El: Ez a realitás, és ez az egész magyar klubfutballra igaz – Doll

BORBOLA BENCE (HERNING)BORBOLA BENCE (HERNING)
Vágólapra másolva!
2017.07.20. 21:53
null
A Fradi kettős vereséggel búcsúzott (Fotó: fradi.hu/Micheller Szilvia)
Mint ismert, a Ferencváros labdarúgócsapata idegenben 3–1-re kikapott a Midtjyllandtól az El második selejtezőkörének második meccsén, így kiesett. A mérkőzést követően a két vezetőedző, Thomas Doll és Jess Thorup értékelte a látottakat.

 

MESTERMÉRLEG
– A jobb csapat jutott tovább, ugye?
– Ezzel egyet kell értenem, és nem csak a ma látottak alapján. A két mérkőzés összképe is azt mutatta: jobbak, egységesebbek vagyunk, mint a Ferencváros – értékelt Jess Thorup, a Midtjylland vezetőedzője. – Abba ugyanakkor nem szeretnék belemenni, hogy ha nincs az első találkozón a kiállítás és a tizenegyes, mi minden alakulhatott volna másképpen. A lényeg: végül könnyedén jutottunk tovább.
– Elégedett volt csapatával?
– Jó teljesítményt nyújtottunk. Mentünk előre, holott arra számítottam, hogy a magyar együttes nekünk ront. Az összeállítás alapján úgy láttam, hogy vendégeink támadólag szeretnének fellépni, hiszen két magas csatárt is előrevezényeltek, igazi veszélyt mégsem jelentettek a kapunkra.
– Thomas Doll úgy fogalmazott, hogy a Midtjylland más szintet képvisel, mint a Ferencváros.
– Érdekes, ha így gondolja. A mi célunk már a sorozat elején az volt, hogy bejussunk a csoportkörbe, és ez továbbra sem változott. A következő körben lengyel csapattal találkozunk, túl kell jussunk rajta.
– Ez a realitás?
– Most erre mit mondjak?! – kérdezett vissza Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Igen, ez. És ez nemcsak a Ferencvárosra igaz, hanem az egész magyar klubfutballra. Az első fordulóban túljutottunk a Jelgaván, mert két szinttel mögöttünk járt. Ám a dán csapat már nekünk volt más dimenzió. Ezt sajnos el kell ismerni.
– A sok sérült mentség az újabb vereségre?
– Nem könnyítette meg a dolgunkat a sok hiányzó, ám ez nem lehet mentség. Néhányan elfogadható teljesítményt nyújtottak, mentek, próbáltak ütközni, mások azonban nem. Többet vártam tőlük. Csalódott vagyok, egy-egynél azt éreztem, elfogadható eredményt érhetünk el. Csakhogy nem voltunk eléggé bátrak. Támadó szellemben kellett volna kezdenünk, s mégis a dánok kezdeményeztek. Sokat hibáztunk. Ez a teljesítmény ezen a szinten nem elegendő. Sajnos ezek a csapatok is előttünk járnak. Őszintének kell lennünk magunkkal.
– Elkél még egy-két játékos a keretbe? A brazil védő, Marcos Pedroso hamarosan aláír.
– Nagy szükségünk van védőkre, ez ezen a napon is látszott. Csernik Kornél eredetileg jobbszélső, ma mégis bal oldali védő volt. Kell tehát még hátvéd a keretbe.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
FC Midtjylland (dán)–Ferencváros 3–1(Wikheim 34., Nissen 71., Sörloth 81., ill. Rui Pedro 64.)
Továbbjutott:a Midtjylland, kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik