El: a Sevilla kapusa nem egyedül védte ki a 11-eseket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.15. 00:21
Elhunyt édesapjának segítségéről is beszélt Beto, a Sevilla labdarúgócsapatának kapusa, aki többek között két tizenegyes hárításával járult hozzá győzelmükhöz a Benfica elleni Európa-liga-döntőjükben.

Beto a rendes játékidőben, majd a hosszabbításban sem kapott gólt,a párbaj során pedig két tizenegyest is kivédett, elmondása szerint elhunyt édesapja „segítségével”.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek – mondta a Sevilla portugál kapusa. – Minden a lehető legjobban alakult. A győzelmünket az édesapámnak ajánlom, aki nagyon büszke lesz rám. Tudom, hogy mindig ott van velem, amikor a kapuba állok, ma este is így volt. Ez a siker egyben az összes Sevilla-szurkolóé is.”

Unai Emery, a spanyol csapat vezetőedzője szerint nagyon sok ember tett azért, hogy Torinóban felemelhessék az Európa-liga-trófeát.

„A Benfica megérdemelten jutott döntőbe, ahogy mi is. A játékosaimon látszott a fáradtság és a feszültség, de ez a csapat megtanult szenvedni, és megtanulta, hogyan maradjon nagy és hogyan viselje ezt el. Egységesek voltunk a nehéz időkben is. A családom, a barátaim, az edzői stáb tagjai mind megérdemlik ezt a sikert a munkájukért és áldozatkészségükért.”

A Sevilla edzője kitért kapusedzőjükre, Javier Garcíára is.

„Javi nagyszerű munkát végzett a kapusainkkal, nagy hatással volt Betóra. Sok ember dolgozott meg ezért a sikerért.”

Ezequiel Garay, a Benfica védője próbált előretekinteni fájó kudarcukat követően.

„Nem könnyű a vereségek után, főleg, ha mindent megpróbáltál. Holnaptól már a következő döntőnkre kell koncentrálnunk, és mint mindig, a pályán megmutatjuk, milyen erősek vagyunk” – utalt az argentin játékos arra, hogy vasárnap a Portugál Kupa döntőjében lesz jelenésük a Rio Ave ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik