El: Bernd Storck szerint a DAC megérdemelten jutott tovább

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 07:46
null
Bernd Storck szerint a DAC megérdemelten jutott tovább (Fotó: Lelkes Ernő)
A DAC csütörtökön az Európa-liga második selejtezőkörében 5–3-ra legyőzte a cseh FK Jablonecet, így története során először nyert még két nemzetközi kupapárharcot egy idényben. Bernd Storck vezetőedző roppant elégedett volt a látottakkal.

 

A dunaszerdahelyiek – Kalmár Zsolttal és a Schäfer Andrással a kezdőcsapatban – hamar előnybe kerültek, ám a vendég cseh együttes a második félidőben 2–1-re fordított, majd 3–2-re is vezetett. A DAC a héten szerződtetett moldovai Ion Nicolaescu révén hosszabbításra mentette a találkozót, majd a ráadásban két gólt szerezve 5–3-ra nyert.

„Nagyon örülök és büszke vagyok a csapatomra – idézi a dac1904.sk Bernd Storck vezetőedzőt, aki a nyáron vette át a dunaszerdahelyi csapat irányítását. – Megmutattuk az igazi arcunkat, még ha néhány hibát el is követtünk. Fantasztikus mérkőzés volt, amelynek elején játékosaimat meglepte kicsit a Jablonec kemény, de fair játéka. Ám mi is csapatként játszottunk, és amikor az ellenfél győzelemre állt, akkor is mindent megtettünk azért, hogy megfordítsuk az állást. Megérdemeltük a győzelmet. Nicolaescu bemutatkozása parádésra sikerült. Nem volt sok ideje arra, hogy elsajátítsa a filozófiánkat, mivel mindössze két nappal ezelőtt érkezett, mégis igazolta klasszisát. Örülök, hogy már júniusban elkezdtem a csapattal a munkát, és meg tudtam mutatni a srácoknak, mit szeretnék látni tőlük a pályán. Fiatal csapatunk van, mégis klubtörténelmet írtunk, de folytatni akarjuk ezt a sikerszériát. A továbbjutás is annak köszönhető, hogy a meccs minden pillanatában bíztunk magunkban. Kiváló a csapatszellem, és ez jelenti nálunk a siker kulcsát. Csak így lehetünk eredményesek. Nem félek a folytatástól, a játékosoknak élvezniük kell a játékot.”

A következő körben a Storck-csapatra az osztrák LASK Linz vár, amely az előző évadban a legjobb tizenhat közé jutott az El-ben.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
DAC
(Dunaszerdahely, szlovákiai)–FK Jablonec (cseh) 5–3 – hosszabbítás után (Divkovic 5., 65., Nicolaescu 85., 95., E. Davis 114., ill. Zeleny 25., Schranz 57., 71. – a másodikat 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK!

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Minden más foci
2025.12.01. 21:02

Tuboly Máté: Most jön az idény legfontosabb része

Minden más foci
2025.11.30. 11:19

Niké Liga: sima, háromgólos dunaszerdahelyi győzelem Trencsénben

Minden más foci
2025.11.29. 19:57

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Robbie Keane: Sohasem utazom sehová döntetlenért, nem ilyen a mentalitásom

Európa-liga
2025.11.27. 21:59

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Varga Barnabás a Fener kapuját is bevette, a Ferencváros pontot szerzett Isztambulban

Európa-liga
2025.11.27. 20:43
Ezek is érdekelhetik