Balkáni hadjárat – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 22:52

Magánüggyel kezdem, de az legalább örömteli hír. A magyar bajnok Ferencváros kezdőcsapatában négy magyar kapott szerepet. Magyarországon. Apróság? Az. De valahogy jólesik.

Ahogy azt is örömteli volt látni, hogy a Fradi roppant erőszakosan, elszántan kezdett. Olyannyira, hogy gólig jutott, más kérdés, hogy nagyon hamar jött az Espanyol egyenlítése, ami megszabta a félidő további menetét. Ritmust talált az ellenfél, a peches (megpattanó) gól láthatóan ráült a lelkekre. Hogy az enyémre, az hagyján, de a csapatéra is.

A játékosok dicséretére legyen mondva, a szünet után elmúlt a bosszúság okozta sokk, próbálkozott, akart a csapat – lövések, helyzetek, fölény. Olyan szituáció, amelyet egy nagy tétért küzdő, otthon játszó együttesnek illik kihasználni. Hány és hány mérkőzése volt a Fradinak, főként persze a múlt századi kupameccsek során, amikor az elszántság, a küzdés és persze a lelátóról jövő erő elvezette a sikerig. Az 1965-ös Manchester United elleni itthoni meccsek jutnak hirtelen eszembe, az akkori angol csapat elleni győzelmek még úgy is bravúrszámba mentek, hogy a zöldek Varga, Albert, Rákosi belsőhármassal álltak föl. (Aki nem tudja, kikről beszélek, ne mondja, hogy fradista).

Most az Espanyolra mondták, ugyebár, hogy jön a magyar futball a spanyolhoz. Pontosan nem mérhető az akkori meg a mostani különbség. A lényeg úgyis az, hogy a mai Fradinál nem tudni, mekkora esély, lehetőség kell az üdvösséghez. Mert ugye az oly sokra tartott (1.8 millió euró) brazil Isael legalább olyan magabiztosan hagyta ki a büntetőt, mint bajnokin a ZTE ellen.

Ha belövi... Nem tette, de az égiek vele voltak meg a csapattal, jött egy újabb büntető, Skvarka tudta, mi ilyenkor az illendő, nem lett bűnbak Isael, de győzelem sem lett a vége. Maradjunk annyiban, nincsenek véletlenek. De ott a moszkvai döntetlen, így a Fradinak van esélye a továbbjutásra. Idegenben, Bulgáriában, a Ludogorec ellen játszva. Látványos a párhuzam a válogatottal, hiszen Marco Rossi csapatának is a Balkánon kell nyernie az üdvösségért.

Hát... Meglátjuk. Bízzunk, bízom, de a végére azért idekívánkozik, hogy a magyar bajnok végül két magyarral a pályán fejezte be a magyarországi meccset. Istenem, nekem is lehetnek mániáim.

Legfrissebb hírek

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
23 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56
Ezek is érdekelhetik