A Craiova ereje a szurkolókban rejlik; kőkemény máltaiak – ők várnak kupacsapatainkra

BERECZKI ATTILA, BORBOLA BENCE, BOROS MIKLÓS, SOMOGYI ZSOLTBERECZKI ATTILA, BORBOLA BENCE, BOROS MIKLÓS, SOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.07.21. 10:40
null
A 25-szörös máltai bajnok kellemetlen ellenfele lehet a Fradinak (Fotó: maltafootball.com)
A magyar kupacsapatok jól kezdtek a nemzetközi porondon, hiszen a Ferencváros a Bajnokok Ligájában, a Debrecen, a Honvéd és a Fehérvár az Európa-ligában jutott tovább a selejtezők második fordulójába, melynek első mérkőzéseit a jövő héten rendezik. Most megnéztük, milyen ellenfelekkel kell megmérkőzniük a magyar együtteseknek.


KŐKEMÉNY MÁLTAIAK – A VALLETTA FC VÁR A FRADIRA

A Ferencváros szerdán hazai pályán fogadja a máltai bajnok Valletta FC-t. Érdekesség, a visszavágót nem egy hétre rá, hanem július 30-án, kedden rendezik – Máltán műfüves pálya vár a zöld-fehérekre. Szerhij Rebrov máris kiemelt néhány fontos részletet a párharc kapcsán. A máltai kemény csapat, az első selejtezőkör két összecsapásán nem kevesebb, mint tizenkét sárga lapot gyűjtött össze, kettőt-kettőt a védő Steve Borg, valamint a támadó Nicholas Pulis, akik így a budapesti mérkőzést eltiltás miatt biztosan kihagyják.

A Valletta nem sportszerűtlen, de rendkívül kellemetlen csapat, minden párharcnál „odaszúrnak” a játékosai, erre mentálisan is külön fel kell majd készülni.

A torinói „bikák” (Fotó: AFP)
A torinói „bikák” (Fotó: AFP)


FÚJTATÓ BIKA – A TORINO JÖN DEBRECENBE

Bár a sorsolás pillanatában úgy tűnt, hogy az AS Roma lesz a DVSC–Kukësi párharc továbbjutójának ellenfele, időközben az AC Milan visszalépése miatt a „farkasok” felkerültek az Európa-liga főtáblájára, helyükre az Torino FC lépett előre. A hétszeres olasz bajnok híres gránátvörös mezéről, a múlt század negyvenes éveinek legendás csapatáról, a sorozatban öt scudettót szerző „Grande Torinóról”, melynek repülőgépe 1949. május 4-én lezuhant, a szerencsétlenségben minden gépen utazó játékos életét vesztette. A Bika becenéven is emlegetett klub legnagyobb nemzetközi sikere az 1991–1992-es idényben játszott UEFA-kupa-döntő.

Legutóbb a 2014–2015-ös évadban szerepelt az európai kupaporondon, akkor az Európa-liga nyolcaddöntőjében a Zenit Szentpétervár állította meg. A 2018–2019-es bajnokságot a hetedik helyen zárta a DVSC leendő ellenfele, amelynek legértékesebb játékosa Andrea Belotti. A 22-szeres olasz válogatott csatár értéke a transfermarkt.de portál szerint 35 millió euró. Érdemes még odafigyelni az ugyancsak olasz válogatott Simone Zazára és a kapus Salvatore Sirigura, illetve a spanyol Iago Falquéra vagy éppen az argentin Cristian Ansaldira.

A Vaduz játékosai így ünnepelték a Breidablik elleni továbbjutást (Fotó: Facebook/ FC Vaduz)
A Vaduz játékosai így ünnepelték a Breidablik elleni továbbjutást (Fotó: Facebook/ FC Vaduz)


KISCSAPAT, NAGY TAPASZTALATTAL – A FEHÉRVÁR ELLENFELE

Irány Liechtenstein! Amikor a Fehérvár FC mérkőzése véget ért a montenegrói Zeta ellen, már tudni lehetett: a Vaduz lesz a piros-kékek következő ellenfele. És Marko Nikolics, a Fehérvár vezetőedzője a találkozót követő sajtótájékoztatón már utalt is rá, nagyon oda kell figyelni a miniállam csapatára, amely az izlandi Breidablik ellen vívta ki a továbbjutást.

Nézzük, milyen csapat vár a Vidire, milyen játékosok ellen kell harcolni a harmadik körbe kerülésért! A játékosok piaci értékét felbecsülő honlap szerint Yannick Shmid és Dominik Schwizer a két legértékesebb játékos. Előbbi svájci védő, korábban tagja volt hazája U20-as válogatottjának, a Luzern nevelése, utóbbi szintén svájci, a Thun játékosa volt. Három volt osztrák válogatott a bécsi Rapid és a német Kaiserslautern korábbi játékosa, Christopher Drazan, aki a St. Pölten és a Lustenau érintésével került Vaduzba. Tunahan Cicek a St. Gallen és a Neuchatel Xamax játékosa is volt, van tapasztalata a svájci első osztályból. Mohamed Coulibaly szenegáli légiós, tíz meccset játszott a Grasshoppersben, utána Angliába igazolt, a Bournemouth és a Coventry City is alkalmazta, majd a Racing Santanderben ötvenkilenc spanyol bajnokin kilenc gólt szerzett – igaz, a harmadik osztályban. Sandro Wiser volt a Basel, a Hoffenheim és a Thun futballistája, ötvenegyszer szerepelt a liechtensteini válogatottban. A szerb Milan Gajics a Luzern, az FC Zürich játékosa volt, majd négy idényen át a Young Boysé, amelynek színeiben a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is szóhoz jutott. A benini Jodel Dossout a RB Salzburg szerződtette, igaz, nem lépett pályára, három évig a Lustenau légiósa volt, 29-szer játszott hazája válogatottjában.

A Vaduz a svájci második osztályban szerepel. Legutóbb a tízcsapatos mezőnyben a hatodik lett, 42 pontot gyűjtve: héttel megelőzte a tizedik helyezett kiesőt, viszont 37 ponttal lemaradt a bajnok Servette mögött – na de mennyit ér mindez a nemzetközi piacon? A csapat két szoros meccset vívott izlandi ellenfelével, s az idegenben elért gól nélküli döntetlent követően a Rheinpark Stadionban viszonylag simán győzött: Mohamed Coulibaly és Dominik Schwizer góljával eldöntötte a továbbjutás kérdését, a 93. percben született Breidablik-gól már nemigen számított.

Összegezve a statisztikán túlmutató esélyeket: a Fehérvár FC jobb, erősebb csapat, mint következő ellenfele. A tavalyi csoportkör után a nemzetközi kupamérkőzéseket tekintve lényegesen tapasztaltabbnak számít, ezért a párharc esélyese. Ugyanakkor egy évvel ezelőtt egy másik kis ország, Luxemburg volt a csapat úti célja, és a Dudelange ellen a Mol Fehérvár FC mindkét meccsen nagyon megszenvedett a továbbjutásért. Az idegenben elért 1–1 után Felcsúton 2–1-re nyert, váratlanul szorosan alakult a párharc – és ez az emlék kellően élénk ahhoz, hogy a magyar csapat játékosai bárkit is lebecsüljenek.

A Craiova-tábor (Fotó: AFP)
A Craiova-tábor (Fotó: AFP)


AZ ÚJRAALAPÍTOTT CRAIOVA VÁR A HONVÉDRA


Ez az Universitatea nem az az 1948-ban alapított Universitatea Craiova, amely 1975 és 1995 között négy bajnoki címet és hat Román Kupát nyert, valamint 1983-ban első romániai futballcsapatként elődöntőig jutott egy nemzetközi kupasorozatban, az UEFA-kupában. Hanem csak a „klónja”. Így becézi a román szurkolói szleng azokat a klubokat, amelyeket a közelmúltban (leginkább az elmúlt tíz évben) hoztak létre nagy múltú, de az 1990-es rendszerváltás után versenyképtelennek bizonyult, megszűnt vagy csődbe ment egyesületek nevét, stadionját, szurkolótáborát újrahasznosítva.

Az Universitatea ráadásul nem gazdasági vagy futballszakmai okokból tűnt el 2011-ben a román labdarúgás térképéről, hanem bukaresti szövetség (FRF) zárta ki tagjai közül, mert tulajdonosa, Adrian Mititelu polgári pert indított a kirúgott edző, Victor Piturca elleni pénzügyi vitáinak rendezésére.

Az FRF ezt követően, saját szabályait is áthágva, méltányosságra hivatkozva, egyből a másodosztályban ajánlott fel egy helyet Craiova városának, és a klub újraalapítására egyszerre két jelentkező is akadt. Egyrészt maga Mititelu, aki létrehozta a FC Universitatea Craiovát, másrészt a városvezetés, amely CS Universitatea Craiova 1948 néven alapított csapatot.

Mivel Mititelut a FRF persona non gratának (nemkívánatos személynek) nyilvánította, a CSU Craiova kapta meg a Liga 2-es helyet, amely 2014-ben fel is jutott az első osztályba. Az FC Universitatea pedig a Liga 3-ban szerepel, ám azóta mindkét csapat hiába perelt a négyszeres bajnok (főként szellemi, elsősorban a trófeákat jelentő) örökségéért, a bíróság egyiknek sem ítélte oda. A CSU legalább annyit elért, hogy ettől a szezontól kezdve Universitatea Craiova néven szerepelhet a Liga 1-ben és az Európa Ligában.

A „klón” ugyan a csapatba egyre több pénzt fektető Mihai Rotaru üzletembernek köszönhetően egyből meghatározó tényező lett a Liga 1-ben, az elmúlt öt évben csak egyszer végzett az ötödiknél rosszabb helyen. A legnagyobb előrelépést a 2017-ben érkezett olasz edzőnek, Devis Mangiának köszönhette, akivel 2018-ban megnyerte a Román Kupát. Az előző szezonban már a bajnoki címre hajtott a csapat, de a rájátszás elején leszakadt a CFR–FCSB kettőstől, és amikor a kupa elődöntőjében is kikapott a Viitorultól, Rotaru öt fordulóval a szezon vége előtt menesztette Mangiát.

A Liga 1 egyik legjobb taktikusának tartott olasz azonban jóval kevésbé volt ludas a kudarcban, mint maga Rotaru, aki csak a pénzügyi hasznot nézte. A kupagyőzelem után fél éven belül eladta három legjobb támadóját, a brazil Gustavo Vagenin 800 ezer euróért ment a kínai másodosztályú Liaoninghez, a román válogatott Alexandru Baluta 2,65 millióért a Slavia Prágához, Alexandru Mitrita pedig nyolc millióért a New York Cityhez. Helyükre pedig nem jött komoly pótlás, leszámítva a 19 mérkőzésen 13 gólt szerző bosnyák Elvir Koljicsot, aki azonban március óta sérült, és augusztus végére várható csak a visszatérése. A legnagyobb melléfogásnak a medgyesi Gaz Metantól télen elhozott portugál erőcsatár Carlos Fortes tűnik, aki tavasszal gólképtelen maradt, és csak csütörtökön, a Szabail elleni visszavágó utolsó percében törte meg a jeget. Nem véletlen, hogy az új idény három meccsén még egyetlen craiovai játékos sem szerzett egynél több gólt.

Mangia utóda a 46 éves Corneliu Papura lett, aki korábban Rotaru szakmai tanácsadója volt, edzőként pedig csak az utánpótlásban dolgozott. A szurkolók még a győztes meccsek után távozását követelik, mert a tulajdonos bábjának tartják, ráadásul a múlt szezon végén 2 győzelem, 4 döntetlen volt a mérlege, amivel a dobogóról is lecsúszott. Júliusban ugyan mindhárom meccsét megnyerte 3-2-re, ebből kettőt az utolsó percben, ám a Szabail és a Liga 1 abszolút újonca, az Academica Clinceni ellen beszedett hat gól nem éppen acélos védelmet mutat. Igaz, a tavaly remekül védő olasz kapus, Mirko Pigliacelli sem remekelt eddig a júliusi meccseken.

Márpedig Mangia idején a Craiova védelme, elsősorban a román futballtól teljesen idegen három védős rendszer miatt, rendre zavarba tudta hozni az ellenfeleket. Nem véletlen, hogy a Craiova szinte összes belső védője légiós (köztük a két éve a Puskás Akadémiától igazolt horvát Renato Kelic), akik már ismerték az olasz edző 3-4-3-as rendszerét. Papura viszont átállt a 4-3-3-ra, amivel nemcsak a védekezést gyengítette, hanem a támadásokban nagyon erős szárnyvédő, a válogatott Nicusor Bancu hatékonyságát is erősen korlátozza balhátvédbe rendelésével. A Bancuhoz nagyon hasonló profilú, három éves csehországi (Sparta és Jablonec) után hazatért Bogdan Vatajelu játszik előtte szélsőt, pedig a két játékos megcserélése jobb megoldásnak tűnik.

A Craiova legerősebb csapatrésze egyelőre a középpálya. Alexandru Mateiu és az U21-es Európa-bajnokságon elődöntős román csapatban alapember Alexandru Cicaldau támadásban és védekezésben egyaránt rendkívül hasznos játékos, és melléjük jött a nyár eddigi legjobb fogásának tűnő albán Kamer Qaka. Három nagyon hasonló stílusú box-to-box középpályás játszik így egymás mellett (tartaléknak pedig ott van a Medgyesről igazolt bolgár Antoni Ivanov is), bár Qaka kapura jóval kevésbé veszélyes a távolról remekül lövő társainál. Nagy kérdés viszont, hogy Cicaldau meddig marad Craiován, a Hagi Akadémián nevelkedett 22 éves játékosért ugyanis a hírek szerint egy 5 millió eurós vételi ajánlattal jelentkezett be a belga bajnok Genk.

Hogy Papura milyen futballt is akar játszani csapatával, az egyelőre nem derült ki. A Szabail és a Clinceni ellen is a jóval erősebb kerettel (24,35 millió euróra becsüli a Transfermarkt) rendelkező Craiova próbálta uralni a labdát, ám az azeriek ellen a második félidőben mindkétszer beszorult egy-egy időszakra. A védelem pedig a beadásoknál és pontrúgásoknál rendkívül bizonytalan, nagyon hiányzik ilyenkor a harmadik középhátvéd. Nem véletlen, hogy a klub vezetői belső védőt keresnek: kiszemeltjük a 22 éves Krisztian Dimitrov, a Botev Plovdiv kétszeres bolgár válogatott játékosa. Papurának a védelem gatyába rázása mellett a legfőbb feladata Alexandru Ionita csapatba építése lenne.

A bajnok CFR-től kölcsönkapott, szélsőként és a center mögött is bevethető támadót hiába tartják hatalmas tehetségnek, rendkívül önző játékstílusa miatt Kolozsváron is keveset játszott. Egyelőre új csapatában is csupán 18 percet kapott Azerbajdzsánban, a legutóbbi két mérkőzésre viszont nem is nevezték.

A Craiova ereje jelenleg leginkább szurkolóiban rejlik, az előző szezon 17 ezres átlaga toronymagasan kiemelkedik egy olyan ligában, ahol 3-4 ezer nézővel már az élmezőnybe lehet kerülni. A fanatikus, jó focira és eredményekre éhes drukkerek csak másfél éve kapták vissza a teljesen újjáépített, 30 ezer férőhelyes Ion Oblemenco-stadiont. Két éve a Milan, tavaly pedig a Lipcse megoldhatatlan feladatot jelentett az EL-selejtezőiben, idén viszont úgy látják: a sorsolást esélyt adott nekik egy hosszabb menetelésre.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 24., SZERDA
20.00:
Ferencváros–Valletta FC (máltai)
Budapest, Groupama Aréna

VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 30., KEDD
20.00: Valletta FC (máltai)–Ferencváros
Ta'Qali, Centenary Stadion

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK
18.55: Budapest Honvéd–Universitatea Craiova (román)
Győr, ETO Stadion
20.00: Mol Fehérvár–Vaduz (liechtensteini)
Felcsút, Pancho Aréna
21.00: Torino (olasz)–DVSC
Alessandria, Giuseppe Moccagatta Stadion

VISSZAVÁGÓ – AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK
18.15: Universitatea Craiova (román)–Budapest Honvéd
Craiova, Ion Oblemenco Stadion
18.30: DVSC–Torino (olasz)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
19.00: Vaduz (liechtensteini)–Mol Fehérvár
Vaduz, Rheinpark Stadion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik