Csak egyenlő létszámban volt egyenlő fél a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2012.08.23. 20:20
null
A nulla kapott gól ellenére volt dolga a Bruges kapusának, Bojan Jorgacsevicsnek bőven (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A DVSC-Teva Nyíregyházán fogadta a belga FC Bruges-t az Európa-liga utolsó selejtezőkörében, a playoffkörben. A szünet előtt nem sokkal Luis Ramos piros lapot kapott, ezt pedig kihasználta a Bruges, amely kényelmes, háromgólos előnyben várhatja a visszavágót.

Olyan eredményt kell elérnünk, amely reményt ad a továbbjutásra – adta meg a célkitűzést a Debrecen edzője, Kondás Elemér az FC Bruges elleni El-selejtező előtt. A párharc tétje nem kicsi, hiszen a dicsőség mellett a csoportkörbe jutás 1.3 millió eurót hoz a konyhára, ott pedig egy jó szerepléssel akár milliós összeget lehet megkeresni.

A magyar bajnok kezdőjében a nemrégiben igazolt Mohl Dávid mellett Adamo Coulibaly és Ibrahima Sidibe is helyet kapott, azaz támadó szellemben lépett fel taktikailag a Debrecen az ellen a Bruges ellen, amelynek játékoskerete hatszor annyit ér, mint a hajdúságiaké.

Keményen kezdett a Debrecen, már a második percben sárga lapot kapott Dajan Simac. Az első helyzet is a magyar csapaté volt, Mohl Dávid nem túl pontos szabadrúgását kiejtette Bojan Jorgacsevics, de Ibrahima Sidibét kissé kisodródva találta meg a labda, így odalett a helyzet. A szerb kapus hamar javított, fél perc múlva a levegőben úszva öklözött el egy labdát a gólra éhes Sidibe elől. Kollégája, Vukasin Poleksics is megcsillantotta tudását, szép robinzonáddal tolva léc fölé Lior Refaelov tekerését.

A 16. percben ismét Jorgacsevicsen volt a sor, aki a 16-os bal oldalánál Adamo Coulibaly elé ejtette a labdát, de a támadó nem tudta kicselezni Zimlinget, így odalett a ziccer.

Az a bizonyos Ramos-odalépés (Fotó: Mirkó István)
Az a bizonyos Ramos-odalépés (Fotó: Mirkó István)

A belgák nem álltak be védekezni, különösen a beadásokkor kerültek rendre fejelő pozícióba – egy gyors kontra során Nagy Zoltán viszont lövőhelyzetbe került egy szép cselt követően, de kisodródva az oldalhálót trafálta el.

Lüktető volt a mérkőzés, az egyik kapu előtt Mohl az utolsó pillanatban süllyesztette el az ötösön Refaelovot, amoda Sidibe tüzelt fölé, Coulibaly 13 méteres lövését pedig kipiszkálta a jobb alsóból Jorgacsevics.

A szünet előtt emberhátrányba került a DVSC: Luis Ramost kiállította a szlovén játékvezető, Matej Jug, amiért a hondurasi kíméletlenül rátartott ellenfele támaszkodó lábára.

ITT DŐLT EL?

A második félidőben Sidibe egy sorral visszább állt, de nem cserélt be védőt támadó helyett Kondás. Ügyesen kihasználta viszont emberelőnyét a Bruges, sokkal többet támadott, az 58. percben pedig Refaelov szöglete után Jonathan Blondel 18 méterről a bal sarokba bombázott. 0–1

VAGY INKÁBB ITT?

Nem sokkal később Coulibaly egyenlíthetett volna, de Simac remek beadását fölé vágta az ötösről. A hajrára fordulva Lior Refaelov eldönthette volna a mérkőzést, Mészáros Norbert hatalmasat mentett, majd a csereként beálló Carlos Bacca rontott ajtó-ablak helyzetet. A 77. percben viszont nem kegyelmezett Refaelov, és a hálóba vágta a kapufáról kipattanó labdát. 0–2

AMIKOR ELSZÁLLT A REMÉNY

Az utolsó percekben Bódi Ádám és Kulcsár Tamás is helyzetbe került, de ez nem az a nap volt, amikor képes lett volna gólt szerezni a magyar bajnok, sőt a csereember, Carlos Bacca talált be egy labdaszerzés utáni kontrából: 0–3.

A VÉGSŐ DÖFÉS

Egyenlő létszámban egyenlő fél volt a Debrecen, de Luis Ramos piros lapját kegyetlenül kihasználta a Bruges, amely félelmetesen kényelmes, háromgólos előnyben várhatja a visszavágót.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
DEBRECENI VSC (magyar)FC BRUGES (belga) 0–3
Nyíregyháza, Sóstói Stadion, 8000 néző. V: Jug (szlovén)
DEBRECEN: Polekszics – Nagy Z. (Lucas, 87.), Simac, Mészáros, Mohl D. – Szakály P., Ramos, Varga J., Rezes (Kulcsár T., 80.) – Sidibe (Bódi, 66.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
A kispad: Verpecz (k.), Szűcs I., Bernáth, Yannick
FC BRUGES: Jorgacsevics – Hoefkens, Donk, J. Larsen, Jordi – Zimling (V. Vázquez, 85.), Blondel – Meunier, Odjidja, Refaelov – Tchité (Bacca, 67.). Vezetőedző: Georges Leekens
A kispad: Kujovics (k.), Högli, Almebäck, J. Jörgensen, Lestienne
Gólszerző: Blondel (58.), Refaelov (77.), Bacca (91.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik