Athletic vs. Atlético: legyőzi-e mesterét a tanítvány?

Ma este rendezik a labdarúgó Európa-liga fináléját, amelyben két spanyol csapat feszül egymásnak: az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao egyaránt kupagyőzelemmel aranyozná be a tavaly nyár óta tartó menetelését. A találkozó egyben klasszikus mester és tanítványa összecsapást is hoz magával: a tanító szerepében Marcelo Bielsát (Bilbao) láthatjuk, míg a feltörekvő ifjút Diego Simeone (Atlético) alakítja. A dráma 20.45-kor kezdődik Bukarestben.

Marcelo Bielsa (balra) korábbi játékosa, Diego Simeone ellen készíti fel csapatát
– lehet, hogy látszólagos nyugodtsága elaltatja az ellenfelet? (fotók: Action Images)

Az Európa-liga néven futó sorozatnak mindössze a harmadik fináléját rendezik meg ma este Bukarestben, mégis már másodszor fordul elő, hogy a döntő előtt tudni lehet, mely ország együttese diadalmaskodik: akárcsak tavaly, az idén is „házi döntőt” rendeznek, ráadásul ezúttal is ibériait, csak a portugál dominanciát erre a szezonra a spanyol váltotta fel.

A bukaresti helyszín
Igaz, a spanyol–spanyol finálé sem újdonság, hiszen 2007-ben – még az UEFA-kupában – ugyancsak összejött egy „színspanyol” meccs a végjátékban, akkor a Sevilla és az Espanyol részvétele szolgáltatta a témát a glasgow-i Hampden Parkban. A helyszín ezúttal is illusztris lesz, ráadásul a románok új nemzeti arénájának ez lesz az első igazán nagy rendezvénye: a tavaly szeptemberben átadott, 55 600 férőhelyes bukaresti stadion a legmagasabb UEFA-minősítést (4-es kategória) kapta. Ez lesz egyébként az első alkalom, hogy Románia európai kupadöntőnek ad otthont.

Az tehát már biztos, hogy a döntő után a spanyolok egy győzelemre megközelítik az olaszokat az El és annak elődje, az UEFA-kupa végső győzteseit számon tartó nemzetek közötti versenyben: az olasz csapatok összesen kilencszer ünnepelhettek a sorozatban, míg a hispánoknak ez lesz a nyolcadik sikerük. Ha még tovább szűkítjük a földrajzi egységeket, újabb érdekességre bukkanunk: az Atlético esetleges győzelmével ugyanis Madrid átveheti a vezetést Torino (Juventus), Milánó (Inter) és Liverpool (Liverpool) előtt. Eddig ugyanis ez a négy város tudott három győzelmet felmutatni a sorozatban, igaz, a madridiak – egyedüliként – két csapat révén (a Real 1985-ben és 1986-ban, az Atlético ugyebár két évvel ezelőtt nyert) érdekeltek a külön versenyben.

Falcao közeli ismerősök őszinte döntőjére számít
A bilbaóiak ma este 28 év „csend” után kárpótolnák szurkolóikat
Wolfgang Stark vezeti a bukaresti finálét

„Színspanyol” döntő ide vagy oda, az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a 2007-es döntő után először fordul elő, hogy a finálé mindkét résztvevője az eredetileg megkezdett sorozatában jut el a döntőig, az elmúlt négy kiírás végjátékában ugyanis egyaránt volt olyan, hogy legalább az egyik finalista a BL-ből „érkezett”.

Az Atletí – amely amúgy ma játssza 100. El/UEFA-kupa-meccsét – már tavaly július 28-án letudta első fellépését a Strömsgodset ellen a selejtező harmadik fordulójában, azaz a „matracosok” aktuális El-szereplése bő tíz hónapot ölel fel.

A Bilbao sem készülhetett rá sokkal jobban a sorozatra: a baszkok egy fordulóval később kapcsolódtak be a csatározásokba, és akár már az első párharcban „megszorulhattak” volna, de a szerencse velük volt, hiszen a hazai, nem éppen jónak számító gól nélküli döntetlen után ellenfelük, a török Trabzonspor a fogadási botrány miatt átkerült a Bajnokok Ligájába a Fenerbahce helyére. Ki tudja, mi történik, ha az Athleticnek el kell utaznia Trabzonba…

Rátérve a hasonló, nagy döntőket megelőző esélylatolgatások fő aspektusaira, gyakorlatilag minden számszerűsíthető vagy érvelési rendszerbe foglalható tényező az Atlético mellett szól: a játékoskeret, a bajnoki forma és a történelem vizslatása is a madridiak sikerét vizionálja.

Az Atlético Madrid hatodik nagy európai kupafináléjára (BL, KEK/UEFA-kupa/El) készül, és eddig kettőt nyert meg az ötből: az 1962-es KEK-et és a 2010-es El-t. Ezen kívül nyert európai Szuperkupát (2010) és Intertotó-kupát (2007) is. A Bilbao ezzel szemben eddig mindössze egyszer járt európai kupadöntőben: a baszkok 1977-ben idegenben szerzett gól miatt veszítették el a Juventusszal szembeni UEFA-kupa-finálét.

Diego Simeone csapata a bajnokságban öt meccs óta veretlen (miközben a bilbaóiak legutóbbi három mérkőzésükön nem nyertek), ennél is imponálóbb adat azonban, hogy Falcaóék zsinórban 11 nyert meccsnél tartanak az El-ben, ami rekordbeállítás az európai kupák történetében – hasonló sorozatra korábban csak a Barcelona volt képes a 2002–2003-as kiírásban.

A bilbaóiak ugyanakkor nagyon bíznak Marcelo Bielsában, aki korábban – többek között – a Manchester United, a Schalke és a Sporting ellen is kiváló taktikát dolgozott ki, és meglepő győzelemre vezette csapatát. Az edzők személye egyébként is megkerülhetetlen a párharcban: több felvezető írás mellett a játékosok – lásd: Falcao – is hangsúlyozták, hogy a két argentin trénernek milyen nagy szerepe van a menetelésben.

A finálé egyébként a klasszikus „mester avagy tanítványa?” kérdést is felveti, hiszen Bielsa és Simeone kiválóan ismeri egymást: előbbi 1998 és 2002 között szövetségi kapitánya volt utóbbinak, és rendszeresen számított a középpályásra, sőt Simeone a 2002-es vb-n Bielsa keze alatt játszotta utolsó meccsét a válogatottban (Anglia, 0–1).

Luis Carniglia, Helenio Herrera és Alfredi Di Stéfano (mindegyikük argentin!) után közülük kerül ki, hogy ki lesz a negyedik nem európai edző, aki nagy UEFA-trófeát nyer csapatával. Simeone esetében azért is lehet különleges még a győzelem, mert ő lehet a harmadik ember – Dino Zoff (1977, Juventus; 1990, Juventus) és Huub Stevens (1978, PSV; 1997, Schalke) után –, aki játékosként és edzőként is elhódítja a sorozat trófeáját.

Szavazás

Ön szerint melyik csapat nyeri a döntőt?

A 20.45-kor kezdődő találkozóról a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítással jelentkezik!

EURÓPA-LIGA
 DÖNTŐ

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2014.08.29 11:29:01

Európa liga nemzetisport.hu

Gulácsi Péter Salzburgja a Celticet, a Dinamo Zagrebet és az Astra Giurgiut kapta.

2014.08.28 18:50:09

Európa liga nemzetisport.hu

A Young Boys a hazai siker után kihúzta gól nélküli döntetlennel. Seydi a végén pirosat kapott.

2014.08.28 08:56:52

Európa liga nemzetisport.hu

Szakály Péter: Meglátjuk, hogy valódi gyepen is tudnak-e ilyen gyorsan futballozni.

2014.08.21 15:27:53

Európa liga nemzetisport.hu

Sidibe szerencsés góllal még egalizált, de utána két szögletből is bevették a bizonytalan Polekszics kapuját.

2014.08.21 12:09:08

Európa liga nemzetisport.hu

Kondás offenzív játékot szeretne, Kulcsár a védekezésre összpontosítana. A svájci cséká jó ellenfélről beszél.

Atlético vs. Athletic: legyőzi-e mesterét a tanítvány? - NSO