El: A játékosok megmutatták, van vér a pucájukban – Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 23:15
null
Wissam Ben Yedderhez (jobbra) hasonló képességű játékos nem gyakran fordul meg a Szusza Ferenc Stadionban (Fotó: Koncz György)
Az Újpest hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Sevillától a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének visszavágóján, így kettős vereséggel, 7–1-es összesítéssel kiesett. A lila-fehérek vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak elmondta, játékosai a második félidőben megcsillantottak valamit a tudásukból.

 

„Az ilyen mérkőzésekért, az ilyen pillanatokért dolgozom és ezekért él a csapat. Azt kértem a játékosoktól a meccs előtt, hogy mutassák meg a legjobbjukat. Nem volt veszítenivalónk. Az első félidőben kicsit elégedetlen voltam, mert úgy láttam, hogy meg vagyunk ijedve. Nem mutattuk meg, hogy mit tudunk. A második játékrész elején aztán voltak olyan momentumok, amelyek megmutatták, hogy milyen minőséget képviselünk. A fiúk odatették magukat, és bebizonyították, hogy van vér a pucájukban” – mondta Vignjevics.

„A két meccsen kaptunk hét gólt, de reméljük, hogy ez a párharc valaminek a kezdete. Már most azért dolgozunk, hogy ismét egy Sevillához hasonló csapat ellen játszhassunk. Szeretnénk, ha lennének még ilyen pillanatok. Ezekért érdemes élni és dolgozni” – tette hozzá a szerb szakember.

Az Újpest gólját szerző Zsótér Donát elmondta, ugyanúgy készült a Sevilla elleni mérkőzésre, mint bármelyik másik találkozóra, mivel nem szokott gondolkodni azon, hogy ki az ellenfél. A fiatal középpályás elárulta, a lefújás utáni kézfogásoknál Jesús Navas, az andalúziai klub sztárja elismerő szavakkal méltatta a teljesítményét.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
NEM BAJNOKI ÁG
ÚJPEST FC–Sevilla (spanyol) 1–3 (Zsótér 77., ill. Sarabia 35., 50., Muriel 83.)
Továbbjutott: a Sevilla, 7–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik