El: Budapesten nem csak a továbbjutás a tét - M. Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.24. 07:31
Nehéz visszavágóra számít a Vojvodina vezetőedzője csütörtök este a Honvéd ellen az Európa-liga 2. selejtezőkörében. A szerb bajnoki bronzérmes 2–0-s előnyről várja a 20.30-kor kezdődő összecsapást.

„Sajnos az első mérkőzés utánsok helyről azt hallottam, hogy máris továbbjutottunk, és a visszavágó már csak formalitás lesz. Pedig nem így van, a játékosaimnak elmagyaráztam, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk – mondta Marko Nikolics, az újvidékiek vezetőedzője. – Úgy látom, megértették, hogy a budapesti mérkőzésnek nemcsak a továbbjutás a tétje, hanem az is, hogy bebizonyítsuk, a múlt heti győzelmünk nem a szerencsének volt köszönhető, hanem tényleg mi vagyunk a jobbak."Marko Nikolics, az újvidékiek vezetőedzője. – Úgy látom, megértették, hogy a budapesti mérkőzésnek nemcsak a továbbjutás a tétje, hanem az is, hogy bebizonyítsuk, a múlt heti győzelmünk nem a szerencsének volt köszönhető, hanem tényleg mi vagyunk a jobbak."

Nikolics elmondta, a kiállított Bojan Nasztics mellett várhatóan a nigériai Nnaemeka Ajurura sem számíthat, mert a 26 éves védő egyelőre nem kapott vízumot a magyar hatóságoktól. Utóbbi ügyében még intézkedik a Vojvodina.

„Az Európa-liga-szereplésünk előtt az volt a cél, hogy legalább hat mérkőzést játsszunk a sorozatban. Először túlzott optimizmusnak tűnt a célkitűzés, de most úgy néz ki, megvalósíthatjuk, még ha nehéz is lesz" – mondta Nikolics, akinek csapatára (amely az első körben a máltai Hibernianst intézte el kettős győzelemmel) továbbjutása esetén a török Bursaspor vár.

 

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16