El: Lesznek új arcok, de erős Chelsea-re számíthatnak – Sarri

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 11:04
null
Sarri nem számít könnyű meccsre a Vidi ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A Vidi FC csütörtök este a Chelsea vendégeként lép pályára a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában. Az angol klub olasz menedzsere, Maurizio Sarri a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján elárulta, lesznek új arcok a Chelsea kezdőcsapatában, de erős tizenegyre számíthatnak a szurkolók.
AZ ELSŐ TÉTMECCS

Az 1905-ben alapított Chelsea FC nem várt sokáig azzal, hogy magyar csapattal találkozzon: 1906 májusában mindjárt három barátságos mérkőzést játszott Budapesten. A BTC-t 4:0-ra, a MAC-ot 6:0-ra, az FTC-t 3:1-re győzte le. 1954-ben az MTK – vagy ahogy az idő tájt nevezték, a Vörös Lobogó – vendégeskedett a Stamford Bridge-en, ahonnan hazatérve eldicsekedhetett azzal, hogy a honi klubok közül elsőként nem kapott ki a Chelsea-től – a felkészülési meccs 2:2-re végződött. Nem volt tétje az 1963-as „kettős ütközetnek” sem, fogjuk erre, hogy az MTK augusztus 14-én, a Népstadionban 3:1-es, míg december 11-én Londonban 2:0-s vereséget szenvedett. A legutóbbi mérkőzést 2014. augusztus 11-én vívták a kékek magyar csapattal szemben, az Európa-liga csoportkörében a Vidi otthonául szolgáló Groupama Aréna nyitó meccsén 2–1-re győzték le a Ferencvárost. Érdemes megjegyezni, hogy a négy évvel ezelőtt pályára lépő csapatból Fabregas, Azpilicueta, Eden Hazard, Willian, Christensen és Moses ma is a Chelsea-t erősíti.

– Fontos önnek az Európa-liga?
– Hogyne lenne az! – vágta rá a sajtótájékoztatóra egy „Good afternoon!” kíséretében betoppanó, mindvégig bájos olaszos angollal válaszoló Maurizio Sarri. – Ez lesz az első nemzetközi kupamérkőzésem a Stamford Bridge-en, szerintem természetes, hogy nyerni szeretnék. Ugyanakkor aki könnyű meccsre számít a Vidi ellen, téved. Jó csapat az ellenfelünk, az első találkozóján nem is futballozott rosszul a BATE ellen, a balszerencsén is múlt, hogy pont nélkül maradt.

Milyen Chelsea-re számíthatunk?
– Erősre. Pedro és Ruben Loftus-Cheek sokáig sérüléssel küszködött, de az állapotuk napról napra javul, még az is elképzelhető, hogy pályára lépnek a Vidi ellen, de megvárom a csütörtök délelőtti átmozgató edzést. Lesznek új arcok a csapatban. Hogy hány, egyelőre felesleges találgatni, de nem zárható ki, hogy öt-hat változás is lesz.

Eden Hazard el sem utazott a PAOK elleni első csoportmérkőzésre. Még az is lehet, hogy a csoportkörben nem jut szóhoz?
– Bevallom, a mostani időszakot úgy kezelem, mint az idény felvezetését, amíg módom van rá, szeretnénk a keret minden egyes tagjának lehetőséget adni, hogy lássam, kikkel számolhatok, amikor igazán komolyra fordul a helyzet.

Zavarja, hogy edzői pályája során még nem nyert trófeát?
– Mielőtt Angliába szerződtem, csak odahaza, Olaszországban edzősködtem, márpedig ott nem könnyű az élen zárni – hacsak nem a Juventus kispadján ülsz. Nincs kétségem afelől, hogy itt is nagyon nehéz elhódítani bármelyik címet, de azért jöttem, hogy nyerjek. Hiszek abban, hogy sikerül, mindent meg is teszek ennek érdekében, ám álmatlan éjszakáim nincsenek. Tudják, ha nem alszom nyolc órát, másnap nyűgös vagyok, és az senkinek sem jó.

JUHÁSZ ROLAND: NEM AZÉRT JÖTTÜNK, HOGY FÉNYKÉPEKET KÉSZÍTSÜNK

– Járt már itt…
– Méghozzá tizenhárom évvel ezelőtt – csapta le a magas labdát Juhász Roland. – Az volt az első meccsem az Anderlecht színeiben, s ami azt illeti, nem volt rossz érzés a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen bemutatkozni. Egy héttel korábban még az MTK–Tatabánya találkozón játszottam, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy Didier Drogbát kell fognom. Mondanom sem kell, örülök, hogy újra itt lehetek, miként annak is, hogy ezúttal a Vidi színeiben léphetek pályára a Stamford Bridge-en.

– Vajon a lefújást követően is lesz oka az örömre?
– Afféle vizsgafeladatként tekintek az összecsapásra, lemérhetjük, hol tart a csapatunk. Ennél jelentősebb erőpróbát elképzelni is nehéz: a Chelsea nemcsak a meccs, hanem az egész sorozat esélyese. A maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy méltó ellenfelei legyünk. Ha mást nem is, azt ígérhetem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk. Élvezni szeretnénk a mérkőzés minden pillanatát, de közben egy másodpercig sem feledjük, miért vagyunk itt. Nem azért jöttünk, hogy fényképeket készítsünk, sokkal inkább azért, hogy bizonyítsuk: itt a helyünk! Harcolunk, amíg bírunk.

– Tizenhárom évvel ezelőtt ugyanúgy várta a meccset, mint ma?
– A különbség csak annyi, hogy akkor a pályafutásom elején jártam, most meg már kifelé megyek. Amikor Fehérvárra kerültem, nem levezetni jöttem, hanem azért, hogy ilyen mérkőzéseken szerepelhessek. Ha nem küzdhetnék olyan célokért harmincöt esztendősen is, mint huszonkét évesen, meglehet, már nem is lennék itt.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
L-CSOPORT

21.00: Chelsea (angol)–Vidi FC (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: BATE Boriszov (fehérorosz)–PAOK (görög)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik