Dzsudzsák: Talán jobb is, hogy kiestünk

Vágólapra másolva!
2011.04.15. 07:49
null
Dzsudzsák Balázs góljával szerezte meg a vezetést a PSV (Fotó: Reuters)
Mint ismeretes, Dzsudzsák Balázs tegnap gólt szerzett csapata, a PSV Európa-liga-negyeddöntőjén a Benfica ellen, de a 2–2-es döntetlennel záruló találkozó után a holland gárda elbúcsúzott a sorozattól. A magyar szélső a meccset követően elmondta, a bajnoki címért folyó harc szempontjából talán jobb is, hogy most már csak egy feladatra kell összpontosítaniuk.
„MEGMUTATTUK, HOGY TUDUNK FUTBALLOZNI"
„A meccs első pillanataiban nem játszottunk túl jól, de aztán magunkra találtunk, és megmutattuk, hogy tudunk futballozni. Aztán két nagyszerű gólt szereztünk. Dühítő volt, hogy a félidő utolsó pillanataiban kaptunk egy gólt, amely hatalmas lendületet adott a Benficának. Kissé csalódottak voltunk, ám pozitív, hogy a srácok mindent beleadtak. A rivális határozottsága eldöntötte a párharcot" – mondta a 2–2-es döntetlent követően Fred Rutten, a PSV vezetőedzője.

„Egyik oldalról természetesen sajnálatos, hogy búcsúztunk a sorozattól, másfelől viszont jobb is így, hiszen az élvonalban a soron következő négy meccs fogja eldönteni a bajnoki cím sorsát. A szezon így is nagyon hosszú, sok a sérültünk, ezért nincs túl sok variációs lehetőségünk, a kettős terhelés pedig nagyon kimerítő" – fogalmazott a 2–2-es döntetlennel és az eindhoveni csapat Európa-liga-búcsújával záruló PSV–Benfica mérkőzés után az első gólt szerző Dzsudzsák Balázs.

A magyar szélsőnek a 2010–2011-es szezonban a tegnapi volt az 55. hivatalos találkozója, s ezek nagy részét végig is játszotta, így összesen 4736 percet töltött a pályán. Ez idő alatt 25 gólt szerzett, 23 gólpasszt adott. Ebben az idényben még négy fellépés vár rá, a Heracles, a Feyenoord és a Groningen ellen idegenben, míg a Vitesse ellen hazai pályán lép pályára a PSV, amelynek négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt két pont a hátránya a listavezető Twentével szemben.

„A hátralévő négy meccsen ezer százalékot kell nyújtanunk, mindegyiken győznünk kell, és közben reménykedni, hogy a Twente pontokat hullajt. Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen ellenünk mindig nagyon motiváltak a riválisok, mindenki minket akar megverni, de a bajnokság megnyerése sosem könnyű feladat" – tekintett előre a csütörtöki találkozót követően Dzsudzsák.

„A Benfica szünet előtti góljával, kettő egynél sajnos minden eldőlt. Ebből a kettő kettes döntetlenből is sokat tanulhatunk" – tette hozzá szűkszavúan az összecsapásról szólva a magyar szélső, aki Orlando Engelaar hiányában a csapatkapitányi karszalagot is viselhette a portugálok ellen.

PSV–BENFICA 2–2

 

EURÓPA-LIGA
EMLÉKEZTETŐ – NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PSV (holland)–BENFICA (portugál) 2–2 (2–1)
Eindhoven, Philips Arena, V: Stark (német)
PSV: Isaksson – Manolev (Nijland, 85.), Marcelo (M. Berg, 70.), F. Rodríguez, Tamata (Vukovics, 70.) – Bakkal, Hutchinson, D. Wuytens – Labyad, Lens, Dzsudzsák
BENFICA: Roberto – Maxi Pereira, Luisao, Jardel, Fábio Coentrao – Salvio (Carlos Martins, 19.), Javi García, César Peixoto, Gaitán (Airton, 79.) – Saviola (Aimar, 67.), Óscar Cardozo
G: Dzsudzsák (17.), Lens (25.), ill. Luisao (45+2.), Cardozo (63. – 11-esből)
Sárga lap: Tamata (7.), Dzsudzsák (27.), Marcelo (35.)
Továbbjutott: a Benfica, 6–3-as összesítéssel
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Braga (portugál)–Benfica (portugál)
Porto (portugál)–Villarreal (spanyol)
Az elődöntő első mérkőzéseit április 28-án, a visszavágókat május 5-én rendezik. Az elöl álló csapatok kezdik otthon a párharcot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik