A DVSC nem volt puha, de kikapott

Vágólapra másolva!
2010.09.30. 18:50
null
Küzdelmes meccsen kikapott a Debrecen (Fotó: Balázs Bence)
A DVSC második Európa-liga-csoportmérkőzésén Genovában 1–0-s vereséget szenvedett a Koman Vladimirral felálló Sampdoriától. A magyar bajnok nem játszott alárendelt szerepet, de Giampaolo Pazzini 11-esből szerzett góljára nem tudott válaszolni, így két meccs után továbbra is pont nélkül áll az I-csoportban.  

A helyi sajtó úgy jellemezte a DVSC genovai vendégjátékát, hogy a „legpuhább” meccs következik az El-ben a Sampdoria számára. Az első néhány perc ezt nem igazolta (a folytatás sem): a debreceniek nem kezdtek megilletődötten, igaz, nem sokat birtokolták a labdát.

Tíz perc elteltével mindegyik csapat eljutott az ellenfél kapujáig. Cassano beadását a kivetődő Malinauskas fogta, míg a másik oldalon előbb Szakály Péter, majd Kiss Zoltán próbálkozott távolról, de egyik kísérlet sem volt igazán veszélyes.

A 18. percben helyzet nélkül szerzett vezetést a Samp: Laczkó Zsolt a tizenhatoson belül megfogta Giampaolo Pazzinit (igaz, az olasz is fogta a magyar játékost), a megadható büntetőt a sértett a kapu bal oldalába lőtte a jobbra vetődő Malinauskas mellett. (1–0)

A játék képe a folytatásban annyit változott, hogy a Debrecen egyre többet birtokolta a labdát, és nem adta fel a támadás lehetőségét sem. Fabrizio Cacciatore kis híján a saját kapujába talált egy rosszul sikerült felszabadításból, majd Nagy Zoltán lőtt 18 méterről a kapu fölé.

Hosszú idő után az első értékelhető Sampdoria-helyzet Koman Vladimir nevéhez fűződött, de a középpályás jobb oldali lövését könnyedén hárította a DVSC litván kapusa.

A csoport másik mérkőzésén eközben Dzsudzsák Balázs tizenegyesből szerzett góljával megszerezte a vezetést a PSV a Metaliszt Harkiv vendégeként (a hollandok emberelőnybe is kerültek), a 30. percben pedig már 2–0-ra vezettek a látogatók!

A magyar bajnok az első félidőben egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a nagyon kényelmesen futballozó Sampdoria ellen, de a hazaiaknak egyetlen hiba elég volt ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést. A DVSC a szünet előtt kis híján egyenlített: Czvitkovics 18 méterről a jobb oldalról lőtt, kísérletét Curci ujjheggyel szögletre tolta, más kérdés, hogy a cseh Libor Kovarík játékvezető nem vette észre az olasz kapus bravúrját, ugyanis kirúgást ítélt…

A második játékrész úgy kezdődött, ahogyan az első befejeződött – debreceni helyzettel. Yannick hagyta ott a védőjét a bal oldalon, éles szögből lőtt, de Curci zárta a szöget. 

Az 53. percben a Sampdoria veszélyeztetett, Pazzini bal oldali szögletből fejelt a kapu fölé, valamivel később pedig Antonio Cassano nyolc méterről leadott lövését hárította nagyot vetődve Malinauskas. Az olasz klasszisnak ez volt az első említést érdemlő villanása, míg a debreceni kapusnak először volt szüksége bravúrra.

Érdekesség, hogy a meccs előtt a DVSC hivatalos honlapján a csapat szurkolói szavazhattak az esti mérkőzésre, és az olvasók 48 százaléka a „nagyon elvernek minket” opciót jelölte be, vagyis az olasz sajtóhoz hasonlóan a Loki drukkerei sem igazán bíztak a gárdában. 

A Debrecen azonban nem igazolta a várakozásokat, a Bernáth Zoltán, Máté Péter és Komlósi Ádám hiányában korábban sohasem látott összeállításban felálló védelem Malinauskas kapussal kiegészülve jól blokkolta a hazai akciókat, míg elöl több veszélyes lövésre is futotta a Loki erejéből.  

A 67. percben Kiss Zoltán 20 méterről lőtt nem sokkal a jobb alsó sarok mellé, majd Czvitkovics tízméteres lövését védte a kiváló formában lévő Curci. Ez utóbbi helyzet volt a meccs legnagyobb vendéglehetősége.   

A Sampdoriában kezdőként pályára lépő Komant a 80. percben le kellett cserélni, miután görcsöt kapott. A magyar válogatott középpályása jó teljesítményt nyújtott, több használható labdát adott társainak és volt egy lövése is, ami eltalálta a kaput.

A hajrában a Sampdoria támadott többet, Pazzini térdéről fölé pattant a labda, Cassanónak pedig volt egy látványos sarkazása, de Malinauskas rajta volt a labdán. 

Az eredmény már nem változott, 1–0-ra győzött a Sampdoria, ám a DVSC nem vallott szégyent genovai vendégjátékán. Ezt alátámasztja a kapura lövési statisztika is: a vendégek tízszer próbálkoztak, amiből három találta el a kaput, míg a Samp ugyancsak háromszor találta el a kaput, hét kísérletből.

A csoport másik meccsén 2–0-ra győzött a PSV. 

PAZZINI GYŐZTES BÜNTETŐJE
 

 

 AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sampdoria21102–1+1 4
2. PSV21103–1+2 4
3. Metaliszt Harkiv21015–2+3 3
4. Debrecen20020–6–6 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik