A DVSC az UEFA-szabályzat 41. paragrafusában bízhat

2010.08.28. 23:40
null
Szima Gábor bízik az UEFA jóindulatában (Fotó: NS-archív)
Nehezen csillapodnak a kedélyek Debrecenben a pénteki sokk után. Ahogy arról ma már beszámoltunk, a bolgárok Máté Péter jogosulatlan szereplése miatt megóvták a DVSC elleni csütörtöki El-mérkőzést, a hajdúsági klubelnöke, Szima Gábor a Nemzeti Sportnak ugyanakkor elmondta, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi szabályzatának 41. paragrafusában bíznak, ami alapján kizárásnál enyhébb büntetést is kiszabhat az UEFA. A sportvezető ugyanakkor leszögezte: a játékosok  mindenképp megkapják a továbbjutásért járó prémiumot.

„Ami történt, megtörtént, ezen már változtatni nem tudunk – kezdte a Máté Péter-ügyre reagálva a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát Szima Gábor, a DVSC elnöke. – Péntek délután az UEFA kérésre elküldtük az üggyel kapcsolatos álláspontunkat."

„Olyan esetről van szó, amelyben adminisztrációs hiba folytán játékjogosultsággal rendelkező, de be nem nevezett labdarúgó lépett pályára, hiszen Máté Péter nem volt eltiltva, így ez az eset nem ugyanolyan megítélés alá esik, mint a győriek mérkőzése volt a kazah Atirau ellen. Az alatt a néhány perc alatt Máté Péter játéka nem befolyásolta döntően a továbbjutást. Az UEFA fegyelmi szabályzatának 41. paragrafusa kimondja, hogy ha a játékos döntően nem befolyásolja a mérkőzés végeredményét, kiszabható enyhébb büntetés is, mint a mérkőzés eredményének megváltoztatása. A továbbjutásért járó prémiumot az UEFA döntésétől függetlenül megkapják a játékosok" – fogalmazott a sportvezető.

Az adminisztrációs hiba kapcsán a házon belüli megoldásról is beszélt az elnök.

„Néhány szélsőségesen gondolkodó szurkoló azt szeretné, ha fejek hullanának a DVSC-nél. Természetesen az ügynek lesz következménye, de ilyen szankciót ne várjanak tőlünk" – mondta Szima, aki klubja hivatalos honlapjának azt is elárulta, a pénteki események jelentősen befolyásolták a csapat felkészülését a holnapi Videoton elleni rangadóra, de bízik benne, hogy a szurkolók segítségével a játékosok túlteszik magukat a megrázkódtatáson, és százszázalékosan a mérkőzésre tudnak koncentrálni.

 

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
2 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33

Robotfűnyírón érkező labda, fellökött labdaszedő – a Csepel–DVSC MK-meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 18:37