DAC: Megúsztuk sérülés nélkül, van minek örülni – Schäfer

2020.08.28. 16:42
null
Schäfer András szerint túl durva volt az izlandi (Fotó: DAC)
Győztek és megúszták sérülés nélkül, úgyhogy van minek örülniük a dunaszerdahelyi játékosoknak a csütörtöki El-selejtezőt követően.   

 

Négyezer kilométer utazás, időeltolódás, húszfokos hőmérséklet-zuhanás, szigorú előírások. Ennek ellenére a DAC bebizonyította, sokkal jobb csapat az izlandi Hafnarfjördurnál, amelyet csütörtökön 2–0-ra legyőzött, így várhatja az El-selejtező második fordulójának hétfői sorsolását.

„Nem volt könnyű meccs, idegenben mindig nehezebb. A hazaiak szívósan, keményen játszottak, azt mutatták, amit vártunk tőlük, amire felkészített minket a szakmai stáb. Mi az első perctől próbáltuk játszani a saját futballunkat, de a pálya nem volt a legjobb, ezért nem mindig sikerült. De küzdöttünk, hajtottunk, mindenki maximálisan odatette magát, teljesen megérdemelten jutottunk tovább” – mondta lapunk megkeresésére Kalmár Zsolt, a dunaszerdahelyiek csapatkapitánya.

„Nos, nem volt valami élvezhető meccs, de elértünk a célunkat. Mi próbáltunk játszani, de a hazaiak nem így cselekedtek, sokszor alattomosan futballoztak. Megúsztuk sérülés nélkül, és továbbjutottunk, szóval van minek örülni” – mondta a Nemzeti Sportnak Schäfer András, a DAC óriási munkabírású középpályása, aki meghívást kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.

A szerdahelyiek legközelebb vasárnap lépnek pályára, a szlovák élvonalban az aranyosmaróti együttes vendégei lesznek.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
HAFNARFJÖRDUR (izlandi)–DAC 0–2 (0–1)
Hafnarfjördur, Kaplakriki Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Barcelo (gibraltári)
HAFNARFJÖRDUR
: G. Nielsen – P. Vidarsson, Thórisson, Kristjánsson, Gunnarsson – Hafsteinsson (Gudnason, 71.), E. Jónsson, Sverrisson (Sigurdsson, 82.) – Helgason, Finsen (J. I. Jonsson, 58.), Lennon. Vezetőedző: Logi Ólafsson
DAC:
Jedlicka – Blackman, Müller, Kruzliak, Davis – Friede, Schäfer, Kalmár Zs., Balic – Divkovic (Fábry, 71.), E. Ramírez. Vezetőedző: Bernd Storck
Gólszerző: Balic (0–1) a 22., E. Ramírez (0–2) a 76. percben
Sárga lap:
Schäfer (keménységért) a 29., Gunnarsson (Blackman visszarántásáért) a 68., Thórisson (a Ramírez elleni szabálytalankodásért) a 85. percben

Legfrissebb hírek

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Robert Klauss a DAC új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.06.05. 21:32

NS-infó: Robert Klauss lesz a DAC edzője

Minden más foci
2026.06.04. 13:06

Távozik a vezetőedző a dunaszerdahelyi labdarúgócsapattól

Minden más foci
2026.06.03. 12:42

Kalmár Zsolt: Vissza akarom adni a Gyirmótnak mindazt, amit kaptam tőle

Labdarúgó NB II
2026.05.31. 07:25

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

BL- és El-selejtezők: az ETO a Klaksvíkkal, a Fradi a Zsolnával is találkozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.24. 15:00

Baráth György: A bennmaradás a műtött szívemnek igazi gyógyír

Minden más foci
2026.05.24. 13:08
Ezek is érdekelhetik