Dzeko kétszer villant, nyolcaddöntős a City

Vágólapra másolva!
2011.02.24. 23:16
null
Előbb a Napoli-drukkerek döntöttek (kerítést), majd Rossi
Címkék
A Villarreal hazai pályán 2–1-re megverte a Napolit, így bejutott a labdarúgó Európa-liga legjobb 16 csapata közé. Ugyanez igaz az Ajaxra is, amely kettős győzelemmel búcsúztatta az Anderlechtet. Az Amszterdamban 2–0-s vereséget szenvedő brüsszeli csapatban végig a pályán volt Juhász Roland. Hajnal Tamást sem látjuk már a sorozat folytatásában, mivel csapata, a Stuttgart elvérzett a Benficával szemben. A Manchester City Edin Dzeko duplájával és Yaya Touré góljával végül könnyedén nyert a görög Arisz ellen.

VILLARREAL (spanyol)–NAPOLI (olasz)

A Napolira hétfőn rangadó vár a Serie A-ban – a listavezető Milan otthonába látogat –, valószínűleg ennek tudható be, hogy Walter Mazzarri vezetőedző több alapemberét, így Edinson Cavanit is csak a cserék közé jelölte.

Ezequiel Lavezzi és Marek Hamsík azonban ott volt a kezdőben, a 17. percben pedig ők ketten össze is hozták a vendégek vezető gólját. Az argentin csatár ballal kanyarított középre, Hamsík pedig a lesre játszó védőktől nem zavartatva fejelt laposan a kapuba. Ezután több örömittas nápolyi szurkoló is megrohamozta a gyengécske kerítést, ami bedőlt, a hírek szerint könnyebb sérülést okozva néhány drukkernek.

A szerencsétlenül járók fájdalmát az első félidő hajrájának eseményei tovább fokozhatták, a Villarreal ugyanis rövid idő alatt fordított. Borja Valero előbb Nilmarnak adott egy gólpasszt, majd Rossit játszotta meg, akinek hosszú alsó sarokba tartó lövése megpattant egy védő lábán, és a labda végül a rövid felsőbe hullott.

Nem sok telt el a második félidőből, amikor Cavanit pályára küldte Mazzarri, az uruguayi gólzsák pedig rögtön felpörgette a Napoli támadójátékát, de hiába veszélyeztetett többször is, egyik próbálkozása sem járt sikerrel. Nemcsak ő, a többi nápolyi játékos sem tudta bevenni Diego López kapuját, így a Villarreal készülhet a nyolcaddöntőre, ahol már hiába keresünk, nem találunk olasz csapatot.


AJAX (holland)–ANDERLECHT (belga)

Az Anderlecht szinte reménytelen helyzetbe került a hazai pályán elszenvedett 3–0-s vereséggel, a visszavágó 17. percében pedig már valószínűleg a legoptimistább belga szurkolók sem bíztak a továbbjutásban. Miralem Szulejmani ugyanis ekkor már a második gólját ünnepelhette, a vendégvédelmet – benne Juhász Rolanddal – mindkétszer könnyedén játszották át a hazaiak.

Juhász Roland szomorúan konstatálja, hogy kapusuk nem tudta védeni Szulejmani lövését
Juhász Roland szomorúan konstatálja, hogy kapusuk nem tudta védeni Szulejmani lövését

A szünetben az Ajax kapust cserélt, Maarten Stekelenburg helyén Jeroen Verhoeven folytatta. Beállítása nagy kockázatot nem rejtett magában, mivel az Anderlecht távol volt az egyenlítéstől is, nemhogy a továbbjutástól. A vége 2–0 lett, a holland bajnokság tavalyi ezüstérmese tehát összesítésben öt góllal bizonyult jobbnak a belga pontvadászat címvédőjénél.

 

TWENTE (holland)–RUBIN KAZANY (orosz)

A Kazany ellen Moszkvában 2–0-ra diadalmaskodó Twente a legutóbbi kilenc európai kupamérkőzéséből csak egyet veszített el, ezért magabiztosan várhatta a visszavágót. Ám a 2008-as és 2009-es orosz bajnok Rubin nem adta meg magát (túlságosan is csábító volt ehhez a következő fordulóbeli Zenit elleni párharc lehetősége), s az első félidő derekán két perc alatt kiegyenlítette az összesített állást.

Előbb az argentin Christian Ansaldi kapott labdát a bal oldalról a spanyol César Navastól, majd a tizenhatos vonaláról kilőtte a bal alsó sarkot. Utána az ecuadori Cristian Noboa még szebb góljával (a bal felső sarkot lőtte ki kapásból) nőtt a vendégek előnye.

A Twente szintén két percen belül, igaz, a szünet előtt és után egyenlített, azaz visszaállította a kétgólos különbséget. A szünet előtti hosszabbításban Theo Janssen a felezővonalnál szerzett labdával meglódult, a kaputól harminc méterre lőtt, és labdája a jobb alsó sarokba csapódott.

A szünet után Janssen szöglete után a brazil Douglas a védőket megelőzve fejelt Szergej Rizsikov hálójába. A második félidőben a Rubin meddő mezőnyfölényben játszott, de a Twente magabiztosan megtartotta összesítésbeli kétgólos előnyét, és várhatja következő orosz ellenfelét.

 

MANCHESTER CITY (angol)–ARISZ (görög)

Roberto Mancini elhatározta, hogy csapatával mindent egy lapra feltéve megrohamozza az Arisz kapuját a manchesteri visszavágón: a csatársorba Mario Balotellit, Carlos Tévezt és a menedzser által a múlt héten jobb játékra serkentett Edin Dzekót is beállította. A döntés helyességét Dzeko 12 percen belül két góllal bizonyította.

 

Dzeko kétszer is ünnepeltethette magát (Fotók: Action Images)
Dzeko kétszer is ünnepeltethette magát (Fotók: Action Images)

A 7. percben Alekszandar Kolarov előrerúgott labdáját a megbotló Nikosz Lazaridiszt megelőzve elsőként érte el, a tizenhatosig robogott vele, majd a kapuba lőtt. Az Arisz-szurkolók előtti kapu hálója öt perccel később újra megrezdült, a bosnyák csatár ezúttal Tévez átadása után fordult a kapu felé, és 14 méterről ballal a kapuba bombázott.

A City a megnyugtató előnyével a későbbiekben is uralta a játékot, 66 százalékban birtokolta a labdát, és 11 kapura lövést (ebből hat el is találta a kaput) jegyzett. A Dzeko, Tévez, Balotelli, David Silva, Gareth Barry, Yaya Touré hatos olyan könnyedén tette-vette a labdát, mintha edzőmeccset játszana, kihasználta, hogy nem Premier League-szintű csapat ellen játszik.

A City a szünet után visszavett a tempóból, de Yaya Touré több védőn is megpattanó lövésével így is növelni tudta előnyét, és magabiztos diadalával a nyolcaddöntőbe jutott.

STUTTGART (német)–BENFICA (portugál)

Hajnal Tamással a kezdőcsapatban próbálta meg ledolgozni egygólos hátrányát a Stuttgart hazai pályán a Benfica ellen, ám fél óra elteltével már két gólt kellett volna szereznie – a hosszabbításhoz –, hisz Eduardo Salvio 18 méterről kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot, megszerezve ezzel a vezetést az addig amúgy is többet támadó portugál klub számára.

Nem változott sokat a játék képe a második negyvenöt perc során sem. A 78. percben pedig Óscar Cardozo egy remekbe szabott szabadrúgásgóllal eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutást is. A hétperces(!) hosszabbítás végén Zdravko Kuzmanovicsot még kiállította a játékvezető egy csúnya szabálytalanság miatt, így a hazaiak emberhátrányban fejezték be az összecsapást.

PSG (francia)–BATE (fehérorosz)

Az első meccsen elért 2–2-es idegenbeli döntetlen után némi előnyben várhatta a párizsi visszavágót a PSG a BATE ellen. Ennek megfelelően az első játékrészben sorra dolgozta ki helyzeteit a francia csapat, míg a vendégek nem sok gondot okoztak Apoula Edel kapuja előtt.

Bár támadásban feljavult a fehérorosz csapat, gólt így sem sikerült szereznie. A végeredmény maradt a 0–0, így a francia klub idegenben lőtt góljainak köszönhetően jutott a legjobb tizenhat közé.


BRAGA (portugál)–LECH POZNAN (lengyel)

A Lech Poznan lett légiósa, a korábban Zalaegerszegen is megforduló Artjoms Rudnevs kezdőként kapott lehetőséget a Braga ellen és végig a pályán lehetett, de gólt ő és társai sem szereztek. Így a hazai pályán megszerzett egygólos előny (1–0) kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. A Braga ugyanis már a 8. percben ledolgozta gólhátrányát, majd a 36. percben továbbjutásra állt, s előnye számára elegendőnek bizonyult a továbblépéshez.


DINAMO KIJEV (ukrán)–BESIKTAS (török)

Az ukránok továbbjutására az idegenbeli 4–1-es győzelmet követően nagyobb tételben is bátran lehetett fogadni, a kijeviek aztán nem is borították a papírformát, és a hazai visszavágón is simán, négy gólt szerezve nyertek.

EURÓPA-LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Ajax (holland)–Anderlecht (belga) 2–0 (Szulejmani 11., 17.)
Továbbjutott: az Ajax, 5–0-s összesítéssel
VfB Stuttgart (német)–Benfica (portugál) 0–2 (Salvio 31., Cardozo 78.)
Továbbjutott: a Benfica, 4–1-es összesítéssel
Villarreal (spanyol)–Napoli (olasz) 2–1 (Nilmar 43., Rossi 45+2., ill. Hamsík 17.)
Továbbjutott: a Villarreal, 2–1-es összesítéssel
Braga (portugál)–Lech Poznan (lengyel) 2–0 (Alan 8., Lima 36.)
Továbbjutott: a Braga, 2–1-es összesítéssel
Dinamo Kijev (ukrán)–Besiktas (török) 4–0 (Vukojevic 3., Jarmalenko 55., Huszev 64., Sevcsenko 74.)
Továbbjutott: a Dinamo, 8–1-es összesítéssel
Manchester City (angol)–Arisz (görög) 3–0 (Dzeko 7., 12., Y. Touré 75.)
Továbbjutott: a Manchester City, 3–0-s összesítéssel
Twente (holland)–Rubin Kazany (orosz) 2–2 (Janssen 45+1., Douglas 47., ill. Ansaldi 22., Noboa 24.)
Továbbjutott: a Twente, 4–2-es összesítéssel
PSG (francia)–BATE (fehérorosz) 0–0
Továbbjutott: a PSG, 2–2-es összesítéssel idegenben lőtt gólokkal

 

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Benfica–Paris SG
Dinamo Kijev–Manchester City

Twente–Zenit

CSZKA Moszkva–Porto
PSV–Rangers
Bayer Leverkusen–Villarreal
Ajax–Szpartak Moszkva
Liverpool–Braga
Az első mérkőzéseket március 10-én, a visszavágókat március 17-én játsszák.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik