El: elképesztő salzburgi henger – kiesett a Lazio!
Az Atlético Madrid kényelmes helyzetből várhatta a portugáliai visszavágót, hiszen otthon 2–0-ra nyert – no de láthattuk a Barcelona és a Real Madrid példájából, hogy igencsak felforrósodhat a szituáció, ha kiengednek a „matracosok”...
 
 A 11. percben máris nagy Oblak-bravúrra volt szükség, Coates fejesénél a vendégek kapusa óriási vetődéssel hárított. Az első félóra végéhez közeledve így is megszerezte a vezetést a Sporting CP: Oblak ezúttal ügyetlenül ért a labdához, ezt pedig Montero köszönte szépen, és a kapuba fejelt (1–0).
 
 A hajrában Griezmann zárhatta volna le a párharcot, de kevéssel a jobb alsó mellé gurított, így egészen a lefújásig kellett izgulniuk a spanyoloknak – ám újabb lisszaboni gól már nem esett.
ÖSSZEFOGLALÓ
A Lazio 4–2-es hazai sikerét egy, a rómaiaknak tökéletesen megfelelő gól nélküli első félidő követte a Red Bull Arénában, majd Luis Alberto szenzációs passza után Immobile óriási találatával előnybe kerültek az olaszok idegenben is (0–1).
Nem törtek meg azonban az osztrákok, rögvest jött a válasz Dabbur megpattanó lövésével, a 72. percben pedig Haidara 27 méterről kilőtte a jobb alsót, nyitottá téve ezzel a párharcot (2–1). Ettől megzavarodtak a vendégek, és egy újabb megpattanó lövés – Hvang Hi Csan eresztette el – után már továbbjutásra állt a Salzburg!
Sőt, a 76. percben még Lainer fejese is gólt eredményezett, és a Lazio hiába hajtott, nem tudta hosszabbításra menteni a párharcot (4–1)!
ÖSSZEFOGLALÓ
EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Olympique Marseille (francia)–RB Leipzig (német) 5–2 (Ilsanker 6. – öngól, Sarr 9., Thauvin 38., Payet 60., Szakai 94., ill. Bruma 2., Augustin 56.)
Továbbjutott: a Marseille, 5–3-as összesítéssel
CSZKA Moszkva (orosz)–Arsenal (angol) 2–2 (Csalov 39., Nababkin 50., ill. Welbeck 75., Ramsey 92.)
Továbbjutott: az Arsenal, 6–3-as összesítéssel
Sporting CP (portugál)–Atlético Madrid (spanyol) 1–0 (F. Montero 28.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 2–1-es összesítéssel
Salzburg (osztrák)–Lazio (olasz) 4–1 (Dabbur 56., Haidara 72., Hvang Hi Csan 74., Lainer 76., ill. Immobile 55.)
Továbbjutott: a Salzburg, 6–5-ös összesítéssel

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél