El: a DVSC sokkal jobb volt, óriási mázlival ikszeltünk - Deila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.18. 21:52
null
Sidibe duplázott, de akár még több gólt is szerezhetett volna (Fotó: dt.no)
Igencsak önkritikus hangot ütött meg Ronny Deila, a Strömsgodset vezetőedzője a DVSC-Teva elleni, hazai 2–2-es El-selejtezőt követően. A fiatal, 37 éves szakember amondó, a drammeni csapat óriási szerencsével harcolta ki – Kovács Péter góljával, a 93. percben – a döntetlent.

„A DVSC sokkal jobb volt, óriási mázlival tudtuk döntetlenre hozni a meccset. A visszavágón már a Debrecen a favorit, de úgy érzem, lehetséges a legyőzése idegenben is. A meccs első félidejében a DVSC irányított, és teljesen meg tudott fogni minket. A második félidőre feljavult a teljesítményünk, de a szerencse is mellénk állt" – fogalmazott Ronny Deila a sajtótájékoztatón.

„Az ellenfelünk rengeteg ziccert alakított ki, hét nagy helyzete volt – ez egyszerűen túl sok hazai pályán, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Tudtuk, hogy jók, de még annál is jobbak voltak, mint gondoltuk. Okosan járatták a labdát, nagyon ravasz futballt játszottak” – tette hozzá.

„A második félidőből kell erőt merítenünk, hiszem, hogy továbbjuthatunk. Az első félidőben nagyon gyengén teljesítettünk, de jól összeszedtük magunkat. Egyáltalán nem becsültük le a Debrecent” – értékelt Stefan Johansen, a drammeniek középpályása.

„Nyernünk kellett volna, mert nagyon sok gólszerzési lehetőségünk volt – olvasható a DVSC-t irányító Kondás Elemér nyilatkozata a dvsc.hu-n. – Amit elterveztünk, meg tudtuk oldani, az első félidőben megleptük őket, már ekkor is volt sok ziccerünk, amiből egyet tudtunk értékesíteni. A második félidőben többször is kapussal szembe kerültünk, Sidibe újabb gólokat szerezhetett volna, míg a végén Kulcsár Tamás előtt adódott nagy lehetőség, szépen megcsinálta a helyzetet. Több góllal is győzhettünk volna. A végén az egyenlítés előtt is nekünk volt nagy ziccerünk, de kimaradt, és az elvesztett labdával tudott betalálni a ráadásban a hazai csapat. Idegenben jó eredménynek számít a döntetlen, de a siker természetesen sokkal jobb lett volna, főleg azért, mert erre nagy esélyünk volt. Azt játszottuk, amit elterveztünk, nagyon taktikusak, fegyelmezettek voltunk, rengeteg lehetőségünk akadt, ezeket kellett volna hatékonyabban kihasználni, valamint 2-1-es vezetésnél egy faulttal vagy bármi mással meg kellett volna akadályoznunk, hogy egyenlítsen az ellenfél. A Strömsgodset jó csapat, de kellően felkészültünk ellenük. Idegenben sikerült két gól lőnünk, egálból várjuk a folytatást, de a visszavágó nincs lefutva. Arra törekszünk, hogy hazai pályán nyerjünk és továbbjussunk."

„Azt mondhatom, hogy a szerencse nem volt velünk... Kapufákat rúgtunk, jó néhány helyzetünk kimaradt, Sidibe akár többet is rúghatott volna. Damahou sajnos, úgy tűnik, súlyosan megsérült, elképzelhető a keresztszalag-szakadás az első diagnózis alapján. Szakályt is sérülés miatt veszítettük el Az egyenlítő gól miatt úgy érzem, több volt ebben a mérkőzésben, de a 2–2 jó eredmény. Kemény visszavágóra számítok, egy nagyon egységes, erős ellenfél ellen" – mondta az M1-nek adott telefoninterjúban a Loki klubigazgatója, Róka Géza.

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31
Ezek is érdekelhetik