Európa-liga: megúszná a Sallai-gólt a Topolya

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.10.26. 08:43
null
Sallai Roland megállítására és a Freiburg elleni pontszerzésre készül a Topolya (Fotó: AFP)
Magyaros rangadót rendeznek csütörtökön a labdarúgó Európa-liga A-csoportjában, amelyben a Topolyai SC a Sallai Rolandot a soraiban tudó Freiburgot fogadja.

Jól tudják a Topolyai SC szakvezetői és játékosai is, hogy a Sallai Rolanddal felálló Freiburg a csütörtökön a TSC Arénában rendezendő Európa-liga-mérkőzés esélyese, de így volt ez a görög Olympiakosz ellen is, amely a végén az egy pontnak is örülhetett.

„Mindenki tisztában van vele, melyik együttes a mérkőzés esélyese, ezt nem kell részletezni” – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Zsarko Lazetics. A TSC vezetőedzője hozzátette, örül, hogy olyan trénerrel találkozhat és küzdhet meg, jelesül Christian Streichhel, aki tizenkét éve ül ugyanannak a csapatnak a kispadján, ami a mai labdarúgásban ritka, mint a fehér holló.

„Ez a tény sokat elárul a klub hozzáállásáról és a vezetőedző személyéről – nyilatkozta Lazetics, aki kitért arra is, hogy tavaly a Freiburg ragyogó mérkőzést játszott a Juventusszal, az idén pedig Athénban győzte le a velük egy szinten levő Olympiakoszt, ami Görögországban egyáltalán nem könnyű fel­adat. – Azt szeretném, ha a hozzáállásunk ugyanolyan lenne, mint korábban a nemzetközi kupaporondon: bátornak és határozottnak kell lennünk. Akkor van esélyünk, ha a lehető legjobb teljesítménnyel rukkolunk ki.”

A TSC az Olympiakosz elleni 2–2-es döntetlennel szerezte meg első pontját európai kupa csoportkörében, s hogy ez sikerült, abban oroszlánrészt vállalt Milos Pantovics. A csereként beálló csatár a rendes játékidő utolsó percében Nemanja Sztojics átadását követően kapásból lőtt a görögök kapujába.

„Az első két mérkőzésünkön, a West Ham United és az Olympiakosz ellen is bizonyítottuk, fel tudjuk venni a versenyt a sokkal értékesebb keretű csapatokkal, amelyek jóval erősebb bajnokságokban játszanak. Jól felkészültünk a Freiburg elleni mérkőzésre, s ahogyan eddig, igyekszünk a maximumot nyújtani” –   mondta Milos Pantovics.

A Freiburg küldöttsége szerda délután érkezett meg a belgrádi repülőtérre, ahonnan egyből észak felé vette az irányt. A németek minden bizonnyal éppen az ellenkezőjében bíznak, mint amiben Zsemberi János, a TSC elnöke, aki korábban elmondta: minden tisztelete a remek formában levő Sallai Rolandé, de reméli, hogy a topolyai csapat nem jár úgy, mint a West Ham United és az Olympiakosz, hanem átvészeli a kilencven percet Sallai-gól nélkül.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT

18.45: Olympiakosz (görög)–West Ham United (angol)
18.45: Topolyai SC (szerbiai)–Freiburg (német) (Tv: RTL3) – élőben az NSO-n!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. West Ham United 2 2 5–2 +3 6
2. Freiburg 2 1 1 4–4 0 3
3. Olympiakosz Pireusz 2 1 1 4–5 –1 1
4. Topolyai SC 2 1 1 3–5 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik