HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2011.07.08 18:55 Frissítve: 2014.10.09 01:59

Paulo Sousa kupagyőzelemmel debütált a Videotonnál

A magyar Szuperkupa-döntőben a Videoton André Alves hajrában szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Kecskeméti TE-t. A fehérváriak a 66. perctől emberhátrányban játszottak Lipták Zoltán kiállítása miatt.

 

A Videoton megnyerte a Szuperkupát (Fotó: Németh Ferenc)

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba – mondta az ókorban Hérakleitosz, és bár akkoriban csak delphoi jósdában tudhatták, hogy 2011 tavaszán azt a Videotont veri a Kecskemét, amely szűk két hónap múlva a Szuperkupában vár rá – bosszúszomjasan. De hol van már az a Videoton?

A Kecskemét nemcsak hogy megtartotta a finálét mesterhármasával megnyerő Foxit, de kanadai és holland légióst is igazolt, a Videotonnál pedig az új edző, Paulo Sousa kilenc játékostól (közöttük a csapatkapitány Farkas Balázstól) is megvált, miközben három spanyolt és egy szerbet vett.

AJÁNLÓ
Amikor Foxi maximális teljesítményt nyújtott:
Magyar Kupa döntő, 2011: Kecskeméti TE–Videoton FC 3–2 (2–0)

„Számunkra ez a találkozó több mint visszavágó, ez az első olyan tétmérkőzés, amelyet az irányításom alatt játszik a csapat – hangsúlyozta a mérkőzés előtt Paulo Sousa, a Videoton mestere. – Feltétlenül nyerni szeretnénk.  Nálunk új időszámítás kezdődött új edzővel, új edzésfelfogással, új gondolatokkal, amelyeket meg akarunk honosítani csapatunknál". Kollégája, Tomiszlav Szivics szerint "történelmi találkozót" vívnak majd, amely előtt kifejezetten doppingolta, hogy egy korábbi híres labdarúgóval meccselhet.

Az első helyzetet a Videoton alakította ki: a gólkirály André Alves gondolt egyet, és 26 méterről kapura lőtt, de Németh Gábor kitolta a bal sarok elől. Az első negyedórában lelkes mezőnymunkába feledkeztek a felek, a mezőnyharc dominált, amelynek első áldozata a fehérvári Elek Ákos lett, akinek Francis Litsingi felrepesztette a száját egy jobbcsapottal. A középpályások rengeteg kisebb-nagyobb szabálytalansággal próbálták meg már csírájába elfojtani kollégáik próbálkozásait, sikerrel.

Jellemző módon az ide fellépő Lipták Zoltán itt talpalta le igen csúnyán az ide visszahúzódó Tököli Attilát, meg is kapta a megérdemelt sárgát az újdonsült csapatkapitány, a kecskeméti támadót viszont pár perc múlva le kellett cserélni. Futballoztak is olykor: a 24. percben például a Vidi-motor Nikola Mitrovics ugratta ki remekül Alvest a bal oldalon, aki hét méterről az oldalhálóba bombázott.

A 34. percben két spanyol dolgozott össze a két szélről: Álvaro Brachi szépen ment el a jobb oldalon és jól is adott be, ám a labdát kifejelte Héctor Sánchez elől Alekszandar Alempijevics. Az ellentámadásnál aztán viharba került Brachi, mert Sindou Dosso egy emelettel magasabbra ugrott nála az ötösön, de szerencséjére mellé fejelt az elefántcsontparti. Brachi percei voltak ezek, mert nem sokkal később a léc alá küldött volna egy 25 méteres szabadrúgást, ám Németh Gábor kipaskolta onnan a labdát.

Szilveszteri hangulatba kerültünk a 38. percben, amikor Mitrovics sokadik kitűnő labdáját Elek Ákos egyedül vihette a kapusra, akit ki is cselezett az ötösön, ám amikor már csak az üres „ketreccel" állt szemben, futás közben elesett saját jobb lábában. Emlékezetes pillanat marad!

SZUPERKUPA-GYŐZTESEK
Debrecen: 2005, 2006, 2007, 2009, 2010
Ferencváros: 1993, 1994, 1995, 2004
Újpest: 1992, 2002
MTK: 2003, 2008

A Videoton mezőnyfölényben játszott az első félidőben, de a kecskemétiek egy-két kontrával és egy játékrész végi, Tujvel által védett Ebala-bombával jelezték azért győzelmi szándékaikat.

Paulo Sousa a szürke Sándor György helyére Polonkai Attilát állította be a szünetben, majd nemigen mormogott dicsérő szavakat magában középső védőire, amikor Alempijevics beadására három kecskeméti is szabadon érkezett középen, és a lecsorgó is a hazaiaké lett.

Unalmas közjátékok után a 64. percben kis híján megszerezte a vezetést a Kecskemét: Foxi lépett ki három védő között és lőtt is az ötösről, de Tujvel kirúgta a labdát. Szép jelenet volt! A 65. percben végképp felélénkült a hangulat, amikor Lipták Zoltán lépett oda hátulról Dossónak, és ezért megkapta második sárgáját. A szabadrúgást Bori Gábor 19 méterről a lécre tekerte.

A mesterek gyorsan reagáltak: Paulo Sousa a szűrő Elek Ákos helyére a középső védő Vaskó Tamást küldte be, Szivics viszont a balbekk Mohl Dávid helyett a középpályás Bertus Lajost dobta harcba. Ahogyan az várható volt, innentől kezdve a lila mezes hazaiak kezdeményeztek, de a hajráig csak Foxi került gólhelyzetbe, ám ezt a ziccerét is elhibázta az afrikai légiós.

A 83. percben aztán megvillant André Alves, az előző bajnokság gólkirálya: a csereember Gosztonyi András passzolt a brazilnak a félpálya közepén, aki meglódult, és négy védőt is kicselezett – Bertus Lajosnak egyenesen kötényt adott –, majd 16 méterről laposan a jobb alsóba lőtt. 0–1.

A gól utáni első kecskeméti támadás alkalmával Foxit érdekes körülmények között tüntette el Héctor Sánchez, ám Fábián Mihály játékvezető nem adott tizenegyest.

Nem tudott újítani a Kecskemét a háromperces hosszabbításban sem, így a portugál szakember, Paulo Sousa magyarországi debütálása szó szerint szuperre sikeredett: a megújult Videoton revánsot vett a kupagyőztes Kecskeméten a Szuperkupa fináléjában.


SZUPERKUPA-DÖNTŐ, 2011
KECSKEMÉTI TE-ERECO–VIDEOTON FC 0–1 (0–0)
Gól: André Alves (83.)

NYILATKOZATOK

„Nehéz mérkőzés volt, a kiállítás miatt át kellett gondolni a tennivalókat a pályán – nyilatkozta a Sport TV kamerái előtt az egykori kiváló középpályás, a visszafogottan ünneplő Paulo Sousa. – A győzni akarás volt a győzelem kulcsa a döntőben. Összességében többet vártam, eseménydúsabb mérkőzésre számítottam, meglátásom szerint a nagy meleg rányomta bélyegét a találkozóra, de játékosaim fizikai felkészültségének nagy szerepe volt abban, hogy el tudtuk hódítani a kupát. Tujvel azért védett Bozsovics helyett, mert minden posztra plusz egy emberem van, mindenkinek készen kell állnia a harcra."

Tomiszlav Szivics, a Kecskemét edzője szerint a helyzetkihasználás döntötte el a Szuperkupa tartózkodási helyét.

„Jó mérkőzést játszottunk, véleményem szerint az első félidő a taktikáról szólt, hiszen mindkét csapat igyekezett lezárni a területeket. A második játékrészben csapatomnak több alkalma is volt a gólszerzésre, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Az ellenfél minőségi kulcsjátékosa aztán büntetett. Innentől kezdve már a csütörtöki Európa-liga mérkőzésre készülünk."

A gólszerző André Alves is nyilatkozott a kupaátvétel után, és elárulta, hogy fontos volt ez a győzelem, hiszen áttértek egy új szisztémára.


A SZUPERKUPA-DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

 


HOGYAN TELJESÍTETTEK A VIDI-ÚJONCOK?

Álvaro Brachi: a spanyol jobb oldali védő kissé megilletődötten kezdte a mérkőzést, de ekkor is hasznosan tette a dolgát, rendre megelőzte embereit. Azután jelentkezett egy szép szabadrúgással és néhány felfutással, egy alkalommal viszont Sindou Dosso csúnyán lefejelte őt az ötösön. A második félidőben Foxi lövésénél hihetetlen bravúrral mentett, becsúszva. A mérkőzésen remekül pótolta a nyáron eladott Marko Andjicsot, ha így folytatja, nem csap rossz vásárt vele a Videoton. A védelem legjobbja volt.

Héctor Sánchez: a spanyol balhátvéd egy alkalommal igen rosszul helyezkedett, még az első félidőben, de aztán ő is belelendült, többször vállalkozott felfutásra, párszor még középen is felbukkant. Az első játékrészt egy szép mentéssel fejezte be, a másodikat pedig kis híján egy gólpasszal kezdte, ugyanis egy jó ötvenméteres indítással ugratta ki André Alvest, aki azonban nem élt a lehetőséggel. Később főleg a védekezésre koncentrált a találkozón egy kecskemétit pimaszul "felbőröző" spanyol fiú, sikerrel. A legvégén érdekes körülmények között tüntette el a gólhelyzetben lévő Foxit, de megúszta. Nem lógott ki a csapatból.

Walter Fernández: a Barcelona neveltje sem brillírozott eleinte, többször szabálytalankodott és akadt néhány rossz passza; de az kiderült szép lassan, hogy kezdi érezni az összjátékot André Alvesszel. A 72. percben cserélte le őt Paulo Sousa, összességében nem bizonyította be ezen a találkozón a támadó, hogy erősödött volna vele a magyar bajnok. Gyorsaságára lehet majd alapozni.

Nikola Mitrovics: nem csoda, hogy annyira sajnálják a szerb játékmester távozását Újpesten, mert ma is remekül fogta össze társait, mindemellett keményen harcolt a középpályán, ha éppen az kellett; mindeközben több kiváló passzal szolgálta ki a csatárokat. Reklamálásért kapott sárga lapja és az a tény, hogy ötpercekre eltűnt a mezőnyben, rávilágít gyengéire is – ennek ellenére kiváló karmestere lesz személyében a székesfehérvári csapatnak.

 

2019.02.21 21:56:25

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.02.20 17:25:23

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Csak az első félidőben villogott a Kisvárda, a szünet után sokkal jobban futballoztak a zöld-fehérek.

2019.02.20 13:39:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Kora délután győzött a Vidi és a Honvéd, ahogy a Budaörs és a Soroksár is. Iksz a Kövesd–Halin.

2019.02.19 14:43:54

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Riccardo Guffanti márciustól már az edzőképzés hallgatóinak is oktatja a scoutingot.

2019.02.19 21:21:12

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Minden különösebb felhajtás nélkül járták a pályákat, figyelték a kölyköket.