Ekl: Nem sokat tudok az ellenfélről, de az biztos, hogy tilos lebecsülni – Bernáth Csaba

Vágólapra másolva!
2023.07.27. 11:28
null
Dzsudzsák Balázsék (középen) a meccs helyszínén is edzettek (Fotó: Facebook/DVSC)
Négy év után szerepel ismét a nemzetközi kupaporondon a DVSC, és esélyesként várhatja az örmény Alaskert elleni idegenbeli mérkőzést.

 

Ne álljon meg idén a századiknál a Debrecen! A magyarfutball.hu adatbázisa szerint a DVSC csütörtökön, az örmény Alaskert ellen 99. alkalommal lép pályára a nemzetközi kupaporondon, majd egy hét múlva jön a debreceni visszavágó, azaz a 100. találkozó. Biztató lehet a Debrecen számára, hogy az Alaskert a legutóbbi öt hazai tétmérkőzéséből kettőt nyert meg. A DVSC korábbi, hétszeres bajnok, hatszoros kupagyőztes játékosa, Bernáth Csaba azonban optimista is, de óvatos is.

„Nem sokat tudok az ellenfélről, de az biztos, hogy tilos lebecsülni – mondta lapunknak a korábbi védő. – Ha előrenézünk, tudjuk, hogy a következő körben a bécsi Rapid lehet a következő ellenfél. Erre a meccsre kell fókuszálni, de amikor annak idején a Hajduk Split ellen készültünk, tudtuk, hogy ha továbbjutunk, a Manchester United következik, és az nagyon motiváló volt. Az ellenfelet nem, de a Lokit jól ismerem, a nyár sok munkával telt, a hangulat kiváló, azt várom, hogy a csapat ott folytassa, ahol az előző bajnokság végén abbahagyta. A fogadóirodák szerint a DVSC az esélyesebb, ha nem is sokkal. Remélem, kapott gól nélkül fejezik be az első mérkőzést.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
17.00:
Alaskert (örmény)–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik