A Spurs a Sheriffet leküzdve ment tovább az Európa-ligában

Vágólapra másolva!
2013.11.07. 23:15
null
A Spurs a nyolcadik utas – már az Európa-liga legjobb 32 csapata közé (Fotó: Reuters)
Csütörtökön a 19 órás mérkőzéseken hét csapat is továbbjutott a labdarúgó Európa-liga kieséses szakaszába, míg a 21.05-ös találkozók egyetlen továbbjutója a moldovai Sheriff Tiraspolt legyűrő angol Tottenham Hotspur lett.

G-CSOPORT

Rapid (osztrák)–Genk (belga) 2–2
Thun (svájci)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–2
Az állás: 1. Genk 8 pont, 2. Dinamo Kijev 7, 3. Thun 3, 4. Rapid 3

Remek formában lévő Genk ide, elszántan fogadkozó osztrákok oda, bizony tömény unalmat hozott kettejük mérkőzésének első félórája. A hazaiak kapusa, a szlovák Ján Novota dobra fel végül a találkozót, bár aligha vágyott ilyen dicsőségre: egy már elhárított gólveszély után egyszerűen hátba rúgta Benjamin De Ceulaert az ötös előtt, a büntetőt pedig Serigne Mbodj védhetetlenül a jobb felsőbe varrta.

Megzavarodtak a hazaiak, ezt Jelle Vossen két góllal büntethette volna, de kihagyta helyzeteit – ez viszont felrázta a Rapidot, a már a szünet előtt megpihenő vendégvédők közül az amerikai-német Terrence Boyd kétszer is eredményes tudott lenni: előbb egy kapufáról kipattanó labdát fejelt a hálóba, majd az ötösről bólintott a jobb sarokba. Fejben jobbak voltak a félidő hajrájában a bécsiek…

A fordulást követően lábbal is, ám nem éltek lehetőségeikkel, ellenben Thomas Buffel egy gyors kontra végén egalizált. Nem csüggedtek az osztrákok, lövéseiket azonban blokkolták, Vossen pedig kihagyta harmadik ordító helyzetét is – maradt a 2–2, amellyel a csoport másik mérkőzésének eredménye miatt egyik csapat sem lehet maradéktalanul elégedett. Mindkét fél bosszankodhat a kihagyott helyzetek miatt, éppen ezért igazságosnak nevezhető a döntetlen. Köteles László a gólokról aligha tehetett, mindkét félidőben bemutatott viszont egy-egy nagy bravúrt, és ügyesen fülelte le a beadásokat.

A Thun–Dinamo Kijev mérkőzésnek azzal a tudattal vágott neki a két csapat, hogy a győztes pont- és lélektani előnyre tesz szert a másik előtt, és továbbjutó helyen zárja a fordulót. Az első félidőben a nagy tét ellenére udvariaskodtak egymással a felek: a kijevi Dieumerci Mbokani a 17. percben kapott egy sárgát szabálytalankodása miatt, majd olyatén módon reklamált, hogy ezért meg kiérdemelt egy másikat is – a hazai Lukas Schenkel gáláns válaszként a 28. percben bevette saját kapuját. Természetesen bátran ment előre ezt követően a svájci csapat, de sorsukat megpecsételte a második félidőben az „öngólpasszt adó” Andrij Jarmolenko egy szépen kivitelezett szabadrúgással. A hajrában percenként forgott veszélyben Olekszandr Sovkovszkij kapuja, de nem tudott szépíteni sem a Thun.

AZ ÁLLÁS
1. Genk 4 2 2 0 6–4 +2 8
2. Dinamo Kijev 4 2 1 1 7–3 +4 7
3. FC Thun 4 1 0 3 2–7 –5 3
4. Rapid Wien 4 0 3 1 5–6 –1 3

H-CSOPORT

Estoril (portugál)–Freiburg (német) 0–0
Sevilla (spanyol)–Liberec (cseh) 1–1
Az állás: 1. Sevilla 8 pont, 2. Liberec 6, 3. Freiburg 3, 4. Estoril 2

A csoportelső Sevilla a játéknapot a második helyen kezdő Liberecet fogadta, és a 30. percben Diego Perotti remekül kivitelezett szabadrúgásával megszerezte a vezetést. A hazaiak enyhe fölényben futballoztak, de nem tudták megerősíteni vezetésüket, ami nem maradt következmény nélkül: egy villámgyors kontrából David Pavelka kiegyenlített a 70. percben. Újabb gól nem esett, a kevés kockázatvállalást hozó másik meccsen meg egyáltalán nem találtak a kapuba a játékosok (a hajrában kétszer villant a piros a freiburgiaknak), így a sorrend nem változott – továbbjutó egyelőre nincs, bár a Sevilla azért már kacsingathat a tavaszi folytatás felé.

AZ ÁLLÁS
1. Sevilla 4 2 2 0 6–3 +3 8
2. Slovan Liberec 4 1 3 0 6–5 +1 6
3. Freiburg 4 0 3 1 3–5 –2 3
4. Estoril Praia 4 0 2 2 3–5 –2 2

I-CSOPORT

Rijeka (horvát)–Lyon (francia) 1–1
Guimaraes (portugál)–Betis (spanyol) 0–1
Az állás: 1. Betis 8 pont, 2. Lyon 6,, 3. Guimaraes 4, 4. Rijeka 2

A fordulót az élen kezdő Lyon erősen tartalékos felállásban is hamar vezetést szerzett Rijekában – Alassane Pléa egy szögletet követően közelről lőtte be első gólját a profik között –, nyerni azonban nem tudott, mert hét perccel később Andrej Kramaric távoli lövéssel egyenlített. A döntetlennel a Lyon lekerült az első helyről, mert a Betis a 94. percben szerzett góllal idegenben legyőzte a Guimaraest: Joan Verdú álompasszát a csereként beálló Chuli váltotta gólra. A Betis az eddigi négy csoportmeccse mindegyikén döntetlenre állt a szünetben, de kétszer végül megnyert, így a kvartettben pillanatnyilag a legközelebb áll a 32 közé jutáshoz.

AZ ÁLLÁS
1. Real Betis 4 2 2 0 3–1 +2 8
2. Lyon 4 1 3 0 3–2 +1 6
3. Vitória Guimaraes 4 1 1 2 5–3 +2 4
4. NK Rijeka 4 0 2 2 2–7 –5 2

J-CSOPORT

Lazio (olasz)–Apollon Limassol (ciprusi) 2–1
Legia Warszawa (lengyel)–Trabzonspor (török) 0–2
Az állás: 1. Trabzonspor 10 pont, 2. Lazio 8, 3. Apollon 4, 4. Legia 0

A Trabzonspor azzal a tudattal lépett pályára a Legia vendégeként, hogy ha nyer, akkor egypontnyi látótávolságra kerülhet a továbbjutástól. A török csapat végül hozta a „kötelezőt” Varsóban, de a mód, nos, az nem egy szokványos 2–0-s sikert rejt magában – bár a végeredmény ennyi lett. A hazai együttesnek ugyanis sokkal több lehetősége volt az amúgy kevés eseményt hozó meccsen. A hivatalos statisztika szerint a Trabzon úgy jutott vezetéshez a 71. percben, hogy nem volt kaput eltaláló lövése. A Legia ciprusi védője Dossa Júnior – valójában nem Cipruson született, hanem Lisszabonban – viszont Olcan Adin beadásánál kisegítette a vendégcsapatot. A 79. percben megszületett az első kapura lövés vendég részről, és a korábban „előkészítőként” jeleskedő Olcan Adin tíz méterről leadott lövéséből természetesen gól is lett. A meccs végi kapra lövések aránya: 6:2 – a Trabzonspor majdnem sima győzelmet aratott a Legia ellen.

A csoport másik meccsén a Lazio az Apollon elleni három ponttal erősítette pozícióit. Sergio Floccari kétszer is bevette a ciprusi csapat hálóját az első félidőben, ugyanakkor mindkét gólban benne volt Balde Keita is: a 14. percben akcióból készített elő a csatártársnak, míg a 37. percben szögletből ívelt a támadó fejére. Fotisz Papulisz ugyan még az első játékrészben felavatta a Lazio debütáló kapusát, Etrit Berishát, ám az albán hálóőrnek a folytatásban már nem kellett a gólvonal mögé nyúlnia. A rómaiak szolid győzelmükkel nagyot léptek a 32 közé jutás felé.

AZ ÁLLÁS
1. Trabzonspor 4 3 1 0 9–4 +5 10
2. Lazio 4 2 2 0 6–4 +2 8
3. Apollon Limassol 4 1 1 2 3–4 –1 4
4. Legia Warszawa 4 0 0 4 0–6 –6 0

K-CSOPORT

Tromsö (norvég)–Anzsi Mahacskala (orosz) 0–1
Tottenham (angol)–Sheriff (moldovai) 2–1
Az állás: 1. Tottenham 12 pont (már továbbjutott), 2. Anzsi 7, 3. Sheriff 2, 4. Tromsö 1

Egy kis frissítés (Fotó: Action Images)
Egy kis frissítés (Fotó: Action Images)

A Tottenham hibátlan mérleggel és kapott gól nélkül, az Európa-ligában megszokott (méregdrága) cserecsapattal fogadta a győzelem nélkül álló, moldovai Sheriff Tiraspolt a White Hart Lane-en. Az első félidő erősen felejthetőre sikerült, az angolok meddő fölénye és távoli lövései mellett mindössze egy kontra végén elsült Sheriff-kapufát jegyezhettünk fel.

A második játékrészben Erik Lamela törte meg a jeget, első gólját szerezve a Tottenham mezében.

Jermain Defoe büntetőből duplázta meg az előnyt, az angol válogatott csatár 23. európai kupagólját lőtte a Tottenham mezében, ezzel ő lett a klub történetének legeredményesebb játékosa a nemzetközi porondon, megelőzve az eddigi rekordert, Martin Chiverst, aki a lelátón tapsolt elismerően. És nem mellesleg: Defoe öt találattal az Európa-liga góllövőlistáját is vezeti.

A Sheriff a 72. percben Isa révén szépített, ami a londoniak első kapott gólja volt a csoportban, de ettől sem lett izgalmasabb a véghajrá: a Tottenham 2–1-re nyert és egy történelmi góllal ott van a legjobb 32 csapat között.

A csoport másik találkozóján 1–0-s oroszországi verségét követően a Tromsö hazai pályán próbált visszavágni az Anzsi Mahacskala együttesének – sikertelenül. Négy mérkőzés alatt a norvégok mindössze négy alkalommal találták el az ellenfelek kapuját, így nem meglepetés, az Anzsi idegenben is dominálta a párharcot. A győzelem azonban csak a legvégén jött össze: Karlen Mkrtcsjan a 94. percben döntötte el a meccset az orosz bajnokság sereghajtójának javára, ezzel az Anzsi megerősítette pozícióját a Tottenham mögött, de még nem jutott tovább.

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 4 4 0 0 9–1 +8 12
2. Anzsi Mahacskala 4 2 1 1 2–2 0 7
3. Sheriff 4 0 2 2 2–5 –3 2
4. Tromsö 4 0 1 3 1–6 –5 1

L-CSOPORT

AZ (holland)–Sahtyor Karagandi (kazah) 1–0
Maccabi Haifa (izraeli)–PAOK (görög) 0–0
Az állás: 1. PAOK 8 pont, 2. AZ 8, 3. Maccabi Haifa 2, Sahtyor 2

Sok minden nem történt, azon kívül, hogy a csoport egyetlen csütörtöki gólját szerző AZ Alkmaar győzelmével utolérte az Izraelben döntetlent kibrusztoló PAOK-ot. Az AZ, PAOK kettős továbbjutására alighanem keveset fizetnek...

AZ ÁLLÁS
1. PAOK 4 2 2 0 6–4 +2 8
2. AZ Alkmaar 4 2 2 0 4–2 +2 8
3. Maccabi Haifa 4 0 2 2 4–6 –2 2
4. Sahtyor Karagandi 4 0 2 2 4–6 –2 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik