A tartalékos Liverpool Bukarestben juthat tovább

Vágólapra másolva!
2010.12.02. 15:21
null
A Liverpool tartalékos kerettel is komolyan veszi a bukaresti meccset (Fotó: Action Images)
A Liverpool már ma biztosíthatja a helyét a legjobb 32 között az Európa-ligában, ha győz Bukarestben a Steaua ellen, bár Roy Hodgson tartalékos csapattal utazott el Romániába. A hétvégén az AS Romát megverő Palermo javíthat nem túl fényes helyzetén a Sparta Praha ellen.

D-CSOPORT

Bár a Villarreal csak a harmadik helyen áll a csoportban, a „sárga tengeralattjárók" akár már ma kiharcolhatják a továbbjutást a legjobb 32 közé. A spanyol csapat ugyanis csak egy ponttal van lemaradva a hét-hét pontos PAOK-tól és Dinamo Zagrebtől, és ha nyer a horvát csapat ellen, valamint a Bruges megveri a görög együttest, akkor Juan Carlos Garrido gárdája továbblép.

Mindenesetre arra kicsi az esély, hogy a PAOK nem győzi le hazai pályán az eddig mindössze két pontot szerző FC Bruges-t.

E-CSOPORT

A fehérorosz bajnok BATE már biztos továbbjutóként fogadja az ukrán Dinamo Kijevet, amely még nem biztosította a helyét a legjobb 32 között, de akár már döntetlennel is elérheti a célját, ha a csoport másik találkozóján is iksz lesz az eredmény.

Mindenesetre a BATE valószínűleg nem adja könnyen a győzelmet, főleg, hogy hazai pályán eddig hibátlan. A Sheriffnek és az AZ Alkmaarnak még van esélye a továbbjutásra, de a két hárompontos csapat sorsa már nem a saját kezében van.

F-CSOPORT

A Palermo nehéz helyzetben van: az olasz csapat eddigi négy meccséből hármat elveszített, és csak egyszer győzött, most pedig a hétpontos Sparta Prahával találkozik. A Palermo jól hangolt a meccsre, 3–1-re megverte a Romát a hétvégén, és győzelme esetén még lehet esélye a második hely megszerzésére.

A másik összecsapáson a már biztos továbbjutó, eddig százszázalékos CSZKA Moszkva az utolsó helyen álló Lausanne-t fogadja.

J-CSOPORT

A J-csoportban rangadót rendeznek: az első helyen álló Sevilla az egy ponttal lemaradva második PSG-hez látogat. Bár a spanyol csapat négy ponttal megelőzi a harmadik Dortmundot, az andalúziaiak és a franciák sem érezhetik magukat biztonságban, mivel a német együttes minden bizonnyal megveri az eddigi összes meccsét elveszítő Karpatit.

Hajnal Tamás ezúttal sem léphet pályára a Dortmundban, mivel a magyar válogatott középpályást nem nevezték az összecsapásra.

K-CSOPORT

A Liverpool Bukarestben harcolhatja ki a továbbjutást, ha pontot szerez a Steaua elleni mérkőzésen. Az angol csapat az első fordulóban 4–1-re megverte a román együttest, de most valószínűleg nehezebb dolga lesz az ötpontos gárda ellen, főleg, hogy Fernando Torres, Dirk Kuyt, Raul Meireles, Glen Johnson és Paul Konchesky nem utazott el a csapattal.

A hárompontos Napolinak nyernie kell idegenben az eddig ugyanennyi pontot szerző Utrecht ellen, ha a saját kezébe akarja venni a sorsát, és az utolsó fordulóban kiharcolhatja a továbblépést a Steaua elleni meccsen.

L-CSOPORT

A Porto már biztos továbbjutóként játszik a Rapid Wiennel idegenben, amelynek már nem sok esélye van a továbbjutásra, mivel a török Besiktas biztosan csatlakozik a portugál együtteshez, ha megveri idegenben a CSZKA Szófiát.

 EURÓPA-LIGA, 5. FORDULÓ
D-CSOPORT
Villarreal (spanyol)–Dinamo Zagreb (horvát) 21.05 (Tv: DigiSport)
PAOK Szaloniki (görög)–FC Bruges (belga) 21.05
E-CSOPORT
Sheriff Tiraspol (moldovai)–AZ Alkmaar (holland) 21.05
BATE Boriszov (fehérorosz)–Dinamo Kijev (ukrán) 21.05
F-CSOPORT  
CSZKA Moszkva (orosz)–Lausanne (svájci) 19.00
Palermo (olasz)–Sparta Praha (cseh) 21.05
J-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Karpati Lviv (ukrán) 19.00 (Tv: Sat1)
Paris Saint-Germain (francia)–Sevilla (spanyol) 19.00 (Tv: DigiSport)
K-CSOPORT  
Utrecht (holland)–Napoli (olasz) 19.00
Steaua Bucuresti (román)–Liverpool (angol) 19.00
L-CSOPORT
CSZKA Szófia (bolgár)–Besiktas (török) 19.00
Rapid Wien (osztrák)–Porto (portugál) 19.00
 D-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. PAOK 4 2 1 1 3–2 +1  7
2. Dinamo Zagreb 4 2 1 1 4–1 +3  7
3. Villarreal 4 2 2 3–4 –1  6
4. FC Bruges 4 2 2 2–5 –3  2
 E-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. BATE Boriszov 4 3 1 10–4 +6  10
2. Dinamo Kijev 4 2 1 1   6–5 +1  7
3. AZ Alkmaar 4 1 3   4–9 –5  3
4. Sheriff Tiraspol 4 1
3   4–6 –2  3
 F-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. CSZKA Moszkva 4 4 12–  1 +11  12
2. Sparta Praha 4 2 1 1   9–  9 0 7
3. Palermo 4 1 3   4–  9 –5  3
4. Lausanne 4 1 3   4–10 –6  1
 J-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Sevilla 4 3 1 6–  1 +5  9
2. Paris SG 4 2 2 4–  1 +3  8
3. Borussia Dortmund 4 1 2 1 5–  5 0 5
4. Karpati Lviv
4
4 3–11 –8  0
 K-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Liverpool 4 2 2 7–2 +5  8
2. Steaua Bucuresti 4 1 2 1 8–9 –1  5
3. Napoli 4 3 1 4–6 –2  3
4. Utrecht 4 3 1 2–4 –2  3

 

 L  CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Porto 4 3 1 8–2 +6  10
2. Besiktas 4 2 1 1 5–5 0 7
3. Rapid Wien 4 1 3 4–7 –3  3
4. CSZKA Szófia 4 1 3 2–5 –3  3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik