El: a Videoton megérkezett Bordeaux-ba; Még ma is kiráz a hideg – Fiola

Vágólapra másolva!
2017.07.26. 15:36
null
A székesfehérvári csapat megérkezett Franciaországba (Fotó: vidi.hu)
Megérkezett Bordeaux-ba a Videoton FC, csütörtök este ott lép pályára a labdarúgó El-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. A kerettel tartott Fiola Attila is, aki már teljes értékű edzésmunkát végezhet.

Felhős idő, 20 Celsius-fok, továbbá a Girondins Bordeaux két munkatársa fogadta a Liszt Ferenc repülőtérről 10 óra 20 perckor felszálló, a bordeaux-i légikikötőben 12 óra 40 perckor landoló Videoton küldöttségét. Az első „megpróbáltatáson” mindjárt a leszállást követően átestek a fehérváriak: hosszú séta várt rájuk, mire begyűjtötték csomagjaikat. Marko Nikolics vezetőedző meg is jegyezte: „Ezek után nem is kell edzést tartani…”

Komolyan persze nem került szóba, hogy elmaradjon a csütörtökön fél 9-kor kezdődő Európa-liga-selejtező helyszínén, a Matmut Atlantique Stadionban tartandó szerda esti tréning, aminek a húszfős keretből talán Fiola Attila örült leginkább. A védő ugyanis néhány napja újra a társaival készülhet – azok után, amin az elmúlt évben keresztül ment, érthető, miért boldog annyira, hogy ismét labdába rúghat.

„Életem egyik legszebb élménye fűződik Bordeaux-hoz – árulta el a 27 esztendős hátvéd. – Még ma is kiráz a hideg, ha az osztrákok elleni Európa-bajnoki meccsünkre gondolok. Nem sokan várták, hogy az első mérkőzésünkön legyőzzük Ausztriát, de véghez vittük a bravúrt! A második gólunknál éppen az oldalvonal mellett ápoltak, mert előzőleg Christian Fuchs páros lábbal rám csúszott. A hátralevő percekre visszamentem a pályára, mert dolgozott bennem az adrenalin, a lefújást követően azonban kiderült, hogy az említett belépőnél elszakadt a bokaszalagom. Bordeaux-ról ugyanakkor az is eszembe jut, hogy ott kezdődött a kálváriám… Mert nem sokkal azt követően, hogy felépültem a bokaszalag-szakadásból, eltört az arccsontom, majd beszakadt a bokaszalagom, utána begyulladt a térdem, végül az utolsó előtti fordulóban, a Fradi ellen elszakadt a belső térdszalagom. Sérülésből ki, sérülésbe be, így festett az előző idényem. Megviselt, hogy alig játszhattam, de mára minden téren megedződtem! A legutóbbi sérülésem után tíz-, de inkább tizenkét hetes kihagyást jósoltak nekem, ám kilenc hét elteltével már csatlakozhattam a csapathoz. Nem utolsósorban fizioterapeutánknak, Barta Gábornak köszönhetően, aki naponta öt-hat órát foglalkozott velem. Visszatért az önbizalmam is, az első edzésen mindjárt megpróbálkoztam egy ollózós góllal, miközben némelyek szívbajt kaptak…”

A stadiontól szűk egy kilométerre található Pullman Hotelbe beköltözött Ezekiel Henty is. A nigériai légiós papírjai megérkeztek, így adminisztrációs akadálya nincs annak, hogy pályára lépjen a Bordeaux ellen. Az viszont meglepő lenne, ha kezdőként jutna szóhoz, sokkal inkább valószínű, hogy Marko Nikolics csereként veti be a Lokomotiv Moszkvától igazolt, legutóbb az Arab Emírségekben futballozó támadót.

A Videoton FC kerete: Kovácsik Ádám, Horváth Tamás, Juhász Roland, Fejes András, Barczi Dávid, Pátkai Máté, Varga József, Fiola Attila, Szolnoki Roland, Géresi Krisztián, Stopira, Loic Nego, Danko Lazovics, Marko Scsepovics, Suljic Asmir, Anel Hadzic, Mirko Maric, Ezekiel Henty, Szabó Bence, Mocsi Attila

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik