D. Á. 2020.08.05 20:59 Frissítve: 2020.08.05 23:28

El: a Sahtar négy perc alatt hármat lőtt, s kiejtette a Wolfsburgot

Az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján a Köbenhavn 3–0-ra legyőzte az Istanbul Basaksehirt, ezzel a dán csapat összesítésben 3–1-re nyert, és bejutott a negyeddöntőbe. A Wolfsburg 3–0-ra kikapott a Sahtar Donecktől, így az ukrán csapat 5–1-es sikerrel továbbjutott.

A Sahtar a végén kitömte a Wolfsburgot (Fotó: AFP)

 

SAHTAR DONECK–WOLFSBURG 3–0

A Sahtar az odavágón óriási lépést tett a negyeddöntő felé, hiszen 2–1-re megverte a Wolfsburgot Németországban. Nagyon masszívan játszottak az ukránok a hazai visszavágón, a csapatok pedig a durvaság határán is átléptek. A 68. percben a grúz Davit Hocsolavát kiállította a játékvezető, a németek azonban nem tudták kihasználni az emberelőnyt, két perccel később ugyanis John Brooks egy teljesen felesleges szabálytalanságért megkapta a második sárga lapját.

Hiába erőlködtek a „farkasok”, az utolsó percekben teljesen összeomlottak: a 89. percben Dodo passza után Junior Moraes volt eredményes (1–0), s bár ezzel a találattal eldőlt minden, a Sahtar nem állt le. Gyors kontra után Manor Solomon került ziccerbe, majd nagyon higgadtan gurított a kapus mellett a sarokba (2–0). A 93. percben a romokban heverő Wolfsburg újabb gólt kapott, ezúttal is Moraes talált be, kialakítva a 3–0-s végeredményt. Így a vége nagyon csúnya lett, 5–1-es összesítéssel jutott tovább a Sahtar Doneck.

A donecki gárdára a Basel–Frankfurt párharc győztese vár – a svájciak óriási meglepetésre 3–0-ra kiütötték a németeket az odavágón.

KÖBENHAVN–BASAKSEHIR 3–0

A Köbenhavn úgy vágott neki a második mérkőzésnek, hogy egygólos hátrányt szedett össze Törökországban. A dán csapat nem is vesztegette az időt, a 4. percben megszerezte a vezetést. Guillermo Varela adott be a tizenhatos széléről, Jonas Older Wind pedig remek csukafejessel juttatta a labdát a kapuba (1–0). A korai góltól megnyugodtak a hazaiak, a Basaksehir képtelen volt kiegyenlíteni – az első félidőben kaput eltaláló lövése sem volt a török gárdának. A fordulás után tizenegyeshez jutott a hazai együttes, Wind magabiztosan be is verte, ezzel már a Köbenhavn állt kedvezőbben a párharcban. A kegyelemdöfés a 62. percben érkezett: Rasmus Falk Jensen hosszasan vezette a labdát, senki nem lépett ki rá, és a tizenhatosról egy „fű alatt surranó lövéssel” végleg lezárta az összecsapást (3–0).

A dánokra a Manchester United vár, amely a LASK Linz együttesét 5–0-ra kiütötte az első mérkőzésen.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ

VISSZAVÁGÓ
FC Köbenhavn (dán)–Istanbul Basaksehir (török) 3–0
(Wind 4., 52. – a másodikat 11-esből, Falk 62.)
Továbbjutott: a Köbenhavn, 3–1-gyel
Sahtar Doneck (ukrán)–Wolfsburg (német) 3–0 (Moraes 89., 93., Solomon 91.)
Továbbjutott: a Sahtar, 5–1-gyel
Manchester United (angol)–LASK (osztrák) 2–1 (Lingard 57., Martial 88., ill. Wiesinger 55.)
Továbbjutott: az MU, 7–1-es összesítéssel
Internazionale (olasz)–Getafe (spanyol) 2–0 (R. Lukaku 33., C. Eriksen 83.)
Továbbjutott:
az Internazionale (a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el)

2020.09.18 08:10:35

Európa-liga H. K./CS. M.

A DAC továbbjutás esetén akár a portugál Sporting CP-vel is találkozhat.

2020.09.17 18:28:22

Európa-liga PIETSCH TIBOR (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A svédek lesről esett góllal szereztek vezetést, majd a hajrában is betaláltak a gyengén játszó kispestiek ellen.

2020.09.17 20:33:30

Európa-liga V. J.

A magyar válogatott játékos kezdő volt az Eszékben, amely 2–1-re kikapott a svájci Baseltől.

2020.09.17 13:46:34

Európa-liga TŐKE JÁNOS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

A rendes játékidő 4–4-gyel, a hosszabbítás 6–6-tal zárult – végül egy 11-es döntött az FCSB javára.