Ekl: Ilyen jó hangulat talán még nem is volt idén az öltözőben – Katona Bálint

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.12.15. 09:31
Összehozta a csapatot ez a siker – mondta Katona Bálint, miután a Ferencváros a Fiorentina elleni pontszerzéssel továbbjutott az Európa-konferencialiga-csoportjából, s februárban a playoffkörben folytathatja nemzetközi kupaszereplését. Dibusz Dénes elmondta, a vezetés birtokában igyekeztek minimális rizikóval játszani, döntetlen állásnál pedig csalták az időt. 

„Jó volt a hangulat az öltözőben, ilyen jó talán még nem is volt ebben az évben. Nagyon összehozta ez most a csapatot, s nagy lökést adhat a következő fél évre, illetve a vasárnapi, Zalaegerszeg elleni meccsre is. Nagyon örülünk most” – adott helyzetjelentést a továbbjutás utáni hangulatról Katona Bálint, akit természetesen arról is megkérdeztünk, hogyan éli meg, hogy a hosszas mellőzés után egyre több lehetőséget kap Dejan Sztankovicstól, a Fiorentina ellen kezdőként léphetett pályára az Ekl-ben. Volt is két nagy helyzete, amelyekre külön kitért a 21 éves középpályás.

Videónkban Dibusz Dénes is értékelte az 1–1-re végződő mérkőzést, elmondta, a félidőben megbeszélték, döntetlen állásnál, amennyire csak tudják, csalják az időt.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
F-CSOPORT

Ferencváros–Fiorentina (olasz) 1–1 (0–0)
Budapest,Groupama Aréna,20 657néző.Vezette:Luis Godinho (portugál)
FTC:Dibusz – Makreckis, Aaneba, I. Cissé, Civic (Botka, 64.) – Abu Fani, Esiti (Ben Romdan, 79.) – Katona B. (Besic, 79.), Zachariassen, Marquinhos – Varga Barnabás (Lisztes, 67.).Vezetőedző:Dejan Sztankovics
Fiorentina:
O. Christensen – Kayode, Milenkovics, Ranieri, Parisi– Mandragora (Nzola, 63.), Maxime Lopez, Barák – Nicolás González (Ikoné, 20.), Beltrán, Brekalo (Kouamé, 63.).Vezetőedző:Vincenzo Italiano
Gólszerző:Zachariassen (48.), ill. Ranieri (73.)

A csoport másik mérkőzésén
Genk (belga)–Csukaricski (szerb) 2–0(Heynen 21., Paintsil 57.)
Kiállítva:
Galarza (33., Genk)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Fiorentina63314–6812
2. FERENCVÁROS6249–6310
3. Genk62318–539
4. Csukaricski662–16–140
Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
12 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
14 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
18 órája

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
20 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
22 órája

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30
Ezek is érdekelhetik