El: Hagi büntetőt rontott, de Gerrardék így is továbbmentek

M. D.M. D.
2020.02.26. 20:00
null
Elsőként a Rangers jutott be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe (Fotó: AFP)
Elsőként a Rangers jutott be a legjobb 16 közé a labdarúgó Európa-ligában, mivel a 3–2-es hazai siker után 1–0-ra idegenben is legyőzte a Bragát.

Steven Gerrard együttese a párharc első felvonásán ritka bravúrt hajtott végre azzal, hogy 0–2-ről felállva megnyerte a mérkőzést, a Rangers ugyanis ezt megelőzően 1998 júliusában tudott kétgólos hátrányból fordítani nemzetközi kupameccsen – akkor a Shelbourne-t verte meg 5–3-ra úgy, hogy 58 perc játék után 0–3-ra állt.

A portugáliai visszavágón a Braga az első félidőben sokkal többet birtokolta a labdát, és többet is támadott, mint a skótok, a játékrész végén mégis a Rangers előtt adódott a legnagyobb gólszerzési lehetőség, ám Ianis Hagi tizenegyesét Matheus bravúrral hárította.

A szünet után a hazaiak átálltak háromvédős rendszerre, amire hamar ráfizettek, mert egy kontratámadás végén a skótok a 61. percben Ryan Kent góljával megszerezték a vezetést – Hagi gólpasszal feledtette a kihagyott büntetőjét (0–1).

A Braga ezt követően még a hosszabbítás utolsó percében is nagy elánnal ment előre az egyenlítő gólért, de a szélről érkező beadások nem vezettek eredményre.

A Rangers kilenc év után jutott be ismét az Európa-liga nyolcaddöntőjébe.

EURÓPA-LIGA, A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VISSZAVÁGÓ
Braga (portugál)–Rangers (skót) 0–1 (Kent 61.)
Továbbjutott:
a Rangers, kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
18.55: Gent (belga)–Roma (olasz) (Tv: Digi Sport1) (0–1)
18.55: Malmö (svéd)–Wolfsburg (német) (1–2)
18.55: LASK (osztrák)–AZ (holland) (1–1)
18.55:Basel (svájci)–APOEL (ciprusi) (3–0)
18.55:Porto (portugál)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Digi Sport2) (1–2)
18.55: Basaksehir (török)–Sporting CP (portugál) (Tv: Digi Sport3) (1–3)
18.55: Espanyol (spanyol)–Wolverhampton (angol) (0–4)
21.00: Benfica (portugál)–Sahtar Doneck (ukrán) (1–2)
21.00: Salzburg (osztrák)–Eintracht Frankfurt (német) (Tv: Digi Sport2) (1–4)
21.00: Internazionale (olasz)–Ludogorec (bolgár) (Tv: Digi Sport3) (2–0)
21.00: Manchester United (angol)–FC Bruges (belga) (Tv: Sport1) (1–1)
21.00: Arsenal (angol)–Olympiakosz (görög) (Tv: Digi Sport1) (1–0)
21.00: Sevilla (spanyol)–CFR Cluj (romániai) (1–1)
21.00: Celtic Glasgow (skót)–Köbenhavn (dán) (1–1)
21.00: Ajax (holland)–Getafe (spanyol) (0–2)
Zárójelben az első mérkőzések eredményeit tüntettük fel.

Legfrissebb hírek

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
2 órája

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
12 órája

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente-meccs utáni sajtótájékoztató

Európa-liga
12 órája

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
16 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
2026.07.23. 22:48

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, de a program végén jöttek a hazai győzelmek is

Európa-liga
2026.07.23. 22:09

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
2026.07.23. 21:52

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
2026.07.23. 19:05