Az egy félidőnyi KTE-fölény csak döntetlenre volt elég

Vágólapra másolva!
2011.07.14. 20:00
null
Radanovics gólja csak a döntetlenhez volt elég (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó Európa-liga-selejtező 2. fordulójának első meccsén a KTE hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a kazah Aktobéval.

„Nagy a várakozás a városban a csütörtöki találkozó iránt, de ez érthető: mégiscsak először játszhat a KTE az Európa-ligában – érvelt Tomiszlav Szivics a Nemzeti Sportnak. – Nekem már van némi rutinom ezen a téren, hiszen korábban tizenkét nemzetközi meccsnek lehettem résztvevője játékosként és edzőként, ettől függetlenül magam is nagyon várom a csütörtöki kilencven percet. Ami a felkészülésünket illeti, sikeresnek ítélem meg, mégpedig elsősorban azért, mert Tököli Attila kivételével valamennyi kerettag egészséges. Persze, nem kell ragoznom, Tököli Attila kulcsember nálunk, esetleges hiánya érzékeny veszteséggel érne fel. Rövid idő állt rendelkezésre, ám kemény munkát végeztünk, nincs kétségem afelől, hogy jó erőben leszünk. Most már csak azt kell kivárni, hogy sorra jöjjenek a tétmeccsek, elsőként mindjárt az Aktobe elleni Európa-liga-mérkőzés."

Nos, a sérüléssel bajlódó Tököli végül még a kispadra sem ülhet le, Sindou Dosso került be a Kecskemét kezdő tizenegyébe.

AZ NSO AJÁNLJA
Európa-liga-adatbank

Az együttes egyébiránt már lejátszotta első tétmérkőzését a 2011–2012-es szezonban, a kecskemétiek Szuperkupa-mérkőzésen 1–0-ra kikaptak a bajnok Videotontól.

Az FK Aktobe fiatal támadója, Szergej Liszenkov kifejezetten magabiztosan nyilatkozott az Európa-liga-selejtező előtt.

„Erős csapat az ellenfelünk, védekezésben és támadásban is, de jó eredményre számítunk, győzni megyünk Magyarországra. Megnéztük a mérkőzéseiket, úgy vélem, arra építhetünk, hogy lassúak a belső védőik. Nem becsülhetjük le a magyar csapatot, hiszen magasabban rangsorolt együttes, mint a miénk, és ha könnyelműek leszünk, abból semmi jó nem sülhet ki" – mondta a kazah sportportálnak Liszenkov.

1. FÉLIDŐ

SZIVICS: A HAJRÁBAN EGY TIZEN- EGYEST NEM ADTAK MEG NEKÜNK
„Az első félidőben nagy volt az iram, jó kontráink után az utolsó passzok többször rosszul sikerültek, mert egy-két gólunk benne maradt abban az időszakban – mondta Tomiszlav Szivics a mérkőzést közvetítő Digi Tv-ben. – Az utolsó húsz percben már nem volt annyi erőnk, hogy a korábbi iramban bírjuk végigfutballozni a találkozót. Akkor egyértelműen meglátszott, hogy ellenfelünk már a bajnokságból jött. Biztos vagyok benne, hogy a hajrában egy tizenegyest nem adtak meg nekünk, de ettől függetlenül nem ezen múlt, mert reális eredmény született.”
A szakember a visszavágó esélyeivel kapcsolatban megjegyezte: mindenképpen arra kell törekedniük, hogy idegenben is gólt szerezzenek, és önkritikusan elismerte, hogy a sérült Tököli hiányában a támadóvonalba vezényelt Simon, Dosso páros egyik tagja sem az a szint, amely egy ilyen meccsen a különbséget jelenthetné. Éppen ezért várja és bízik a rutinos Tököli mielőbbi gyógyulásában, visszatérésben.

A kecskemétiek indították útjára a labdát, közben a szurkolók még énekelték a Himnuszt.

A találkozó első perceiben a kecskemétiek voltak az aktívabbak, Dosso próbálkozott kétszer is gyors egymásutánban a bal oldalon, előbb azonban szerelték, majd passzát követően Francis Litsingi közeli lövését védte Andrej Szidelnyikov.

Egy újabb Dosso lehetőség után (Foxi találta meg remek indítással) ismét a vendégek kapusának kellett kimozdulnia és tisztáznia, majd a 10. percben Németh Gábornak is labdához kellett érnie, Malick Mane 16 méteres löketét fogta a bal felső saroknál.

Az első félidő feléhez közeledve továbbra is a „lilák” voltak fölényben, ám egy Litsingi-pörgetést és egy elhamarkodott kontrát leszámítva nem akadt komolyabb helyzet.

De csak a 23. percig, amikor az alapvonaltól 25 méterre a bal oldalról végezhetett el szabadrúgást Foxi. Középre tekerése után Radanovics emelkedett a legmagasabbra, és a 11-es pont magasságából a jobb sarokba bólintott. 1–0

SZAVAZÁS

A magyarok közül a 2. selejtezőkört követően már csak a Paks maradt versenyben. Ön szerint eljut az Európa-liga csoportköréig?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Szinte egyből a gól után nagy lehetőséghez jutottak a vendégek is (mindjárt kettőhöz is), előbb azonban Kenzsiszarijev 22 méteres szabadrúgását védte magabiztosan Németh, majd egy beadásnál is helyén volt a magyar kapus.

A 40. percben kissé váratlanul gyors ellentámadást vezetett az Aktobe, Ebala labdavesztése után Mane kígyózott el a védők között, majd a jobb oldalon érkező Vladimir Djilaszhoz játszott, ő azonban 13 méterről, jobbról a jobb alsó mellé gurított – óriási lehetőség volt. Egyperces hosszabbítás után Liran Liani játékvezető lefújta az első félidőt, a szünetre 1–0-s kecskeméti előnnyel vonultak a csapatok.

2. FÉLIDŐ

A szünetben egy helyen változtatott Szivics, a mérkőzés elején igencsak aktív, aztán a mezőnybe beleszürkülő Dosso helyére Simon Attilát küldte pályára, erősítendő a csatárjátékot.

Az 51. percben óriási védekezési hiba után Zoran Kosztics került hatalmas helyzetbe a 16-os jobb oldalánál – egyik védő sem számított arra, hogy a szögletet neki gurítja le Marat Hajrulin –, ám a kapu elé lőtt labdájába szerencsére senki sem tudott úgy beleérni, hogy az a hálóban kössön ki.

BALOGH B.: AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN MEGVOLTAK A HELYZETEINK
„Az első félidőben megvoltak a helyzeteink, ha abból értékesíteni tudtunk volna még egyet, esetleg kettőt, akkor egészen más lenne a helyzet – nyilatkozta Balogh Béla a mérkőzést közvetítő Digi Tv-ben. – Nem tudom, mitől, a második félidő vége felé már fáradtabbak voltunk, sokszor rosszul passzoltunk. A visszavágón egyértelműen arra kell törekednünk, hogy ne kapjunk gólt, viszont nekünk meg mindenképpen szereznünk kell egyet legalább.”

Az első óra végéhez közeledve az imént feladóként szereplő Hajrulin most kapura lövéssel jelentkezett, 14 méteres próbálkozása a bal alsó mellé szállt.

Az 59. percben aztán a vendégnyomás sajnos góllá érett, Kosztics játszott a bal oldalról a középen érkező Manéhoz, aki egy csellel elfektetett egy védőt, majd 20 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1–1

Nem sokkal a gól után ismét a hazaiak próbálkoztak, Litsingi jobb oldali beadására hiába érkezett jó ütemben Simon, a védők szerelni tudták. A 63. percben Bori beadását Balogh pár lépésről a jobb alsó irányába fejelte, és csak a kapus bravúrjának köszönhették a vendégek, hogy továbbra is 1–1 állt az eredményjelzőn.

A 75. percben a kecskemétiek rebeghettek imákat, Maletic kapott jó indítást a jobb oldalon, majd az alapvonaltól 10 méterről középre adott, az ott érkező Hajrulin azonban ordító helyzetből kapu mellé lőtt.

A hajrához érkezve Bori indításával lépett ki az erőszakos Foxi, lövését fogta Szigyelnyikov, majd Gyurcsó jobb oldali ívelését követően ismét a közép-afrikai légiós próbálkozott, estében azonban már csak fölé tudott helyezni.

Az utolsó percekben még Simon esett el védője mellett a 16-oson belül, büntetőt azonban nem ítélt a játékvezető, így végül 1–1-es döntetlennel ért véget a Kecskemét első nemzetközi kupamérkőzése.

ELMARADT A BÜNTETŐ

KECSKEMÉT–AKTOBE 1–1

A Digi Sport felvétele

SZIVICS AZ ELSŐ FÉLIDŐRE BÜSZKE


EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KECSKEMÉTI TE–AKTOBE (KAZAH) 1–1 (1–0)
G: Radanovics (23.), ill. Mane (59.)
A JÁTÉKNAP TOVÁBBI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ MÉRKŐZÉSEI
Paks–Tromsö (norvég) 1–1
FTC–Aalesund (norvég) 2–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik