A Barcát, a Bayernt és a Poolt is megjárt játékosok várnak a Vidire

Vágólapra másolva!
2012.08.31. 15:47
null
Jeffrén (jobbra) és társai az előző szezonban a Manchester Cityt is búcsúztatták az Európa-ligában (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Videoton a G-csoportba került a portugál Sporting, a svájci FC Basel és a belga Genk társaságában az Európa-liga mai sorsolásán. A csoport messze legértékesebb és papíron legerősebb csapata a lisszaboni alakulat, a svájciak sokat gyengültek a nyáron és a belgák is voltak már jobbak – lássuk a Videoton leendő ellenfeleit!

SPORTING – AZ ELŐZŐ SZEZONBAN A LEGJOBB NÉGYIG MENETELTEK

A legfrissebb emlékei Renato Netónak lehetnek a Sportingról, hiszen a brazil középpályás idén nyáron a lisszaboni klubtól érkezett kölcsönbe a Videotonhoz. Szintén a Sportingtól igazolt Fehérvárra tavaly Marco Caneira, míg Paulo Sousa vezetőedző az 1993–1994-es szezonban volt a klub játékosa.

A lisszaboni zöld-fehérek 18-szor nyerték meg a portugál első osztályú bajnokságot (legutóbb 2001–2002-ben), 15-ször a Portugál Kupát. Az 1963–1964-es idényben KEK-et nyert a klub, a döntőben éppen az MTK-t verte meg (megismételt mérkőzésen), a 2004–2005-ös évadban pedig döntőt játszott az UEFA-kupában.

Az előző szezonban a csalódást jelentő 4. helyen végzett csak a bajnokságban a csapat, amelynek vezetőedzője Sousa korábbi válogatott csapattársa, a 39 éves Sá Pinto. A nemzetközi porondon, egészen pontosan az Európa-ligában viszont az elődöntőig menetelt a csapat, amely a tizenhat között a Manchester Cityt is búcsúztatta, a négy között az Athletic Bilbaóval szemben maradt alul.

A nyáron jelentősen megerősödött a csapat a rosszul sikerült bajnoki idény után. Érkezett a holland válogatott védő, Khalid Boulahrouz Stuttgartból, a horvát válogatott középpályás, Danijel Pranjic a Bayern Münchenből. A 22 éves argentin védő, Marcos Rojóért négymillió eurót fizettek a Szpartak Moszkvának, míg a szintén argentin Valentín Viloáért 3.6 milliót az argentin Racingnak.

A klub összértéke 146 150000 euró, szemben a Videoton 11.3 milliójával. Péntek reggeli állapot szerint a kerethez tartozott még az említettek mellett az amerikai válogatott, korábban a Milanban is játszó Oguchi Onyewu, a bolgár Valeri Bozsinov (ők ketten később távoztak), a volt Barcelona-csatár Jeffrén és az ismertségét a Sevillában megalapozó Diego Capel, a Liverpoolt is megjárt Emiliano Insúa. A Sporting a selejtezőben a dán Horsenst 6–1-es összesítéssel búcsúztatta.

A csapat az ötvenezres Estádio José Alvalade stadionban játssza a mérkőzéseit.

A SPORTING AZ IDEI EL SELEJTEZŐJÉBEN

Playoff-kör

1. meccs: Horsens–Sporting 1-1




2. meccs: Sporting–Horsens 5-0


FC BASEL– STRELLER ÉS FREI JELENTI A RUTINT

Az FC Basel a közelmúltban is találkozott magyar csapatokkal: a 2004–2005-ös UEFA-kupa csoportkörében a Ferencvárost verte meg Budapesten 2–1-re, míg a 2010–2011-es Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében a DVSC-t 2–0-ra és 3–1-re.

A svájci labdarúgásban meghatározó szerepet betöltő klubot 1893-ban alapították, a Basel a gyönyörű St. Jakob Parkban játssza hazai mérkőzéseit. A 15-szörös svájci aranyérmes (országában a harmadik legeredményesebb) bázeli csapat egyik aranykorát éli, hiszen 2002 (és egy 22 éves várakozás) óta már a hetedik elsőségét ünnepelhette meg. A klub színei a kék és a piros – a Basel a „mezadója” az FC Barcelonának, amelyet a svájci klub egykori csapatkapitánya, Joan Gamper alapított meg. A svájci német jelmondat magyarul: „Vörös a szerelmünk, kék az örök hűségünk, Bázel a városunk.”

Az FC Basel a 2011–2012-es szezonban többek között a Manchester United kiejtésével eljutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, ott hazai pályán a Bayern Münchent is megverte (1–0), mielőtt idegenben nagyon kikapott volna (0–7).

A bázeliek nagyon meggyengültek a nyári átigazolási időszakban, és a kolozsvári CFR ellen kiestek a BL rájátszásában – ez nagy kudarc a svájciaknak, és a helyi lapok teljes kiárusítást is elképzelhetőnek tartanak. Elment már a kulcsemberek közül Granit Xhaka (Mönchengladbach), Xherdan Shaqiri (Bayern München) és David Abraham (Getafe), visszavonult Benjamin Huggel és Massimo Colomba, távozott a rutinos játékosok közül Scott Chipperfield. Azért költöttek is a bázeliek: 3.3 millió svájci frankot adtak az egyiptomi csatár Mohamed Szalahért, 4.5-öt a chilei Marcelo Díazért, megszerezték a svájci válogatott David Degent. A vezetőedző a 2009 óta a klubnál dolgozó Heiko Vogel – akinek inog a kispadja, könnyen elképzelhető váltás a csoportkörig.

A csapat legnagyobb értéke a rutinos, szinte „összenőtt" csatárduó, Marco Streller és Alexander Frei, az elefántcsontparti Gilles Yapi Yabo és a sokszoros cseh válogatott Radoslav Kovác. Érdekesség, hogy a keretben dél- (Pak Dzsu Ho) és észak-koreai (Pak Kvang Rjong) játékos is található.

A Basel leggyakrabbana Sommer – Steinhöfer, Sauro, Dragovic, Pak Dzsu Ho – D. Degen, Yapi Yabo, Díaz, Zoua – Streller, A. Frei felállásban játszott eddig a 2012–2013-as szezonban.

A csapat összértékét 38.95 millió euróra becsülik.

A BASEL AZ IDEI BL RÁJÁTSZÁSÁBAN
1. meccs: Basel-Cluj 1-2



2. meccs: Cluj-Basel 1-0



GENK – VOSSENRE FIGYELNI KELL

Az 1923-as alapítású KFC Winterslag és a K Waterschei SV Thor Genk egyesüléseként 1988 létrejött KRC Genk eddig háromszor nyerte meg a belga bajnokságot (az 1998–1999-es, a 2001–2002-es és a 2010–2011-es szezonban), és ugyanennyiszer lett kupagyőztes is (1997–1998, 1999–2000, 2008–2009).

A Genk a hazai mérkőzéseit a 25 ezer férőhelyes Cristal Arenában játssza, ám UEFA-mérkőzéseken „csak” 21 500-an nézhetik a helyszínen az összecsapást.

A legutóbbi kiírás alapszakaszát az ötödik helyen zárták Köteles Lászlóék, a bajnoki rájátszásban azonban a harmadik helyre jöttek fel, így kiharcolva a nemzetközi kupaindulást.

Ha már az európai kupák: a 2011–2012-es idényben a Bajnokok Ligájában indult a csapat, és a Partizant, majd a Maccabi Haifát kiejtve a főtáblára jutott, ahol a Bayer Leverkusen (1–1), a Chelsea (1–1) és a Valencia (0–0) sem tudta bevenni a Cristal Arenát, igaz idegenben még gólt sem szereztek a belgák (0–2, 0–5, illetve 0–7).

A 2012–2013-as Európa-ligát a harmadik selejtezőkörben kezdték Kötelesék, az Aktobét oda-vissza megverték 2–1-re, majd a Luzern ellen 3–2-es (2–0, 1–2) összesítéssel jutottak tovább.

A belga együttes játékoskeretének összértéke 40.75 millió euró a transfermarkt.de internetes oldal szerint.

Az előző szezonban még a Genkben játszott Tőzsér Dániel is, aki a Genoához igazolt, és volt a csapat játékosa a Videoton középpályása, Tóth Balázs is. A belga klubtól több meghatározó játékos is távozott az elmúlt hónapokban, a csapat legértékesebb labdarúgója jelenleg a 23 éves belga válogatott Jelle Vossen, aki az előző bajnoki idényben 20 gólt szerzett.

LUZERN–GENK 2–1 (EL-RÁJÁTSZÁS, 1. MECCS)


A VIDEOTON ELLENFELEINEK ÚTJA A CSOPORTKÖRIG
EURÓPA-LIGA, PLAYOFFKÖR
Sporting–Horsens (dán)5–01–16–1
BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
FC Basel–Flora Tallin (észt)3–02–05–0
3. SELEJTEZŐKÖR
FC Basel–Molde (norvég)1–11–02–1
PLAYOFFKÖR
FC Basel–CFR Cluj (romániai)1–20–11–3
EURÓPA-LIGA, 3. SELEJTEZŐKÖR
KRC Genk–Aktobe (kazahsztáni)2–12–14–2
PLAYOFFKÖR
KRC Genk–FC Luzern (svájci)2–01–23–2
A párharcok eredményeinél az első eredmény minden esetben a hazai összecsapásra vonatkozik, a második az idegenbelire, a harmadik pedig az összesítésbeli eredmény.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik