Carragher hibája sokba került: kiesett a Liverpool

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 20:50
null
Gerrardék mindent megtettek a továbbjutás érdekében – hiába (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Európa-ligában a legjobb 16 közé jutásért rendezett párharc visszavágóján a Liverpool hazai pályán, hátrányból fordítva 3–1-es győzelmet aratott a Zenit ellen, ám az első mérkőzésen elszenvedett 2–0-s idegenbeli vereség következtében nem jutott a nyolcaddöntőbe.

A Liverpool nem a legjobb előjelekkel készült a 21.05-kor kezdődő összecsapásra, hiszen a legutóbbi hat tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni, igaz, azt imponáló játékkal, 5–0-ra a Swansea ellen. Brendan Rodgers tanítványai nem voltak sebezhetetlenek a csoportkörben, hiszen kétszer is vesztesen hagyták el a pályát, ehhez jött hozzá a Zenit elleni vereség az egyenes kieséses szakasz első találkozóján. Ezzel a „vörösök" eddigi hét El-meccsükön 11 gólt kaptak, ez nem túl biztató az „életveszélyes" támadókkal rohamozó oroszok ellen.

A Zenit a Bajnokok Ligája csoportköréből „csöppent át" a második számú európai kupasorozatba, és – ahogy azt az első meccsen be is bizonyította – nem veszi félvállról a küzdelmeket. Az azonban Hulkék ellen szól, hogy a múlt heti, első mérkőzést megelőzően legutóbb december elején játszottak tétmeccset, így a folyamatos meccsterhelés hiányzik a lábakból, ugyanakkor a frissességgel nem lehet gondjuk.

Mindezek ismeretében érdekes összecsapásra van kilátás, ahol az oroszok már egy lőtt góllal is hatalmas lépést tennének a továbbjutás felé.

1. FÉLIDŐ

A mérkőzés elején a Liverpool akarata érvényesült, Brendan Rodgers csapata több támadást is vezetett az első negyedórában, a vezetést azonban nem sikerült megszereznie, sőt! A 19. percben egy hátrapasszolt labdát követően Jamie Carragher kívánta kapusának, Pepe Reinának továbbítani a labdát, ám erőtlen hazaadási kísérlete a szemfüles Hulknak volt tökéletes, aki néhány méter labdavezetés után higgadtan a Liverpool kapujába lőtt, 0–1.

A folytatásban a játék képe nem változott, továbbra is a Liverpool támadott jóval többet, ám ezúttal már eredményre vezettek a hazai erőfeszítések. A 27. percben Luís Suárez bombázott a kapuba a sorfal mellett szabadrúgásból, 1–1.

A továbbiakban fantasztikus iram jellemezte a találkozót, mindkét csapat játékosai rengeteget futottak, így színvonalas játékot láthattak a nézők. A Liverpool a meccs ezen szakaszában már kevesebbet hibázott, ez meg is látszott, hiszen a Zenit csak elvétve tudott a hazai kapu előterébe kerülni.

A 43. percben aztán megérdemelten megszerezte a vezetést a hátrányát ledolgozni igyekvő Liverpool. José Enrique a bal oldalon Jordan Hendersonnal játszott össze, majd az alapvonalról középre lőtt, az érkező Joe Allen fejesét pedig elsőre még hatástalanította Vjacseszlav Malafejev, a kipattanót azonban a földön fekve már nem tudta védeni. A walesi középpályása közelről a kapuba helyezett, 2–1. Feléledtek a liverpooli remények!

2. FÉLIDŐ

A második játékrész elején a Liverpool ott folytatta, ahol abbahagyta. Intenzíven, sokat futva játszott, helyzeteket dolgozott ki, de az újabb gólt nem akcióból, hanem egy fantasztikus szabadrúgásból sikerült megszerezni: Luís Suárez tekert Malafejev kapujának bal oldalába, 3–1.

A folytatásban a Liverpool hihetetlen erőket mozgósított a továbbjutást jelentő negyedik gól megszerzéséért, ám védekezésben több hibát is elkövetett, így a Zenitnek is volt lehetősége az újabb gól megszerzésére.

A hajrában a liverpooli rohamok egyre inkább csillapodtak, Gerrardék támadásaiból hiányzott az átütőerő és a váratlanság, így az idő múlásával egyre kevesebb esélyük maradt a negyedik gól megszerzésére, bár Suárez és Shelvey még így is könnyedén eldönthette volna a továbbjutás kérdését.

A hajrában azonban az eredmény már a Liverpool minden igyekezete ellenére sem változott, így maradt a 3–1, amellyel a Zenit idegenben szerzett góllal továbbjutott, és a Basellel meccselhet a nyolc közé jutásért.

LIVERPOOL (angol)–ZENIT (orosz) 3–1
Liverpool,
Anfield. Vezette: Kuipers (holland)
Liverpool: Reina – G. Johnson, Carragher, Agger, José Enrique – Allen (Shelvey, 60.), Lucas Leiva, Gerrard – Downing, Suárez, Henderson (Asszaidi, 60.)
Zenit: Malafejev – Anyukov, Lombaerts (Criscito, a szünetben), Luís Neto, Hubocan – Sirokov, Witsel, Gyenyiszov – Szemak, Hulk, Danny (Fajzulin, a szünetben)
G:
Suárez (28., 59.), Allen (43.), ill. Hulk (19.)
Továbbjutott: a Zenit, 3–3-mal, idegenben szerzett góllal

Az első mérkőzésről itt olvashat bővebben!

PERCRŐL PERCRE

93. perc: Vége a mérkőzésnek! A Liverpool 3–1-re legyőzte a Zenitet, ennek ellenére búcsúzott a további küzdelmektől. A szentpétervári csapat ellenfele a nyolcaddöntőben a Basel lesz.

92. perc: Reina is előrejött a szögletnél, a kontrából Hulkot az utolsó pillanatban sikerült megállítani.

90. perc: Fogytán a Liverpool ereje és ideje, az utóbbi percekben elmaradtak a hazai rohamok. Három perc a hosszabbítás.

85. perc: A Liverpoolnál Downing helyett Sterling, a Zenitnél Szemak helyett Rodics a pályán.

81. perc: Hulk lőtt kapura 30 méterről szabadrúgásból, a kísérlet messze szállt a kaputól.

76. perc: Shelvey került óriási helyzetbe a tizenhatoson belül, ám nagy erővel az oldalhálóba bombázott. Ha nem akar nagy gólt lőni...

74. perc: Két ízben is saját tizenhatosa előterében veszített labdát a Liverpool: előbb Hulk lövését védte hatalmas bravúrral Reina, majd Anyukov kísérlete vágódott szögletre.

72. perc: Hatalmas a nyomás a Zenit kapuján: Gerrard lőtt kapura látványosan 14 méterről, Malafejev nagyot vetődve szögletre ütötte a labdát.

70. perc: Suárez végzett el 17 méterről szabadrúgást, ám lövését ezúttal hárította Malafejev.

Luís Suárez mai első találata a Liverpool 600. gólja volt az európai kupaporondon.

67. perc: Hulk sistergős szabadrúgása nem sokkal kerülte el a hazaiak kapuját.

66. perc: Shelvey volt kíméletlen Hulkkal szemben. Megúszta sárga lappal.

A Liverpoolnak már csak egy gól hiányzik a továbbjutás kiharcolásához.

60. perc: Kettős csere a Liverpoolnál is. Henderson helyett Asszaidi, Allen helyett Shelvey a pályán.

59. perc: 3–1-re vezet a Liverpool! Suárez hajszálpontosan és nagy erővel tekert szabadrúgásból félmagasan a kapu bal oldalába. Szenzációs gól volt. Összesítésben 3–3, már csak az idegenben lőtt góllal áll továbbjutásra a Zenit.

Továbbra is nagy az iram, ugyanakkor mindkét csapat játékába sok hiba csúszik. Suárez több esetben is tiszta gólhelyzetbe kerülhetett volna, ha kulcsfontosságú pillanatban jól át tudja venni a labdát.

50. perc: Suárez lőtt kapura váratlanul spiccel a tizenhatoson belülről, Malafejev bravúrral védett.

46. perc: A szünetben kettőt is cserélt a Zenit. Az első félidő végén megsérülő Lombaertset Criscito, míg Dannyt Fajzulin váltotta.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45+2. perc: Vége az első félidőnek! Liverpool–Zenit 2–1.

43. perc: Fordított a Liverpool! José Enrique kényszerítőzött a tizenhatoson belül Hendersonnal, a spanyol védő az angol középpályástól visszakapott labdát élesen középre lőtte, amelyet Allen először még Malafejevbe fejelte, a kipattanó labdát azonban senkitől sem zavartatva a kapuba pofozta, 2–1. Allen 39. tétmeccsén másodszor volt eredményes a szezonban.

Suárez a mai találatával immáron 10 gólos az Európa-ligában, és 20 találatnál jár a nemzetközi kupaporondon.

36. perc: Anyukov zárkózott fel a Zenit támadásához a jobb oldalon, éles szögből leadott lövése az oldalhálóban kötött ki.

Az iramra nem lehet panasz, mindkét csapat rengeteget fut és törekszik a vezető gól megszerzésére.

34. perc: Hulk jobboldalról középre lőtt labdáját Danny mellel megszelídítette, majd félfordulatból kapásból centikkel a kapu mellé lőtte.

32. perc: Újabb liverpooli védelmi hiba, de ezúttal nem büntetett góllal a Zenit. Hulk lövése az egyik hazai védőről pattant szögletre.

28. perc: Suárez szabadrúgásával egyenlített a Liverpool! Az uruguayi támadó életerős lövést eresztett meg 20 méterről, a labda a sorfalat kikerülve vágódott Malafejev kapujába, 1–1. A találatot megelőzően egyébiránt Gyenyiszov kapott sárga lapot, miután sokadik felszólításra sem volt hajlandó kilenc méterre állni a labdától.

A Liverpoolnak most már négy gólt kellene lőnie a továbbjutáshoz.

19. perc: Hulk góljával vezet a Zenit! Jamie Carragher hibázott hatalmasat, nagyon röviden adta haza a labdát Reinának, a brazil válogatott támadó lecsapott a labdára és higgadtan elpasszolta azt a tehetetlen spanyol kapus mellett, 0–1.

Az első negyedórában a Liverpool akarata érvényesült, a „vörösök” kezdeti rohamai azonban kezdenek alább hagyni.

11. perc: Gerrard végzett el szabadrúgást mintegy 30 méterről, lövése méterekkel fölé ment.

7. perc: Henderson szerzett labdát a baloldalon a tizenegyesponttal egymagasságban, majd megpróbálta meglepni a kissé kint álló Malafejevet, ám nem járt sikerrel.

3. perc: Szemak nevéhez fűződik az első kapu irányába tartó lövés. Az orosz játékos távoli próbálkozása jócskán elkerülte Reina kapuját.

A párharc továbbjutója a Dnyiprót búcsúztató Basel lesz.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Zenit indította útjára a labdát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik