El, K-csoport: Norvégiában nyert a német Leverkusen

2012.10.04. 21:01
Címkék
A labdarúgó Európa-liga K-csoportjának második fordulójában a német Bayer Leverkusen nehezen bírt a norvég Rosenborggal, de végül megszerezte a fontos három pontot. A csoport másik mérkőzésén az ukrán Metaliszt Harkiv 2–0-ra nyert az osztrák Rapid Wien ellen.

Rosenborg–LeverkusenRosenborg–Leverkusen

A találkozó előtt a németeket tartották esélyesebbnek a szakemberek, bár hazai pályán a Rosenborg mindenkire veszélyes tud lenni, így az összecsapás jó mérkőzésnek ígérkezett. Ehhez képest a Leverkusen meddő fölényét lehetett mindössze kiemelni az első félidőből, gól nem született.

A második játékrészben már egyértelműen a vendégek domináltak, a hazaiak javarészt csak a saját tizenhatosuk előtt védekeztek. A nagyobbnál nagyobb helyzetek a 77. percben érettek góllá: egy jobb oldalról érkező labdát a hazaiak kapusa pont egy német támadó lábára paskolta, aki egy átvétel után tüzelt, a labda pedig társáról, Stefan Kiesslingről pattant a kapuba.

A gól után már kénytelen volt kinyílni a Rosenborg, ennek következményeként egy ellentámadásból növelhette volna előnyét a vendégcsapat, a ziccerben azonban Gonsalo Castro kapufát rúgott, így ha nehezen is, de megérdemelten nyert a Leverkusen.

Metaliszt Harkiv–Rapid Wien

A csoport másik találkozóján sem sikeredett az első félidő túl közönségszórakoztatóra, többnyire mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem forogtak igazán veszélyben.

A második játékrészben azért már akadtak szép pillanatok, de főleg a hazaiak révén: a gólcsend a 66. percben tört meg, amikor José Ernesto Sosa passzából Edmar szerzett vezetést az ukrán csapatnak. A győzelmet a 80. percben Cleiton Xavier tette biztossá, így végül megérdemelten nyert 2–0-ra hazai pályán a Metaliszt.

 

EURÓPA-LIGA
K-CSOPORT
2. FORDULÓ
Metaliszt Harkiv (ukrán)–Rapid Wien (osztrák) 2–0
G: Edmar (66.), C. Xavier (80.)
Rosenborg (norvég)–Bayer Leverkusen (német) 0–1
G: Kiessling (76.)
A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Metaliszt Harkiv 2 1 1 0 2–0 +2 4
2. Bayer Leverkusen 2 1 1 0 1–0 +1 4
3. Rosenborg 2 1 0 1 2–2 0 3
4. Rapid Wien 2 0 0 2 1–4 –3 0

 

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
42 perce

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
44 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
57 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik