A Porto Sevillában nyert, a Liverpool ikszelt

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 23:07
null
A Porto legyűrte a Sevillát (Fotó: Reuters)
Hét mérkőzéssel véget ért az Európa-liga csütörtöki játéknapja. Közelebb került a továbbjutáshoz a Sevillában nyerő Porto, a Szalonikiben győző CSZKA Moszkva és a Bázelben kétgólos hátrányból fordító Szpartak. A PSV – soraiban Dzsudzsák Balázzsal – sokáig kétgólos hátrányban volt Lille-ben, de hiába játszott jobban a francia bajnokság listavezetője, az eindhoveniek két villámgóllal egyenlítettek egy percen belül. A Liverpool gól nélküli döntetlenre végzett Prágában a Spartával (Gulácsi Péter a kispadon ült), a Zenit pedig 2–1-re kikapott Bernben a Young Boystól (Huszti Szabolcs is kispadozott). A Sporting Glasgow-ban, a Rangers ellen harcolt ki döntetlent.

SEVILLA–PORTO

A Sevilla a Portót fogadta az Európa-liga ibériai párharcán, és az első félidőben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de egyik együttes sem szerzett gólt.

A spanyolok részéről Luís Fabiano veszélyeztetett többször is, míg a portugáloktól James Rodríguez talált be majdnem, de Gary Medel kifejelte próbálkozását.

A második félidőben már gólt is láthatott a közönség: az 58. percben Rodríguez szabadrúgásból adott be, Rolando bevetődve pöckölte a labdát Andrés Palop kapujába.

De csak hét percig voltak előnyben a vendégek: a 65. percben ugyanis Ivan Rakitic beadása után Frédéric Kanouté ugrott fel kiválóan a tizenhatoson belül, és Helton kapujába fejelt.

A 74. percben Palopnak kellett védenie Hulk lövését, majd a Sevilla több veszélyes támadást vezetett. Előbb Álvaro Negredo lövését védte Helton, majd Kanouté hibázott nagy helyzetben. Nem sokkal később ismét Kanouté próbálkozott Jesús Navas beadása után, de blokkolták a próbálkozását.

A 85. percben mégis a Porto szerezte vissza a vezetést, miután Palop bizonytalanul jött ki a kapujából, és a labda Fredy Guarín elé került, aki a kapuba lőtt, így a Porto egygólos előnyből várhatja a jövő heti visszavágót.

SPARTA PRAHA–LIVERPOOL

A Sparta Praha és a Liverpool mérkőzésén az angol csapatot irányító Kenny Dalglish edzőként bemutatkozott az európai kupaporondon, mivel bár játékosként fényes sikereket ért el, a Liverpool menedzsereként nem vehetett részt a BEK-ben az angol csapatok büntetése miatt.

Az első nagyobb helyzet a hazaiak előtt adódott, amikor Manuel Pamic vette célba Pepe Reina kapuját Martin Abena passza után, de a spanyol kapus kivédte próbálkozását.

A Liverpool birtokolta többet a labdát az első félidőben, de igazán nagy helyzetet egyik együttes sem tudott kiharcolni a nem túl színvonalas játékot hozó összecsapáson.

A második félidőben sem a nagy helyzetek, hanem a szurkolók füstbombái jelentették a nagyobb izgalmat, de a játékvezetőnek nem kellett lefújnia a meccset, mivel gyorsan javultak a látási viszonyok.

A 77. percben Reinának kellett védenie, miután Léonard Kweuke fordulásból tüzelt a vendégek kapujára. A hajrában sem született gól a gyenge színvonalú találkozón, amelyet Gulácsi Péter a kispadról nézett végig.

YOUNG BOYS–ZENIT

A Huszti Szabolcsot foglalkoztató Zenit 2–1-es vereséget szenvedett a Young Boys otthonában. A magyar játékos a kispadról figyelte a mérkőzést.

A találkozó 20. percében a vendégek szerezték meg a vezetést, Lazovics passzát Lombaerts váltotta gólra, így a félidő 1–0-s orosz vezetéssel zárult. A második játékrészre felpörgött a Young Boys, ugyanis rögtön az első percben Lulic révén egyenlített. A 69. percben Bisztrov megkapta második sárga lapját a mérkőzésen, így tíz emberre fogyatkozott Huszti Szabolcs csapata. A 2–1-es végeredményt Mayuka állította be a hosszabbítás perceiben, így a svájci csapat várhatja előnyösebb helyzetből a visszavágót.

RANGERS–SPORTING

A Rangers–Sporting összecsapáson a 66. percben rezgett a háló először, akkor a skót válogatott támadó, Whittaker vette be a lisszaboniak kapuját. A válasz a lefújás előtt néhány perccel érkezett, a 89. percben Matías Fernández állította be az 1–1-es végeredményt.

PAOK–CSZKA MOSZKVA, BASEL–SZPARTAK MOSZKVA

A moszkvai csapatok jól zárták a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapját: a CSZKA győzött a PAOK ellen a félelmetes Tumba Stadionban, míg a Szpartak kétgólos hátrányból fordítva nyerte meg meccsét az FC Basel otthonában.

A CSZKA fél óra alatt eldöntötte a PAOK elleni találkozót: Tomás Necid szépen tett maga elé mellel egy beívelést, majd élesen kilőtte a hosszú sarkot.

A Lille–PSV mérkőzésről itt olvashat.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
FC Basel (svájci)–Szpartak Moszkva (orosz) 2–3 (A. Frei 36., Streller 41., ill. Kombarov 61., Dzjuba 70., Ananidze 90.)
Lille (francia)–PSV (holland) 2–2 (Gueye 6., De Melo 31., Bouma 83., Toivonen 84.)
PAOK (görög)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–1 (Necid 29.)
Rangers (skót)–Sporting (portugál) 1–1 (Whittaker 66., ill. M. Fernández 89.)

Sevilla (spanyol)–Porto (portugál) 1–2 (Kanouté 65., ill. Rolando 58., Guarín 85.)

Sparta Praha (cseh)–Liverpool (angol) 0–0
Young Boys (svájci)–Zenit (orosz) 2–1 (Lulic 46. Mayuka 92., ill. Lombaerts 20.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik