El: Három gól a Vidi ellen? Elég kell, hogy legyen – Lovrencsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.26. 11:11
Holnap elérkezik az igazság pillanata, a három magyar játékost (Holman Dávid, Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő) foglalkoztató Lech Poznan és a Videoton másodszor is összecsap az Európa-liga csoportkörébe jutásért. A lengyel klub háromgólos előnyben várja a visszavágót, de Lovrencsics szerint még felesleges a poznaniak továbbjutásáról beszélni.

„Hazamegyünk, vagyis különleges meccs lesz ez nemcsak nekem, hanem Kádinak és Dávidnak is, ugyanakkor nem kellemes kiruccanás vár ránk, hiszen a Videoton elleni párharc még korántsem ért véget. A második meccsen is oda kell tennünk magunkat, hogy meglegyen a továbbjutás” – idézi a Glos Wielkopolski a magyar válogatott szélsőt.

Lovrencsics a közelmúltban vállsérülést szenvedett, és bár a következmények nem olyan súlyosak, mint amilyennek elsőre látszottak, a magyar légiós legutóbb fájdalomcsillapítókkal játszott. Ettől még a fehérvári mérkőzést sem kívánja kihagyni, mert szerinte a hazai 3–0-val nem zárták le a viadalt.

„Egyelőre nem jutottunk tovább, kilencven perc még elválaszt bennünket az Európa-liga csoportkörétől. A hazai pályán szerzett három góllal, illetve azzal, hogy nem kaptunk egyet sem, nagy lépést tettünk a cél felé, ennek az előnynek elegendőnek kell lennie a továbbjutáshoz, de csak akkor, ha nem iszunk előre a medve bőrére” – tette hozzá Lovrencsics, aki reméli: hamarosan megszerzi idénybeli első gólját.

A két – egyaránt rossz formában lévő – bajnoki címvédő csütörtöki mérkőzése 19 órakor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban (tv: M4).

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2026.02.05. 15:58

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52
Ezek is érdekelhetik