A DVTK-ra volt Fradi-kapus, az FTC-re a korábbi edzőpartner vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.23. 13:44
Máltai ellenfelet kapott a DVTK a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A Birkirkara együttesének kapusa a korábban az FTC-ben is megforduló Justin Haber. A Ferencváros a Sliema Wanderersszel csap össze, amelyet négy évvel ezelőtt egy máltai edzőtáborozás során 1–0-ra legyőzött. A Fradi az első fordulóból való továbbjutása esetén a horvát Rijekát, a DVTK a Veris Chisinau (moldovai)–Liteksz (bolgár) párharc győztesét kapja a második fordulóban, amelyben a Győri ETO ellenfele a svéd Göteborg és a luxemburgi Fola Esch párharcának győztese lesz.  

640
640
Justin Haber a Ferencvárosban és a Ferencváros ellen is védett, most a Diósgyőr ellen léphet pályára (fotó: Action Images)
640
640


HABERÉK VÁRNAK A DVTK-RA

A Birkirkara együttese az előző szezont a második helyen zárta a máltai bajnokságban, egy ponttal maradt le az FC Valletta mögött. A csapatot 1950-ben alapították, és fél évszázadot kellett várnia rá, hogy megszerezze első bajnoki címét: 2000 után 2006-ban, 2010-ben és 2013-ban is az első helyen végzett.

TELJESÜLT SZIVICS KÍVÁNSÁGA
„Hát akkor ez bejött, a kívánságlistánk első helyén szereplő csapatot kaptuk – mondta a sorsolás után az Észak-Magyarországnak a DVTK vezetőedzője, Tomiszlav Szivics. – Persze azért most nem lesz örömünnep, hiszen ebben a mezőnyben bárki ellen, két meccsen keményen meg kell harcolni a továbbjutásért. Most megkezdhetjük az információgyűjtést az ellenfelünkről, annak érdekében, hogy minél nagyobb esélyünk legyen rá, hogy az Európa-liga második fordulójában is érdekeltek legyünk.”

A Birkirkara 1997-ben mutatkozott be a nemzetközi porondon, ám a Spartak Trnavától kettős vereséget szenvedett. A máltaiak amúgy sem villogtak eddig a nemzetközi porondon, mindössze két olyan alkalom volt, amikor kiejtették aktuális ellenfelüket.

Az együttes először 2001-ben élt túl egy kört, akkor a grúz Lokomotiv Tbiliszit győzte le idegenben lőtt góloknak köszönhetően az UEFA-kupa selejtezőjében. 2010-ben a máltaiak az andorrai FC Santa Colomát búcsúztatták 7–3-mal, igaz, a visszavágót az UEFA igazolta nekik 3–0-s gólkülönbséggel.

SZAVAZÁS

Ön szerint továbbjut a DVTK?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Birkirkara a 2003–2004-es szezonban már összefutott magyar ellenféllel, a Ferencvárossal: a mieink Máltán 5–0-ra nyertek, Rósa Dénes és Alekszandar Jovics duplázott, az ötödik gól Gera Zoltán nevéhez fűződik. A visszavágón viszont megszenvedett a magyar csapat, Dragóner Attila csak a 90. percben szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját.

Aki összeköti a tizenegy évvel ezelőtti Birkirkarát a maival, Justin Haber. A rutinos kapus 2002 és 2005 között, valamint 2013 óta szolgálja a máltai együttest, közben megjárta a Ferencvárost is. Haber alapembernek számít a csapatban, az előző szezonban mind a 32 bajnokin ő védett.

A Birkirkara keretében több légiós is található, akik húzóemberei a csapatnak. Ez különösen igaz a brazil Jhonnattannra, aki 28 meccsen 21-szer talált be, de a nigériai Shola Shodiya is tizennégy alkalommal volt eredményes. Az edző Paul Zammit, aki kisebb megszakítással 2009 óta irányítja a csapatot.

Ha sikerrel veszi a Diósgyőr az első fordulót, a másodikban a bolgár Liteksz Loveccsel vagy a moldovai Veris Chisinauval csaphat össze.

Kádár szerint a DVTK megkapta a legjobbat. Lipták a Göteborgot várja


A LEGSIKERESEBB MÁLTAI CSAPATTAL TALÁLKOZIK A FRADI

SZAVAZÁS

Ön szerint továbbjut a Ferencváros?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Ferencváros ellenfele, az 1909-ben megalapított Sliema Wanderers a Földközi-tengeren található szigetország legsikeresebb klubja 26 bajnoki címmel, de 2005 óta hiába vár a sikerre a máltai Premier League-ben. A legutóbbi szezont az ötödik helyen zárta a Valletta, a Birkirkara, a Hibernians és a Mosta mögött, az Európa-ligában a máltai kupadöntő veszteseként indul (a Vallettától kapott ki).

A kék-fehér klub csapatát az előző idényben az olasz Alfonso Greco irányította vezetőedzőként, a keretében olasz, argentin és bosnyák légiós is szerepelt, legjobb gólszerzője a nigériai Stanley Ohawuchi volt 19 góllal – a bajnoki góllövőlista 3. helyén végzett.

A csapathoz a napokban hazaszerződött Michael Mifsud, a máltai futball legendás alakja, aki 103-szor szerepelt a válogatottban, s egy évtizede a Kaiserslauternt erősítette, valamint később az angol Coventryben és a Barnsleyban is megfordult, legutóbb Melbourne-ben játszott.


Június elején vad hírek láttak napvilágot, ezek szerint Paul Ince lesz a csapat vezetőedzője, és odaszerződik két francia kiválóság, William Gallas, illetve Mikaël Silvestre is, de ezeket a klub elnöke cáfolta. Azt viszont megerősítette, hogy tehetős befektetőjelöltekkel tárgyal, akik segítségével nagynevű játékosok érkezhetnek, és a Sliema újra méltó lesz régi híréhez.

DOLL: EGYETLEN CSAPAT SEM AJÁNDÉK
„A legfontosabb mindenki számára, hogy újra érdekeltek vagyunk az Európa-ligában – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak. – Egy ilyen sorsolásnál nem lehet egy csapatra sem ajándékként tekinteni. Tisztában vagyunk vele, hogy a máltaiak is már évek óta játsszák a focit, tehát nem lesz könnyű dolgunk, de úgy érzem, hogy jó párharc vár ránk. Van még tíz napunk arra, hogy maximálisan felkészüljünk a találkozóra.”

A Sliema (amelynek stadionja a Ta’Qali nemzeti aréna mintegy 18 ezres lelátójával) tavaly hároméves szünet után tért vissza az európai kupaporondra, az El-selejtező első körében 1–2-es összesítéssel maradt alul az azeri Kszazar Lenkorannal szemben. A csapat 1998-ban az Intertotó-kupában a Diósgyőrrel találkozott, a magyar klub 5–2-es összesítéssel jutott tovább a párharcból.

A Fradi számára nem teljesen ismeretlen a Sliema, négy éve a máltai edzőtáborában találkozott a Wanderersszel, és Ferenczi István góljával nehéz mérkőzésen 1–0-ra legyőzte. Az FTC akkor a Haber (Hermány) – Csizmadia, Dragóner, Balog (Joaquín), Alcántara – Rósa, Adnan (Lipcsei), Tóth (Fitos) – Shaw (Kulcsár) – Ferenczi, Mamic (Yang) összeállításban játszott, azaz abból a csapatból már senki sincs a zöld-fehérek keretében, mint ahogy Craig Short vezetőedző is messze jár már…

A Diósgyőr hazai pályán, vagyis Debrecenben kezd, a Ferencváros pedig idegenben. Az odavágóra július 3-án, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. A Fradi a visszavágón Puskás-stadionban fogadja majd a Sliemát.

Az FTC a továbbjutása esetén a horvát Rijekával találkozik. A kikötővárosi csapat a tavasszal harmadszor nyerte meg a Horvát Kupát, a bajnokságban második lett a Dinamo Zagreb mögött. A klub az előző szezonban az Európa-liga csoportkörében szerepelt, a Lyon, a Betis és a Guimaraes ellen négy döntetlen (a Betisszel oda-vissza) mellett két vereséget jegyzett, s negyedik lett.

SVÉD NAGYÁGYÚ VAGY LUXEMBURGI F1-CSAPATTULAJDONOS JÖHET GYŐRBE

HORVÁTH FERENC ISMERI A LEHETSÉGES ELLENFELET

„Van némi tapasztalatom velük, hiszen játékosként a Ferencvárossal pályára léptem a Göteborg ellen. – mondta Horváth Ferenc az eto.hu-nak. – Nem kellett sokat izgulnunk, hiszen mindjárt az első párharcban eldőlt a sorsunk. Az első gondolatom az volt, amikor megláttam, hogy kihúzták a svédeket, hogy de jó, hogy nem jégkorongoznunk kell, abban biztos nem lenne sok esélyünk. Persze most sem mi vagyunk a favoritok, de abban mindenki biztos lehet, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy továbbjussunk a harmadik körbe. Az nyilvánvaló, hogy a svéd foci a magyar előtt van, és az is előny lehet számukra, hogy júliustól folyamatosan tétmérkőzéseket játszanak - előbb a bajnokságban és párhuzamosan az Európa-liga első fordulójában. Remélem lesz lehetőség, hogy megnézzük őket, mint ahogyan már találkoztunk velük, és ők is jelezték, hogy megnéznék az ETO-t egy edzőmérkőzésen. Összességében azt mondom, hogy amilyen kalapba kerültünk járhattunk volna jobban is, de akár nehezebb ellenfelet is kaphattunk volna. Természetesen amíg nem ért véget a párharc, addig a luxemburgi csapatról sem feledkezhetünk meg, de azt gondolom nagy meglepetés lenne, ha ők jutnának tovább, így a leendő ellenfél feltérképezésénél az energiánkat inkább az IFK-ra kell fordítani.”

Az első fordulóban erőnyerő Győri ETO csak később tudja meg, hogy Svédországba vagy Luxemburgba kell utaznia, a sorsoláson ugyanis a Göteborg és a Fola Esch párharcának győztesét kapta meg.

A Göteborg neve csenghet ismerősen, a kék-fehérek a kilencvenes években Svédország első számú csapatának számítottak, 18 bajnoki címükből hatot 1990 és 1996 között nyertek meg, s ott voltak a Bajnokok Ligája első évének csoportkörében, amelybe csak nyolc csapat jutott be, s a Porto, PSV párost megelőzve másodikként zártak a Milan mögött. A sikerszéria azonban a múlté, az IFK 1996 óta csak egy bajnoki címet gyűjtött be, még 2007-ben, igaz, 2013 tavaszán megszerezte a nemzeti kupát.

A legutóbbi (tavaszi–őszi rendszerű) bajnokságot a 3. helyen zárták, a mostaniban 12 forduló után a 6. helyen állnak. Legveszélyesebb játékosuk a dán Lasse Vibe.

A Gamla Ullevi Stadion világhírű elődje helyére épült, 2009-ben nyílt meg, 18 800 fő befogadására képes.

A luxemburgi Fola Esch a Formula–1-es Lotus-istállót birtokló Gerard Lopez tulajdonában van, a luxemburgi milliárdos tizenévesen ebben a klubban játszott, most pedig az igazgatója. A Fola Esch hatszoros luxemburgi bajnok, legutóbb a 2012–2013-as idényt zárta az első helyen, a legutóbbi szezonban két ponttal a Dudelange mögött második lett.

Az előző idényben a BL-selejtező második körében a Dinamo Zagreb 6–0-s összesítéssel ejtette ki. Keretében spanyol, francia, német, belga, portugál és marokkói légiós is van.

EURÓPA-LIGA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, A PÁROSÍTÁSOK
DIÓSGYŐRI VTK–Birkirkara (máltai)
Sliema Wanderers (máltai)–FERENCVÁROS
FC Tiraspol (moldovai)–Inter Baki (azeri)
Hibernians (máltai)–Spartak Trnava (szlovák)
Sant Julia (andorrai)–FK Csukaricski (szerb)
Cselik (montenegrói)–NK Koper (szlovén),)
Szioni Bolniszi (grúz)–Flamurtari (albán)
FK Turnovo (macedón)–Csihura Szacshere (grúz)
Sirak (örmény)–Sahtyor Karagandi (kazah)
College Europa (gibraltári)–FC Vaduz (liechtensteini)
Gabala (azeri)–Siroki Brijeg (bosnyák)
Veris Chisinau (moldovai)–Liteksz (bolgár)
UE Santa Coloma (andorrai)–Metalurg Szkopje (macedón)
Kajrat Almati (kazah)–FK Kukësi (albán)
Folgore (San Marinó-i)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Mika Astarak (örmény)–RNK Split (horvát)
Botev Plovdiv (bolgár)–Libertas (San Marinó-i)
Lovcsen (montenegrói)–Zeljeznicar (bosnyák)
Shkendija (macedón)–Zimbru (moldovai)
Pjunyik (örmény)–FK Asztana (kazah)
Rudar (szlovén)–KF Laci (albán)
Differdange (luxemburgi)–Atlantas Klaipeda (litván)
VPS (finn)–Brommapojkarna (svéd)
B36 Tórshavn (feröeri)–Linfield (északír)
Fram Reykjavík (izlandi)–Nömme Kalju (észt)
Rosenborg (norvég)–FK Jelgava (lett)
Derry City (ír)–Aberystwyth Town (walesi)
Aberdeen (skót)–Daugava Riga (lett)
Santos Tartu (észt)–Tromsö (norvég)
Crusaders (északír)–Ekranas (litván)
Stjarnan (izlandi)–Bangor City (walesi)
Jeunesse Esch (luxemburgi)–Dundalk (ír)
MyPa-47 (finn)–IF Fuglafjördur (feröeri)
Hafnarfjördur (izlandi)–Glenavon (északír)
Kalev Sillamäe (észt)–Honka (finn)
Banga Gargzdai (litván)–Sligo Rovers (ír)
Vikingur (feröeri)–Daugava Daugavpils (lett)
IFK Göteborg (svéd)–Fola Esch (luxemburgi)
Haugesund (norvég)–Broughton (walesi)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik