Vívó-vk: vitatható bírói döntéssel újabb ezüstérem Szilágyi Árontól

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 19:11
A szöuli GP-ezüst után a madridi vk-viadalon is második lett a kardozó Szilágyi Áron – enyhén szólva is vitatható bírói döntés miatt...
Hogy Szilágyi Áron személyében klasszis magyar kardozónk van, azt a londoni olimpián megtanultuk, de hogy ezt egy pillanatig se felejtsük el, arról a Vasas vívója Rióban is gondoskodott – és tulajdonképpen folyamatosan ezt teszi, hiszen a két ötkarikás arany mellett rendre és majdhogynem mindig bizonyítja, valóban korszakos ikonja a vívósportnak.

Olyan sportoló, akit sohasem nyom agyon a tét.

Két hete kezdődött el a kvalifikációs időszak, Áron rögtön egy Grand Prix-ezüsttel köszönt be, majd szombaton, a madridi világkupa-viadalon is egyenes útja vezetett a dobogóig. És azért a nyílegyenes út egy olyan mezőnyben, ahol a világranglista első ötven helyezettjéből egyetlen hiányzó sem akadt, eléggé... Szóval, sokatmondó – az ellenfelek szempontjából pedig igencsak demoralizáló.

Az kiváltképp, hogy a fináléig senki (!) sem tudott egy asszóban tíz tust adni Szilágyinak, még a két hete Áront a szöuli GP-döntőben legyőző dél-koreai O Szang Uk is csak kilencet.

A fináléban aztán a német Max Hartung (14:14 után) egészen 15-ig jutott, más kérdés, hogy Szilágyi nem véletlenül állt sokáig értetlenül az utolsó bírói ítélet után a páston, s nem véletlenül nem lejtett kitörő táncot Hartung sem a vk-győzelme után – azt az utolsó találatot a magyar adta...

VILÁGKUPAVERSENY, MADRID
KARD
FÉRFI EGYÉNI
A legjobb 32 közé jutásért:
Szilágyi–Rabb 15:6, Decsi T.–Sirsov (orosz) 15:10, Iliász–Amer (egyiptomi) 15:12, Cavaliere (olasz)–Gémesi Cs. 15:10, Berre (olasz)–Galgóczy 15:9.
A legjobb 16 közé jutásért:
Szilágyi–Danyilenko (orosz) 15:9, Decsi T.–Anstett (francia) 15:10, Curatoli (olasz)–Iliász 15:11.
Nyolcaddöntő: Szilágyi–Gordon (kanadai) 15:9, O Szang Uk–Decsi T. (dél-koreai) 15:14.
Negyeddöntő: Szilágyi–Curatoli 15:9.
Elődöntő:
Szilágyi–O Szang Uk 15:8.
Döntő: Hartung (német)–Szilágyi 15:14.
Végeredmény: 1. Max Hartung, 2. Szilágyi Áron, 3. O Szang Uk és Kim Dzsun Ho (dél-koreai), ...12. Decsi Tamás, ...22. Iliász Nikolász, ...46. Gémesi Csanád, ...56. Galgóczy Tamás, ...60. Rabb Krisztián, ...100. Gémesi Bence, ...105. Kovács István, ...112. Szatmári András, ...116. Péch Miklós, ...132. Kossuth Bálint, ...154. György Lehel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik