tudta le az elsőt. Az 50 esztendős edző ugyanis rögtön első idényében Magyar Kupát nyert, ám az UEFA eltiltása miatt csapata nem mutathatta meg magát a nemzetközi porondon, és ez volt a helyzet két évvel később is, amikor a bajnok Ferencváros ellen elveszített kupafinálé adott volna esélyt az indulásra.

Ahogy arra számítani lehetett, a házigazda már a saját térfelén letámadta az Újpestet, ám ekkor még nem okozott gondot az azeri próbálkozások hatástalanítása. Az újpesti labdarúgók kisegítették egymást, sőt az első valamirevaló támadásukat góllal fejezték be. Zsótér Donát már a találkozó előtt arról beszélt, kulcsfontosságú, hogy csapata vendégként gólt szerezzen, és tett is azért, hogy így legyen. Bal oldali beadására Nagy Dániel érkezett remekül, kapáslövésénél a hazaiak kapusának esélye sem volt a hárításra.

Sokkal több örömöt nem tartogatott az első félidő: Filip Pajovics kapitális hibája után a Neftci negyedórán belül egyenlített, majd csupán azért nem jutott előnyhöz, mert Rahman Hajiyev ígéretes helyzetben nem találta el a kaput. Egyértelműen a vendéglátó akarata érvényesült, igaz, a félidő hosszabbításában egy villámgyors kontrát Zsótér Donát egészséges lövése zárta – ez volt a lilák második próbálkozása negyvenöt perc alatt.

Nem sok minden változott a szünet után. Az azeri együttes „benyomta” saját térfelére az ellenfelét, más kérdés, hogy a mezőnyfölény egy ideig nem eredményezett helyzetet. A csereként pályára lépő Emin Mahmudov bravúros mozdulattal, ollózva próbálta az újpesti kapuba juttatni a labdát, majd jött Filip Pajovics újabb „óvodás” hibája, amelynek végén Bagaliy Dabo megszerezte saját maga és a Neftci második gólját.

Már a hosszabbításban jött az újabb azeri gól, így nemcsak hogy nem indult jól az Újpest azeri kalandja, nem is zárult jól: a Neftci teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, és bár az idegenben elért gól még sokat érhet, a lilák játékának sokat kell javulnia, hogy legyen esély a vetélytárs búcsúztatására csütörtökön 21 órától a Szusza-stadionban.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
35 perce

Hajnal szerint minden labdarúgást szerető magyar ember óriási sikerként élte meg az FTC sikerét

Európa-liga
2026.03.13. 20:29

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Robbie Keane: Kiválóak voltunk, de még csak a párharc felénél járunk

Európa-liga
2026.03.13. 00:42

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11
Ezek is érdekelhetik