nemzetisport.hu 2017.05.24 23:10 Frissítve: 2017.05.25 06:53

El: Mourinho szerint a futballpoéták nem nyernek semmit

A papírformának megfelelően a Manchester United nyerte meg az Európa-liga 2016–2017-es idényét, a döntőben 2–0-ra múlta fölül a vártnál sokkal gyengébben futballozó Ajaxot. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

Paul Pogba szerint nagyon büszkék lehetnek az El-győzelemre (Fotó: AFP)

 

„Nagyon intelligensen játszottunk, tudtuk, hogy nyerhetünk, és a megfelelő módon futballoztunk – adta meg a siker receptjét az MU-menedzser, José Mourinho. – Ha dominálni akarsz a levegőben, akkor hosszú labdákkal kell operálnod, ha azt akarod, hogy mindig nálad legyen a labda, akkor rövid passzokkal kell játszanod. Sok poéta van a futballban, de ők egy kupát sem nyernek. Mi tudtuk, miben jobbak a hollandok, mint mi, de azt is, hogy mi miben növünk föléjük, aztán megpróbáltuk elölni azt a játékot, amelyben ők a jók. Ez elképesztően jól ment. Három trófeát nyertünk ebben az idényben, elértük a BL-t is. Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, nekem személy szerint meg talán ez volt a legnehezebb idényem. Nagyon-nagyon jól sikerült mégis. A Premier League-ben a negyedik, a harmadik vagy a második helyet tűztük ki célul, és a BL-indulás elérését. A United immáron minden elérhető nagy trófeát bezsebelt, az El-aranyérem a kezdetektől fogva a szemünk előtt lebegett.”

„Az volt a célunk ebben az idényben, hogy megnyerjük az El-t, és most megtettük ezt, erre büszkék, nagyon büszkék lehetünk. Az emberek azt mondják, hogy rossz idényt futunk, ám fontos trófeát emelhettünk ma magasba. Fontos volt a jó start, korán lőttük az első gólunkat, aztán jókor jött a második, kontrolláltuk a mérkőzést. Jól védekeztünk, mindenki remekül összpontosított, megérdemelten nyertünk!” – értékelt Paul Pogba, majd hosszasan ünnepelt a kupával a szurkolók és a sajtósok előtt.

„Még fel sem fogtam igazán – mosolygott a kamerákba közvetlenül a lefújást követően Daley Blind, akinek édesapja, Danny az Ajax legendája. – Mindig nagyon különleges egy európai kupát megnyerni, nagyon büszke vagyok arra, hogy itt állhatok most a győztesek között. Taktikailag nagyon jól felkészültünk, és Paul Pogba, valamint Marouane Fellaini a középpályán fizikailag dominált. Nem kockáztattunk, mert tudtuk, hogy lekontrázhatnak minket, nagyon gyorsak az ajaxosok. Három trófeát nyertünk ebben az idényben, nagyon boldog vagyok.”

„Mindkét kapott gól nagy csalódás volt, pláne egy olyan meccsen, amelyen egyik csapatnak sincs sok helyzete. Sokszor volt nálunk a labda, de a szünet utáni gyors gól nagy csapás volt nekünk – szomorkodott az Ajax-mester Peter Bosz. – Nagyon csalódottak vagyunk, nem azt az Ajaxot láttam, amelyet látni akartam, amelyet összeraktam, nem támadtunk le elég hatékonyan, nem harcoltunk a labdákért. Szerintem ez egy unalmas meccs volt... Egy megpattant lövéssel kerültünk hátrányba, és nem egyszerű egy ilyen ellenféllel futballozni. Nem volt sok helyzetünk, nem voltunk elég jók. Nagy különbség volt a két csapat játéka között, nem az erőben, hanem aközött, hogy ki hogyan használta a testét. Ahhoz, hogy megnyerj egy döntőt, sokszor el kell előtte veszítened egyet. Az én csapatomnak itt minden újdonságot jelentett, sokat tanultunk a történtekből, és ha együtt tartjuk ezt a csapatot, még erősebbek leszünk.”

„Esélyünk nyílott arra, hogy megnyerjünk egy olyan trófeát, amelyet a klub korábban még soha nem nyert meg, és hogy ezzel a következő idényben a Bajnokok Ligájában játsszunk – és éltünk is ezzel az eséllyel. Sokat jelent ez számunkra. Nagy döntő volt a mostani, sokan szurkoltak nekünk, és remélem, ez csak az első európai kupa, amelyet elhódítottam az MU-val. Manchester városa miatt is meg akartuk nyerni ezt a trófeát” – így az MU középpályása, Juan Mata.

„Mindenki azt mondta nekem a döntő előtt, hogy gólt lövök majd itt is – árulta el Henrih Mhitarjan. – Az elődöntő óta erről álmodom magam is, és lám, valóra vált. Nagyon élvezem! A BL-ért harcoltunk a hazai ligában és ebben a sorozatban is, utóbbiban sikerült elérnünk a célunkat.”

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
AJAX–MANCHESTER UNITED 0–2 (0–1)
Stockholm,
Friends Arena. Vezette: Skomina (szlovén)
AJAX: Onana – Veltman, Da. Sánchez, De Ligt, Riedewald (F. de Jong, 82.) – Klaassen, Schöne (Van de Beek, 70.), Zijes – B. Traoré, Dolberg (Neres, 62.), Younes. Vezetőedző: Peter Bosz
MANCHESTER UNITED: Romero – Valencia, Smalling, Blind, Darmian – A. Herrera – Mata (Rooney, 90.), Fellaini, Pogba, Mhitarjan (Lingard, 74.) – Rashford (Martial, 84.). Menedzser: José Mourinho
Gólszerző: Pogba (18.), Mhitarjan (48.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.16 00:39:15

Európa-liga THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Ez ismét egy mérföldkő a sportág történetében.

2017.09.14 21:48:21

Európa-liga nemzetisport.hu

Arsene Wenger új kabátjával ellopta a show-t, a londoniak egy pocsék félidő után javítottak.

2017.09.14 20:20:25

Európa-liga nemzetisport.hu

Gól nélküli döntetlenre végzett egymással Dárdai és Ziganda csapata, a csoport élén a Zorját verő Östersund.

2017.08.25 09:36:07

Európa-liga nemzetisport.hu

Korhuték Vécsei csapatával is játszanak • Szalaiékra portugál, bolgár és török együttes vár.

2017.08.03 15:40:25

Európa-liga PÓR KÁROLY

90 perc, ill. egy bravúr nem elég, rengeteg a kiállítás, hiányzó erősítések – keserű kupatapasztalatok.