El: az FTC lehetséges ellenfele egy zenész miatt kerülhet bajba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.06. 18:18
Korábban a Go Ahead Eagles stadionproblémáiról szóltak a hírek, most a Zeljeznicar labdarúgócsapata is kellemetlen helyzetbe kerülhet, méghozzá egy bosnyák zenész miatt – tudatta a globalx.ba.

Az Európa-ligában induló együttes a selejtező első mérkőzésén idegenben 2–0-ra legyőzte a máltai Balzant, így gyakorlatilag készülhet már a második fordulóra.

Az együttes a továbbjutása esetén a következő körben július 16-án játszik idegenben a Ferencváros–Go Ahead Eagles párharc győztesével, míg a visszavágót egy héttel később, 23-án rendezik meg.

Igen ám, csakhogy Edin Dervishalidovic, azaz művésznevén Dino Merlin koncertje két nappal később lesz a szarajevói Asim Ferhatovic Hase Stadionban, és a bosnyák zenész már korábban három napra lefoglalta a létesítményt, ez pedig pont belenyúlik az El-meccs időpontjába is.

A Zeljeznicar a lap szerint már fel is vette a kapcsolatot a Ferencvárossal, hogy két nappal korábban, július 21-én legyen az összecsapás, de a kérést elutasította a magyar együttes.

„A helyzet nehéz, nagyon nehéz. Már korábban bejelentettük, hogy az Asim Ferhatovic Hase Stadionban játszunk a hazai mérkőzéseinket, és ezen nem lehet változtatni. Felvetődött, hogy július 21-én játsszuk le a mérkőzést, de az a Ferencvárosnak nem volt megfelelő. Felvettük a magyarokkal a kapcsolatot újra, megpróbáljuk elérni, hogy felcseréljük a pályaválasztói jogot. Még várunk a válaszukra” – idézi Mirsad Siljak igazgatót a globalx.ba.

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
7 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
18 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
19 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29