Felkészülés: a Selymesék elleni 0–0-val hangolt az MTK ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.25. 23:57
Csütörtökön felkészülési mérkőzést játszott az MTK és a Debreceni VSC Európa-liga-ellenfele is. A budapesti túrára készülő újvidékiek gól nélküli meccset játszottak a Selymes Tibor irányította, román bajnoki 6. helyezett Petrolul Ploiestivel, míg a jövő csütörtökön Debrecenben pályára lépő Szutjeszka Niksics 1–0-s vereséget szenvedett a szerb Radnicski Nistől.

„Ellenfelünk jobb volt az első félidőben, ami várható volt, hiszen játékosaink csak most tértek haza, és kapkodóan, kontrollálatlanul játszottak – értékelt a Vojvodina hivatalos honlapjának a vajdasági csapat edzője, Zlatomir Zagorcsics. – A folytatásban sikerült átvenni a meccs irányítását, és vezettünk néhány egészen kiváló akciót, amiért dicséret illeti a csapatot. Azt várom, hogy Budapesten még ennél is jobban játszunk, mert hasonló meccsre számíthatunk, és az ellenfél körülbelül hasonló erősségű lesz, mint a román csapat.”Zlatomir Zagorcsics. – A folytatásban sikerült átvenni a meccs irányítását, és vezettünk néhány egészen kiváló akciót, amiért dicséret illeti a csapatot. Azt várom, hogy Budapesten még ennél is jobban játszunk, mert hasonló meccsre számíthatunk, és az ellenfél körülbelül hasonló erősségű lesz, mint a román csapat.”

A Vojvodinában a négy, U20-as világbajnokságon szerepelt – és ott aranyérmet nyert – játékos egyike sem lépett pályára.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Vojvodina (szerb)–Petrolul Ploiesti (román) 0–0
Radnicski Nis (szerb)–Szutjeszka Niksics (montenegrói) 1–0

Nemzetközi kupák: minden, amit a sorsolásokról tudni érdemes!

 

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Július 14. vagy 15.: The New Saints (walesi)/B36 Tórshavn (feröeri)–VIDEOTON
A visszavágót július 21-én vagy 22-én játsszák.
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Július 2., 18.30: DVSC–Szutjeszka Niksics (montenegrói) (Tv: Duna World)
Július 2., 20.00: Go Ahead Eagles (holland)–FERENCVÁROS (Tv: Duna Tv)
Július 2., 20.30: MTK BUDAPEST–Vojvodina (szerb) (Tv: Duna World)
A visszavágókat július 9-én játsszák.
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik