Chelsea: Fabregas tudja, miért akadt ki Sarri a döntő előtt

2019.05.31. 11:58
null
Sarri végül örülhetett, miután csapata simán nyert az Arsenal ellen, az Európa-liga döntőjében (Fotó: AFP)
Cesc Fabregas az Európa-liga-döntő előtt nyíltan beszélt Maurizio Sarriról, aki dühösen vonult le a pályáról a mérkőzést megelőző utolsó edzésről.

 

Sarri mérgesen távozott a döntő előtti utolsó tréningről, valamint a sapkáját is földhöz vágta, majd bele is rúgott abba. Az esetről videofelvétel készült, majd mindenféle találgatások indultak el, amelyek arról szóltak, hogy az olasz mester David Luiz és Gonzalo Higuaín incidense miatt borult ki.

Cesc Fabregas, a Chelsea korábbi játékosa szerint azonban nem erről volt szó. A spanyol futballista a BT Sport szakértőjeként dolgozott a baki finálé alatt, s elárulta a londoni „kékek” trénere megszokásainak rabja, így valójában azért volt mérges, mert nem gyakorolhatta be csapatával a pontrúgásokat az edzés végén, ahogyan mindig is szokta.

„Jól ismerem, nagyon babonás. Garantálom, hogy ez az igazság. Mindig az edzés végére hagyja a pontrúgások begyakorlását, de mivel a média is jelen volt, ez most nem történt meg” – mondta Cesc Fabregas a BT Sportnak.

„Túlságosan sokat foglalkozik a babonáival. Muszáj mindennek úgy történnie, ahogyan megszokta az évek során” – tette hozzá a spanyol középpályás.

Az olasz mesternek végül nem volt oka idegeskedni, a Chelsea 4–1-re győzött az Arsenal ellen, az Európa-liga fináléjában.




Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
5 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
15 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
Tegnap, 8:21

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
Tegnap, 6:47

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
2026.11.06. 16:44