El: 40 fok Máltán, megvan a Videoton kezdőcsapata!

PIETSCH TIBOR (PAOLA)PIETSCH TIBOR (PAOLA)
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 16:56
null
A Videoton öltözője (Fotók: Pietsch Tibor)
Másfél órával a kezdés előtt érkezett meg a Videoton a Balzan elleni Európa-liga-selejtező visszavágójának helyszínére, a Hibernians Stadionba. Paolában negyven fok és kőkemény pálya fogadta a párharc első felvonását 2–0-ra megnyerő székesfehérváriakat – a házigazdák, ahogy ígérték, nem locsolták fel a játékteret.

 

Ettől eltekintve roppant szívélyesek a máltaiak, ott segítenek, ahol tudnak, az egyik rendező még azt is elárulta, hogy a fia magyar lányt vett feleségül…

Eldőlt az is, hogy – ellentétben az első meccsel – Marko Nikolics számíthat Kovács Istvánra, miután a játékvezető engedélyezte, hogy a középpályás pályára lépjen az egyedi sportgipszében.

Hogy csakugyan játszik-e, még nem tudni, mert a vezetőedző a cserék közé jelölte; a háromnegyed hatkor kezdődő mérkőzésnek a Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Géresi, Pátkai, Hadzic, Suljic – Scsepovics, Lazovics összeállításban vág neki a Vidi.

 

 

 

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
17:45:
Balzan (máltai)–Videoton FC (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés végeredménye: 2–0 a Videoton javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik