El: Hosszú menetelésre készül a Mol Fehérvár – Kovács Zoltán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.19. 16:37
null
Kovács Zoltán sportigazgató elmondta, hosszú menetelésre készül a Mol Fehérvár az El-ben (Fotó: vidi.hu)
Mint ismert, a Mol Fehérvár FC a montenegrói FK Zetával mérkőzik meg a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében. Kovács Zoltán, a klub sportigazgatója a molcsapat.hu oldalán beszélt a sorsolásról és a célokról.

 

„Hosszú menetelésre készülünk! – jelentette ki határozottan. –A mi csapatunkra egyébként is jellemző, hogy minden ellenfelét maximális tisztelettel kezeli, de ha nem így lenne, az utóbbi évek szerénységre nevelték a magyar klubcsapatokat az európai porondon.Sokszor bebizonyosodott, hogy nincsenek félvállról vehető csapatok már az első selejtezőkörben sem, és ha nem megfelelő mentalitással megyünk bele a meccsekbe, bárki gondot okozhat.”

Kovács elmondta, természetesen a montenegrói csapat elleni párharcot is nagyon komolyan fogják venni, hiszen nagy célokat tűztek ki magunk elé erre az idényre is.

„Legutóbb magasra tettük a lécet, az a célunk, hogy legalább olyan eredményesek legyünk az előttünk álló idényben is.Az óvatosság, illetve az ellenfélnek kijáró tisztelet nem lózung a részünkről, hiszen tavaly sokan megmosolyogták a Dudelange-ot, amelyet csak nagy nehézségek árán tudtunk kiejteni a BL-selejtezők első fordulójában.Aztán a mosolygók egyszer csak azt vették észre, hogy az Európa-liga csoportkörében vitézkedik a luxemburgi csapat. Még egyszer mondom: nincs könnyű ellenfél.”

EURÓPA-LIGA 2019–2020

ELLENFÉLMUSTRA:a litván csapat egyszer már megtréfálta a Honvédot
A Honvéd az új Vasas-stadionban fogadja a litvánokat

SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉSEK (július 11., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, a hátul szereplők pedig a visszavágókat egy héttel később, azaz július 18-án. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA)

Budapest Honvéd(magyar)–Zalgiris Vilnius(litván)
Budapest, Illovszky-stadion
Debreceni VSC(magyar)–Kukësi(albán)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Mol Fehérvár(magyar)–FK Zeta(montenegrói)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
KS Cracovia(lengyel)–FC DAC1904(Dunaszerdahely, szlovákiai)
Krakkó, Józef Pilsudski Stadion (a visszavágóra július 18-án Dunaszerdahelyen, a Mol Arénában kerül sor)

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16