A Liteksz három évvel ezelőtt megúszta pénzbüntetéssel

2010.08.29. 10:26
null
Reménykedhet a DVSC, megúszhatja pénzbüntetéssel a figyelmetlenséget (Fotó: Czerkl Gábor)
A dvsc.hu érdekes esetre lett figyelmes: a debreceni labdarúgócsapat hivatalos honlapja szerint három évvel ezelőtt a Liteksz Lovecs az UEFA-kupa első selejtezőkörének visszavágóján olyan játékost szerepeltetett, aki nem volt rajta a csapatlistán. A bolgár klub adminisztrációs hiba miatt végül „csak” pénzbüntetést kapott…

 

A dvsc.hu tájékoztatása szerint a bolgár Liteksz Lovecs egyik labdarúgója 2007-ben úgy lépett pályára UEFA-kupa-selejtezőn, hogy nem nevezték. A klub azonban csak pénzbüntetést kapott.

2007. augusztus 2-án a Liteksz az UEFA-kupa első selejtezőkörének visszavágóján a máltai Sliema Wandererst fogadta. A találkozót meg is nyerte 4–0-ra, a bolgárok egyik labdarúgója azonban úgy lépett pályára, hogy nem szerepelt a csapatlistán, vagyis jogosulatlanul játszott.

A DVSC úgy tudja, hogy ez a labdarúgó Ivelin Popov volt, aki ráadásul gólt is szerzett a mérkőzésen.

A máltaiak megóvták a találkozót, az UEFA határozata alapján azonban maradt a pályán elért eredmény, a Liteksz Lovecs pedig adminisztrációs hiányosságok miatt háromezer euró pénzbírságot kapott.

SZIMA GÁBOR VÉLEMÉNYE
Szima Gábor a Nemzeti Sportnak elmondta, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi szabályzatának 41. paragrafusában bíznak, ami alapján kizárásnál enyhébb büntetést is kiszabhat az UEFA.

Mint ismert, a pályán nyújtott teljesítmény alapján a Liteksz Lovecs elleni kettős győzelemmel a DVSC az Európa-liga főtáblájára jutott, ám a bolgárok elleni visszavágón  Máté Péter jogosulatlanul lépett pályára a 90. percben.

Amikor ugyanis a Debrecen megnyerte a bajnokságot, a klubvezetőség elküldte a nevezési listát a Bajnokok Ligája-selejtezőre az európai szövetségnek, ezen még szerepelt a sérüléséből lábadozó Máté Péter neve. Amikor azonban a DVSC-TEVA kiesett a legrangosabb sorozatból, és az Európa-liga selejtezőjébe nyert besorolást, akkor az UEFA felajánlotta, hogy változtathat a kereten. A Loki élt a lehetőséggel, és ismét leadott egy listát, amelyen viszont nem volt rajta Máté Péter neve.

Az UEFA vizsgálatot indított az ügyben, és a bolgár csapat is benyújtotta óvását, így veszélybe került a magyar bajnok főtáblás szereplése az Európa-ligában.

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
2 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
3 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
5 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
6 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
18 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
19 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
20 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
20 órája