B. Á., I. M. 2020.08.10 12:50 Frissítve: 2020.08.11 02:08

A Fehérvár ír, a Honvéd finn, a PAFC svéd ellenfelet kapott az El-ben

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn 13 órától tartotta az Európa-liga első selejtezőkörének sorsolását Nyonban: a Fehérvár az ír Bohemian FC Dublinnal, a Honvéd a finn FC Inter Turkuval, a Puskás Akadémia a svéd Hammarby IF-fel mérkőzik meg.

Sorsoltak az Európa-liga első selejtezőkörében

 

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
A MAGYAR VONATKOZÁSÚ CSAPATOK MÉRKŐZÉSEI
BUDAPEST HONVÉD–FC Inter Turku (finn)
Hammarby IF (svéd)–PUSKÁS AKADÉMIA
MOL FEHÉRVÁR FC–Bohemian FC Dublin (ír)
FH Hafnarfjardar (izlandi)–DAC (szlovákiai)
Petrocub Hincesti (moldovai)–Topolyai SC (szerbiai)

FONTOS TUDNIVALÓK

Az első selejtezőkör párharcai – a csoportkörig vezető összes fordulóhoz hasonlóan – egy mérkőzésen dőlnek el. A találkozókat augusztus 27-én, csütörtökön rendezik az elöl lévő csapat pályaválasztásával (erről sorsolás döntött), zárt kapuk mögött.

A kiemeléssel kapcsolatban egyelőre annyi ismert, hogy továbbjutása esetén a Fehérvár a selejtező második körében is kiemelt lesz, a Honvéd viszont nem.

AZ ELLENFELEKRŐL

Az 1890-ben alapított Bohemian FC Dublin ezüstérmesként lett nemzetközi kupainduló, legutóbb a 2012–2013-as idényben szerepelt az európai porondon. Akkor az izlandi Thór Akureyritől kapott ki az Európa-liga első selejtezőkörében. A 11-szeres ír bajnok magyar csapattal legutóbb az UEFA-kupa selejtezőjében találkozott: az 1997–1998-as évadban a Ferencváros kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel búcsúztatta.

A finn ezüstérmes Inter Turku 2008-ban érte el a 30 évre visszatekintő klubtörténet legnagyobb sikerét, a bajnoki címet. A legutóbbi idényben szintén az Európa-liga első selejtezőkörében szerepelt a csapat, amelyben a dán Bröndby 4–3-as összesítéssel búcsúztatta. Az Inter Turku a nemzetközi porondon még nem találkozott magyar csapattal, magyar légiósa viszont már volt: Gruborovics Tamás 2013 és 2015 között futballozott a klub színeiben.

A svéd bronzérmes Hammarby az utóbbi időben Zlatan Ibrahimovic szerepvállalása miatt került a sajtó figyelmébe: az AC Milan klasszisa 23.5 százalékos tulajdonrészt vásárolt a klubban. Az egyszeres svéd bajnok (2001) 24 ezres átlagnézőszámmal büszkélkedhet, ami Skandináviában az elmúlt hat idényben a legmagasabb. A Hammarby 13 év után tért vissza a nemzetközi porondra: legutóbb a 2007–2008-as évadban az UEFA-kupa selejtezőjében volt érdekelt, a második körben a Braga búcsúztatta. A klubnak van magyar felmenőkkel bíró játékosa: Magyar Richárd édesapja magyar, édesanyja svéd, a Malmőben született védő svéd korosztályos válogatott volt, a felnőttek között még nem mutatkozott be. 

A TELJES PÁROSÍTÁS
NK Maribor (szlovén)–Coleraine (északír)/La Fiorita (San Marinó-i)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Víkingur Reykjavík (izlandi)
St Joseph's FC (gibraltári)/B36 Tórshavn (feröeri)–Levadia Tallinn (észt)
FK Riteriai (litván)–Derry City FC (ír)
FK Zalgiris Vilnius (litván)–Paide Linnameeskond (észt)
BUDAPEST HONVÉD–FC Inter Turku (finn)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)–FC Differdange 03 (luxemburgi)
Valletta FC (máltai)–Bala Town FC (walesi)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/KF Prishtina (koszovói)–Union Titus Pétange (luxemburgi)
Rosenborg BK (norvég)–Breidablik (izlandi)
Aberdeen (skót)–NSI Runavík (feröeri)/Barry Town (walesi)
Motherwell FC (skót)–Glentoran (északír)/HB Tórshavn (feröeri)
Hammarby IF (svéd)–PUSKÁS AKADÉMIA
Malmö FF (svéd)–Cracovia (lengyel)
FK Kukësi (albán)–Szlavia Szófia (bolgár)
FK Ventspils (lett)–FC Dinamo-Auto Tiraspol (moldovai)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–FC Sfantul Gheorghe (moldovai)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Piast Gliwice (lengyel)
AGF Aarhus (dán)–FC Honka (finn)
Shamrock Rovers FC (ír)–Ilves Tampere (finn)
FH Hafnarfjardar (izlandi)–DAC (szlovákiai)
The New Saints FC (walesi)–MSK Zilina (szlovákiai)
FC Vaduz (liechtensteini)–Hibernians FC (máltai)
Servette (svájci)–MFK Ruzomberok (szlovákiai)
Neftci PFK (azeri)–FK Skupi (északmacedón)
Kesla FK (azeri)–KF Laci (albán)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Dinamo Batumi (grúz)
Nomme Kalju (észt)–Mura (szlovén)
Bodö/Glimt (norvég)–FK Kauno Zalgiris (litván)
MOL FEHÉRVÁR FC–Bohemian FC Dublin (ír)
Apollon Limassol (ciprusi)–Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Maccabi Haifa (izraeli)–FK Zeljeznicar (bosnyák)
Alaskert (örmény)–FK Renova Dzsepcsiste (északmacedón)
FK Partizan (szerb)–FK RFS (lett)
Lech Poznan (lengyel)–Valmieras FK (lett)
Ordabaszi Simkent (kazah)–FC Botosani (román)
FCSB (román)–Sirak Gyumri (örmény)
FC Progres Niederkorn (luxemburgi)–UE Engordany (andorrai)/Zeta Golubovci (montenegrói)
CSZKA Szófia (bolgár)–Sirens FC (máltai)
Petrocub Hincesti (moldovai)–Topolyai SC (szerbiai)
Sumgayit FK (azeri)–Skendija Tetovo (északmacedón)
Kajrat Almati (kazah)–FK Noa (örmény)
Lokomotivi Tbiliszi (grúz)–Universitatea Craiova (román)
FK Teuta (albán)–Beitar Jeruzsálem (izraeli)
FK Borac Banja Luka (bosnyák)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
FC Santa Coloma (andorrai)/Iszkra Danilovgrad (montenegrói)–Lokomotiv Plovdiv (bolgár)
Tre Penne (San Marinó-i)/SC Gjilani (koszovói)–APOEL (ciprusi)

EURÓPA-LIGA SELEJTEZŐ 2020–2021 – MENETREND, KULCSDÁTUMOK

A selejtező menetrendje annyiban eltér a Bajnokok Ligájáétól, hogy ebben a sorozatban a playoffkörben is csupán egy mérkőzés dönt a továbbjutásról.

ELŐSELEJTEZŐ (16 csapat)
Sorsolás időpontja:
augusztus 9.
Játéknap: augusztus 20.

Tre Penne (San Marinó-i)–SC Gjilani (koszovói)
Lincoln Red Imps
(gibraltári)–KF Prishtina (koszovói)
FC Santa Coloma
(andorrai)–Iszkra Danilovgrad (montenegrói)
UE Engordany
(andorrai)–Zeta Golubovci (montenegrói)
Glentoran
(északír)–HB Tórshavn (feröeri)
St Joseph's FC
(gibraltári)–B36 Tórshavn (feröeri)
Coleraine
(északír)–La Fiorita (San Marinó-i)
NSI Runavík
(feröeri)–Barry Town (walesi)

Kiemeltek: Lincoln Red Imps (gibraltári, 5.25 koefficienspont), FC Santa Coloma (andorrai, 4.5), B36 Tórshavn (feröeri, 3.75), La Fiorita (San Marinó-i, 3), Tre Penne (San Marinó-i, 2.25), NSI Runavík (feröeri, 2.25), HB Tórshavn (feröeri, 2), UE Engordany (andorrai, 2).
Nem kiemeltek: St Joseph's FC (gibraltári, 1.75), KF Prishtina (koszovói, 1.75), Zeta Golubovci (montenegrói, 1.25), Coleraine (északír, 1.25), Barry Town (walesi, 1), Glentoran (északír, 0.975), Iszkra Danilovgrad (montenegrói, 0.875), SC Gjilani (koszovói, 0.8)

SELEJTEZŐ
Selejtező, 1. forduló
– itt kapcsolódik be a három magyar résztvevő, a párharcok egymeccsesek, a pályaválasztóról sorsolás döntött
Sorsolás időpontja:
augusztus 10.
Játéknap: augusztus 27.
A résztvevőket lásd fent!

Selejtező, 2. forduló
Sorsolás időpontja:
augusztus 31.
Játéknap: szeptember 17.
Itt kapcsolódnak be (27 csapat): Tottenham Hotspur (angol), FC Basel (svájci), FC Köbenhavn (dán), VfL Wolfsburg (német), BATE Boriszov (fehérorosz), Galatasaray (török), Standard Liege (belga), Granada CF (spanyol), AC Milan (olasz), Rangers FC (skót), Stade de Reims (francia), Rio Ave (portugál), Dinamo Moszkva (orosz), Slovan Liberec (cseh), Hajduk Split (horvát), Willem II Tilburg (holland), FK Jablonec (cseh), Kolosz Kovalivka (ukrán), TSV Hartberg (osztrák), Anorthoszisz (ciprusi), Arisz Szaloniki (görög), OFI Kréta (görög), NK Osijek (horvát), Vojvodina (szerb), IFK Göteborg (svéd), Viking Stavanger (norvég), Kajszar (kazah)

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: szeptember 1.
Játéknap: szeptember 24.
Itt kapcsolódnak be (12 csapat): FK Rosztov (orosz), Sporting CP (portugál), Deszna Csernihiv (ukrán), PSV Eindhoven (holland), LASK (osztrák), Sparta Praha (cseh), AEK Athén (görög), NK Rijeka (horvát), SönderjyskE (dán), Charleroi (belga), Alanyaspor (török), St.-Gallen (svájci)

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
szeptember 18.
Játéknap: október 1.

2020.09.18 08:10:35

Európa-liga H. K./CS. M.

A DAC továbbjutás esetén akár a portugál Sporting CP-vel is találkozhat.

2020.09.17 18:28:22

Európa-liga PIETSCH TIBOR (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A svédek lesről esett góllal szereztek vezetést, majd a hajrában is betaláltak a gyengén játszó kispestiek ellen.

2020.09.17 20:33:30

Európa-liga V. J.

A magyar válogatott játékos kezdő volt az Eszékben, amely 2–1-re kikapott a svájci Baseltől.

2020.09.17 13:46:34

Európa-liga TŐKE JÁNOS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

A rendes játékidő 4–4-gyel, a hosszabbítás 6–6-tal zárult – végül egy 11-es döntött az FCSB javára.