Ekl: Varga Barnabás játéka kérdéses a Genk ellen

B. A.B. A.
2023.10.23. 19:28
null
Varga Barnabás játéka kérdéses a Genk elleni Ekl-mérkőzés előtt (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Ferencváros 2–1-re nyert a Diósgyőr vendégeként, így a magyar bajnokság élére állt. Varga Barnabást egy vele elkövetett szabálytalanság után azonban le kellett cserélni, így kérdéses a játéka a Genk elleni Európa-konferencialiga-mérkőzésen.

 

A Ferencváros magyar válogatott csatárát, Varga Barnabást a Diósgyőr elleni mérkőzés 53.percében kellett lecserélni. Dejan Sztankovics a fővárosi csapat vezetőedzője a mérkőzés követően a fradi.hu-nak nyilatkozott a támadóról.

„Varga Barnabás nagyon sok energiát beleadott, főleg az Eb-selejtezők során. Emlékszem, amikor még magam is a válogatottban játszottam, sosem volt megállás. Ugyanez igaz másokra is, benne van a sérülés ebben. Bízom benne, hogy nem súlyos Barnabás sérülése, és mielőbb visszatérhet közénk, de természetesen vannak cserejátékosaink is. Szerencsére nagyon sok játékosunk van, de egyikük sem véletlenül szerepel a Ferencvárosban, valamennyiüknek megvan a kvalitása hozzá, hogy egy ilyen nagy csapatban játszhassanak.”

Tehát egyelőre nem tudni, Varga sérülése mennyire súlyos, és mikor lesz ismét bevethető. A Ferencváros csütörtökön a belga Genk otthonába látogat, majd vasárnap az Újpestet fogadja a Groupama Arénában.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

F-CSOPORT
21.00: Genk (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Fiorentina (olasz)–Csukaricski (szerb)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS2115–3+24
2. Genk2114–2+24
3. Fiorentina224–402
4. Csukaricski221–5–40

 

Legfrissebb hírek

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
4 órája

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
4 órája

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
9 órája

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
9 órája

A Ferencváros a Real Madriddal játszhat, de még nincs megegyezés – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:00

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19

NS-infó: a Ferencváros Portugáliába adhatja kölcsön magyar válogatott játékosát

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:25

Kedden lép pályára az ETO FC; a Sport1 adja a Ferencváros csütörtöki meccsét

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 10:49