Megvan a tíz csapat, amellyel az Ekl-csoportkörért küzdhet az FTC

Vágólapra másolva!
2023.08.03. 15:32
null
Akár a KÍ ellen kieső Häckennel is megküzdhet a Ferencváros a csoportkörért (Fotó: Árvai Károly)
Miután szerda este véget ért a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulója, ez azt is jelenti, hogy kialakult a BL-selejtező és az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának párosítása –a bajnoki és a nem bajnoki ágon is. Miután a Ferencváros jelenleg az Európa-konferencialiga bajnoki ágán szerepel, ezért eldőlt, hogy ha sikerrel túljut a Shamrock Roversen, majd a selejtező 3. fordulójában a Harmun Spartanson vagy a Dinamo Tbiliszin, akkor az Európa-liga-selejtező 3. körének vesztesei közül kap ellenfelet a csoportkörért.

 

Amennyiben a Ferencváros sikerrel túljut az ír bajnokon csütörtök este, majd a máltai, vagy a grúz bajnokot is felülmúlja, akkor már az Európa-konferencialiga csoportköréért léphet pályára a rájátszásban.

Itt akár az FTC-t búcsúztató KÍ által kiejtett svéd bajnok, Häcken is lehet a zöld-fehérek ellenfele – s valljuk, be az előzmények ismeretében pikáns összecsapás lenne… –, ehhez persze a svéd bajnok vereségére volna szükség.

AZ EL-SELEJTEZŐ 3. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA

BAJNOKI ÁG
Zalgiris (litván)–Häcken (svéd)
Qarabag (azeri)–HJK (finn)
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Breidablik (izlandi)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–BATE (fehérorosz)
Asztana (kazah)–Ludogorec (bolgár)

NEM BAJNOKI ÁG
Olympiakosz (görög)–Genk (belga)
Slavia Prague (cseh)–Dnipro (ukrán)

A párharcok vesztesei az Európa-konferencialiga rájátszásába kerülnek a megfelelő ágra. A mérkőzéseket augusztus 10-én és 17-én játsszák, kivéve az Asztana–Ludogrec mérkőzést, amely augusztus 8-án lesz.

 

Legfrissebb hírek

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
5 órája

„Ezt nem lehet jól viselni”– véli a Fradinak gólt lövő paksi játékos a mellőzöttségéről

Labdarúgó NB I
10 órája

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
19 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
20 órája

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
22 órája

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
Tegnap, 14:25

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34
Ezek is érdekelhetik