Ekl: megérkezett az FTC Máltára, ahol minden a pihenésről és a napsütésről szól

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 18:16
null
Megérkezett Máltára az FTC (Fotó: Borbola Bence)
Jachtok a kikötőben, sütkérező turisták a sós vízzel töltött medencékben, Máltán minden a pihenésről és a napsütésről szól. A Ferencváros csütörtök este, 19.30 órától az Európa-konferencialigában a Hamrun Spartans vendégeként játszik – a magyar csapat megérkezett a helyszínre.

 

Ha valaki kedveli a templomokat, katedrálisokat és a tűző napsütésért is odavan, Máltán a helye. Az aprócska szigeten nem lehet úgy két percet sétálni, hogy az ember ne botlana bele egy-két vallási műemlékbe, a főváros környékén nem kevesebb mint háromezer (!) kisebb-nagyobb templom található. A valamivel több mint hatezres lélekszámú Valletta szűk utcáiban tapintható a forróság, s bár a Ferencváros szerda délutáni landolását követően csupán 28 Celsius-fokot mértek, a keskeny átjárókban mégis szaunára hasonlító idő volt. A meleget a kopár kőfalak és sziklák még inkább felerősítik, nem véletlen, hogy a környéken a pálmafákon és kaktuszokon kívül nemigen él meg más növény.

OLASZ, NÉMET ÉS ANGOL TURISTÁKKAL VAN TELE A SZIGET

Ki tudja, a központban található parlament épülete is hány ezer tonna kőből épült, maradjunk annyiban, ha a Hamrun Spartans hátsó alakzata csütörtökön ilyen szilárd védelmi falat húz a tizenhatosa előterébe, a Ferencvárosnak vért kell izzadnia a gólért. A tűző napsütésben a zöld-fehérek a kora délutáni landolás után nyomban a légkondicionált hotelbe vonultak, hogy a játékosok az esti tréning időpontjáig el se hagyják a szállodát. Mi, ha csak rövid időre is, nyakunkba vettük a várost, ahol hamar kiderült, hogy a környéken rengeteg olasz, német és angol turista piheni ki évközi fáradalmait. A számtalan nyaraló miatt ajándéktárgyból sincs hiány, mindent lehet kapni, ami odahaza a polcra téve kellően megfogja a port.

HALÍZŰ FAGYLALT HELYETT KAKTUSZOSAT TALÁLTUNK

A rengeteg csecsebecseárusnál csak fagylaltozóból van több!

Négy esztendővel ezelőtt – amikor a Ferencváros Szerhij Rebrov irányításával 1–1-es döntetlent játszott a Valletta otthonában – ugyanazon az utcán sétáltunk, mint most, akkor azon csodálkoztunk, a klasszikus csokoládé, vanília, pisztácia, rumos dió mellett a máltai fővárosban miféle különleges fagylaltok kaphatók – a halas (!) vitte a prímet. Most ilyet nem találtunk, de a kaktuszízű így is elég extrémnek tűnt. Vallettában az emberek mosolygósak, a sós vízzel feltöltött szállodai medencékben egymást kerülgetik a turisták, a helyiek pedig mediterrán lazasággal korzóznak az utcákon. A belvárosban hőség ide, tűző napsütés oda, a turisták kényelmesen üldögélnek a kávézókban, éttermekben, a kikötőben pedig tucatjával ringatóznak a jachtok.

(Fotó: Borbola Bence)
(Fotó: Borbola Bence)

SOK MÁLTÁN ÉLŐ MAGYAR IS OTT LESZ A MÉRKŐZÉSEN

A Hamrun Spartans a grúz Tbiliszi kiverése után újabb meglepetésre készül, és számítani kell rá, hogy a máltai játékosok mindent megtesznek a győzelem érdekében, ezúttal is rúgnak-csípnek-harapnak majd. A stadionban azonban magyar szurkolók is lesznek szép számmal, a hírek szerint sok Máltán élő magyar megy ki a mérkőzésre, közülük a legtöbben bárokban, éttermekben dolgoznak, ám az utóbbi néhány esztendőben az építőipar is felszippantott néhány száz magyart.

A Ferencváros este 19 órától a mérkőzés helyszínén, a máltai nemzeti stadionban, Ta' Qaliban tréningezik. Nem tartott a csapattal a sérült Botka Endre, és Eldar Civic is odahaza maradt.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 19.30:
Hamrun Spartans (máltai)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

(Fotó: Borbola Bence)
(Fotó: Borbola Bence)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik