El: Jó lenne, ha érkezne csatár, hetek óta ezen vagyunk – Supka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.17. 20:39
null
Holender és Danilo is duplázott, de Supka Attila erősítene a támadósorban (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, a Budapest Honvéd hazai pályán 4–0-ra legyőzte a macedón FK Rabotnicskit, így 5–2-es összesítéssel bejutott a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörébe. A mérkőzés után a két vezetőedző, Supka Attila és Gjore Jovanovszki értékelte a történteket.

„Ez a mérkőzés nagyon hasonlított ahhoz, amit a csapattól elvárunk és kérünk. Hasonlított a felkészülési mérkőzéseinkhez is, agresszívak voltunk, a letámadásaink jók voltak, illetve megvoltak a mélységi beindulások, amelyekből gólokat tudtunk szerezni. Az első meccs nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de azzal, hogy Holender Filipet ma előrébb toltuk a csatársorba, nagyon sokat segítettünk Danilónak. Az első félórában jól futballoztunk, aztán egy kis kavarodás volt a játékunkban, keveset birtokoltuk a labdát, jót tett a szünet. Emberelőnyben megint nem játszottunk olyan jól, de a mérkőzés végén megvoltak a lehetőségeink, hogy akár nagyobb különbséggel is nyerjünk. A két mérkőzés alapján megérdemelten jutottunk tovább” – kezdte értékelését Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Természetesen jó lenne, ha érkezne csatár, hetek óta azon vagyunk, hogy megerősítsük a csatársort, de ez nagyon nehéz azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel mi rendelkezünk. Holender Filip korábban már játszott ezen a poszton, és most is jól megoldotta a feladatát, így jelenleg ő az első számú opció a posztra” – fogalmazott a Honvéd edzője.

„Nem volt jó érzés zárt kapuk mögött játszani, jó lett volna ha itt vannak velünk a szurkolók, de bízunk benne, hogy a következő mérkőzésen már ők is velünk lesznek” – zárta mondandóját a kispestiek trénere.

Supka Attila sajtótájékoztatója vágatlanul

„Gratulálok a Honvédnak! Két gól a mi nagy hibánkból esett, aztán a tizenegyes és a piros lap már a meccs végét jelentette. A Honvéd ma jobb volt, megérdemelten jutott tovább, így újra csak gratulálni tudok. A kollégámnak is gratulálok, és minden jót kívánok nekik a következő fordulóra, remélem, eljutnak a csoportkörig” – fogalmazott a meccs után Gjore Jovanovszki, a Rabotnicski vezetőedzője.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

Budapest Honvéd–FK Rabotnicski (macedón) 4–0 (Holender 6., 16., Danilo 63., 84. – az elsőt 11-esből)
Továbbjutott: a Honvéd, 5–2-es összesítéssel

A Honvéd a második fordulóban a luxemburgi Progres Niederkornnal vagy az azeri Qabalával találkozik (az első mérkőzést a luxemburgiak 2–0-ra megnyerték Azerbajdzsánban).

Legfrissebb hírek

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
16 órája

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
21 órája

Lengyel és ukrán játékvezető a Ferencváros Európa-liga-selejtezőin

Európa-liga
2026.07.18. 19:35

Férfi kézi: izlandi, szlovén és dán ellenfelet kapott a Tatabánya az Európa-ligában

Kézilabda
2026.07.17. 11:32

Kedden lép pályára az ETO FC; a Sport1 adja a Ferencváros csütörtöki meccsét

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 10:49

Dicstelen szereplésről írt a szerb sajtó a Ferencváros elleni Európa-liga-búcsú után – lapszemle

Európa-liga
2026.07.17. 07:12

„Pályafutásom legfájóbb meccse volt” – Szűcs Kornél a Ferencváros elleni El-kiesés után

Európa-liga
2026.07.17. 06:37

Dibusz nem elégedett a játékkal, a Twente ellen ez nem fér bele

Európa-liga
2026.07.16. 23:14